Elhunyt Chuck Berry, a rock and roll atyja

Missouri.

Missouri. 90 éves korában elhunyt Chuck Berry, a rock and roll atyja, a jellegzetes gitárintró kitalálója, a zenész, aki nélkül nem lett volna sem Elvis, sem Beatles, sem Rolling Stones.

A legendás zenészt Missouri amerikai szövetségi állambeli otthonában, szombaton érte a halál; sajtóértesülések szerint elvesztette az eszméletét, és a rendőrök helyszínre érkezése után már nem sikerült újraéleszteni. Azóta felrobbant a világháló: Bruce Springsteentől Mick Jaggeren át Lenny Kravitzig pályatársak sora méltatta a közösségi oldalakon Chuck Berry szerepét a rock and roll történetében.

Charles Edward Anderson Berry Missouri államban, St. Louis városában született 1926. október 18-án, nagyszülei még rabszolgák voltak. Apja már megbecsült ácsként dolgozott, anyja pedig azon fekete nők egyike volt, akik elvégezték a főiskolát, ami akkoriban ritkaságnak számított. Berry a középiskolában kezdett bluest énekelni és gitározni. A tanulás nem érdekelte, tizenhét évesen kirúgták. Miután két cimborájával kirabolt néhány boltot, három évet töltött a javítóintézetben. Ezután volt autógyári munkás, házfelügyelő, miközben lelkesen énekelt és gitározott, a helyi klubokban játszott bluest, dzsesszt, sőt fekete létére countryt is. 1955. május 21-én vette fel Maybellene című dalát, amely a listák élére röpült, ezzel megszületett a rock and roll. (Mások ezt a dicsőséget Bill Haley Rock Around the Clock című dalának tulajdonítják, a vita eldönthetetlen, az viszont biztos, hogy a rock and roll gitározás ezzel kezdődött.)

A showmannek sem utolsó Berry a bontakozó rock and roll jelképe lett, ő írta a műfaj legnagyobb slágereit, jellegzetes gitárriffjeit azóta is csak ismételgetik. Ontotta a pillanatok alatt klasszikussá váló dalokat, mint a Rock And Roll Music, a Sweet Little Sixteen, a Brown-Eyed Handsome Man, az Around And Around, a Johnny B. Goode, a Carol, a Little Queenie. Szépen ívelő pályafutása a 60-as évek elején megtört. A rock and rollnak az ifjúságra gyakorolt „káros hatásai” miatt aggódó hatóságok 1961-ben vitatható vádak alapján perbe fogták, és két évre lecsukták. Rajongói nem fordultak el tőle, kiszabadulva ott folytatta, ahol abbahagyta, de barátai szerint valami mégis eltört benne, többé már nem volt olyan vidám és gondtalan ember, mint korábban. Helyzetét még a brit invázió sem rengette meg: a fiatalok új kedvencei, a Beatles és a Rolling Stones zenéje is Berry stílusán alapult, és több számát tartották műsorukon.

Eredeti szerzeményeket tartalmazó utolsó lemezét 1979-ben adta ki, de az érdeklődés nem lankadt iránta. A zenész még a hetvenen túl is bírta szuflával, koncerteket vállalt, és egészen 2014-ig minden héten fellépett egy kisvárosi bárban, nem messze St. Louistól. Chuck Berry elsőként került be a Rock Dicsőségcsarnokába, Grammy életműdíja van, a Johnny B. Goode a Rolling Stone magazin listáján a legjobb gitárdal lett, sőt a Voyager űrszonda egyetlen rockdalként vitte magával felvételét. Ugyancsak a Rolling Stone minden idők száz legnagyobb művésze közül az ötödik helyre sorolta Chuck Berryt. Szerzeményeit játssza mindenki, aki számít a rockzenében, John Lennon azt mondta róla: „Ha más nevet kellene adni a rockzenének, az a Chuck Berry lenne.” (MTI, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?