Elhunyt Kocsis Zoltán

Budapest. 64 éves korában vasárnap délután elhunyt Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fő-zeneigazgatója.

Budapest. 64 éves korában vasárnap délután elhunyt Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fő-zeneigazgatója. A kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerző halálhírét a Filhar-monikusok jelentették be.

Kocsis Zoltán 2012 szeptemberében életmentő szívműtéten esett át. Egy idei interjúban arról beszélt, hogy mivel már több műtéten is átesett, harminc-negyven éve fel van készülve a halálra. Akkor még azt mondta: addig fog dolgozni, amíg bír.

A művész egészségi állapotával alig egy hónappal ezelőtt is foglalkoztak a hírek, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar október közepén tudatta, hogy Kocsis Zoltán külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét is lemondja, orvosai ugyanis néhány hónapos pihenést írtak elő számára. A közlemény úgy fogalmazott: bár Kocsis Zoltán szerencsésen felépült súlyos szív- és aortaműtétjéből, a tőle megszokott intenzitással vetette be magát munkája minden területén, mielőtt szervezete teljesen regenerálódott volna. „Nem zárható ki, hogy ennek következtében ismét egészségi problémái adódtak, így orvosai utasítására a gyógyulása érdekében néhány hónapon át szigorú pihenésre és teljes nyugalomra van szüksége, hogy aztán ismét a tőle megszokott odaadással végezhesse munkáját.”

Kocsis Zoltán 1952-ben Budapesten született, ötévesen kezdett zongorázni, tizenegy évesen lett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora-zeneszerzés szakos növendéke. 16 éves korától a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kadosa Pál, Kurtág György és Rados Ferenc tanítványa volt. Mindössze 18 évesen megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét, három évvel később pedig megkapta a Liszt Ferenc-díjat, és mindössze 25 éves volt, amikor Kossuth-díjjal jutalmazták, amit aztán 2005-ben másodjára is kiérdemelt. 1983-ban Fischer Ivánnal alapította meg a Budapesti Fesztiválzenekart, 1997 őszétől vezette a Nemzeti Filharmonikus Zenekart. Harmincéves korától karmesteri pályája mellett már komponált is.

Több mint negyven éven át a magyar zenei élet egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb egyénisége volt, azon kevesek egyike, akiknek a nemzetközi élvonalban is biztos helye volt. Zongoraművészként híres volt tiszta, precíz játékáról. Képes volt a legvirtuózabb megoldásokra is, drámai hangulatteremtő képessége mély nyomokat hagyott közönségében. A világ számos vezető zenekarával lépett fel szólistaként, például a Berlini Filharmonikusokkal, a Royal Filharmonikusokkal, a Bécsi Filharmonikusokkal, a Chicagói Szimfonikus Zenekarral, a New York-i Filharmonikusokkal; olyan kiemelkedő karmesterekkel dolgozott együtt, mint Claudio Abbado, Christoph von Dohnányi, Edo de Waart, Charles Mackerras, Colin Davis vagy Lorin Maazel. Világviszonylatban is a Bartók-életmű egyik legkiemelkedőbb ápolójaként és tolmácsolójaként jegyezték. Kocsis volt a művészeti vezetője a 2006-ban útjára indított Bartók Új Sorozatnak, amelyben a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzőjének művei jelennek meg 31 lemezen, a zeneszerzői szándékokat a legmesszebbmenőkig figyelembe vevő, hiteles előadásban, a legjelesebb magyar előadóművészek tolmácsolásában. A sorozat részét képezik Kocsis felvételei Bartók összes szólózongorára írt művéből. A művészt Kurtág György zenéjének szintén egyik legavatottabb előadójaként tartották számon, a világhírű magyar zeneszerző számos művét dedikálta neki.

Pályáján új fejezet kezdődött, amikor 1997-ben átvette Magyarország egyik vezető szimfonikus együttesének, a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak irányítását. Az azóta eltelt majdnem két évtizedben az együttes Európa számos országában, az USA-ban és Japánban is koncertezett. Szemlélete megújult, határozott profilt alakított ki: a klasszikus művek mellett a megszokott repertoárról hiányzó fontos alkotásokat is megszólaltatja, megismerteti közönségével a magyar zene jelentős alkotásait. Kocsis a 20–21. századi és kortárs magyar zene ügyének ápolásával is fontos küldetést teljesített; olyan meghatározó egyéniségek alkotásait tűzte műsorra, mint Kurtág György, Jeney Zoltán, Szokolay Sándor, Bozay Attila és Durkó Zsolt.

Kocsis Zoltán rendszeresen tartott mesterkurzusokat, valamint pedagógiai tevékenységének hangsúlyos részét képezte a tehetséges pályakezdők felfedezése, felkarolása; magyar művészek mellett fiatal külföldiekkel is szívesen dolgozott. Rendszeresen hívták nemzetközi versenyek zsűrijébe.

Sokoldalú tevékenységének részét képezte a zeneszerzés is, tagja volt például az 1970-es évek meghatározó magyar kortárs zenei műhelyének, az Új Zenei Stúdiónak. Különböző zenei stílusokban való jártasságát a leglátványosabban talán a 2010-ben, zeneszerzői stílusgyakorlatként is értelmezhető Kiskarácsony, nagykarácsony című műve szemlélteti: ebben az ismert ünnepi dalt 47 variációban, a zenetörténet különböző stíluskorszakait szemléltetve dolgozta fel.

A művész a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja és támogatója volt, 1990 óta minden születésnapján koncertet adott a szervezet javára, amelynek bevételeit a szolgálat javára ajánlotta fel. (NFZ, MTI, k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?