Egyelőre a gyalugép mellett nótázik

Ivány Árpád: Meggyőződésem, hogy a magyar nótákat sosem fogom megunni. A szerző felvételeA Pátria rádióban szombat délutánonként hallhatók a júniusban Bősön megrendezett első szlovákiai magyarnóta-versenyen készült felvételek. A nótaénekesek sorában a közelmúltban hallhattuk Ivány Árpádot, akit végül a zsűri győztesnek kiáltott ki. A 36 éves vezekényi fiatalemberrel a versenyről és a magyar nótához fűződő viszonyáról beszélgettünk.

Örökölted az énektudásodat, vagy tanultad az éneklést?

Sosem jártam énektanárhoz. Alapiskolásként szerepeltem először, akkoriban a május elsejei ünnepségeken énekeltem. Komolyabban úgy négy-öt éve kezdtem a nótázást. Egyébként véletlenül kerültem a mikrofon közelébe. Egy társaság mulatott az egyik vezekényi vendéglőben, és egy ismerősöm javaslatára én szórakoztattam őket az énekemmel. Véletlenül ott volt a nádszegi nótaest egyik szervezője is, ő figyelt fel a hangomra és hívott meg Nádszegre énekelni.

Hogyan jutottál el a bősi nótaversenyre?

Tavaly Vágsellyén és Felsőszelin is részt vettem egy-egy nótaesten, ott találkoztam Bősi Szabó Lászlóval meg Dóka Zsuzsával. Ők alapították meg a Szlovákiai Magyar Nótaénekesek Klubját, és szervezték meg a bősi nótaversenyt is, amelyen az ő meghívásukra vettem részt.

Hogyan zajlott a nótaverseny, mely dalokat adtad elő?

A verseny kétfordulós volt. Harmincvalahányból tizenöten jutottunk be a második fordulóba. A zsűriben magyarországi nótaénekesek is helyet foglaltak, a zsűri elnöke pedig Papp Sándor, a Pátria rádió főszerkesztője volt. A versenyzőknek a jelentkezésük alkalmával két-két hallgatónótát, csárdást és andalgót kellett megjelölniük, a zsűri ezek közül választotta ki a versenyen elhangzó nótákat. Én elsőként a „Lemondás”-t, másodikként a „Még azt mondják, ez se szép, az se szép”, utolsóként pedig a „Hajnalom, csillagom...” című nótát énekeltem el.

Nótaverseny-győztesként megváltozott-e az életed? Azt hallottam, hogy már külföldön is énekelsz.

Nem külföldön, legfeljebb külföldiekkel. Pesti előadóművészekkel, B. Tóth Magdával és Miklóssy Józseffel léptem fel közösen Kelet-Szlovákiában eddig két alkalommal. Nagyon jól éreztem magam köztük, és sokat tanultam tőlük.

Az emberek hogyan fogadják az effajta szórakoztatást?

A közönségnek tetszik, és azt gondolom, hogy az emberek hiányolják az effajta előadásokat. Szlovákiában sajnos nincs hagyománya a magyarnóta-előadásoknak. Az utóbbi években inkább a népdal műfajának volt nagyobb sikere, számomra azonban a magyar nóta kedvesebb. Nem mintha nem szeretném a népdalt, de nem az én stílusom, a népdalokra valahogy nem tudok ráhangolódni.

Milyen terveid vannak, felcseréled-e a deszkagyalulást a világot jelentő, gyalult deszkákon való fellépésekkel?

Egyelőre nincsenek ilyen irányú terveim, mivel pusztán az éneklésből nem tudnék megélni. Jelenleg csak mellékállásban vagyok nótaénekes. Heti egy előadás, úgy gondolom, már lehetővé tenné számomra, hogy főállásban foglalkozzam az énekléssel. Egy nótaénekesnek Szlovákiában igazából nincs túl sok bemutatkozási lehetősége. A Szlovákiai Magyar Nótaénekesek Klubja részben éppen azért alakult meg, hogy felkutassa a tehetséges nótaénekeseket, és bemutatkozási lehetőséget biztosítson a számukra. A bősi magyarnóta-verseny óta gyakrabban kapok meghívásokat. A közeljövőben, budapesti előadóművész barátaim meghívására a Kispesti Vigadóban rendezett klubnapokon lépek fel.

Van-e egy nótaénekesnek kedvenc nótája?

Kedvenc nótám talán nincs is, nekem minden nóta szép. De arra emlékszem, hogy az első nóta, amit megtanultam, az a „Vecsernyére szól a harang” című volt. Négyéves koromban még csak két autó volt a faluban, az egyik az apámé volt, ő szállította a cigányokat, ha lakodalomba mentek muzsikálni. Én persze mentem velük, a prímás pedig az ölébe ültetett, ott, az autóban próbálkoztam először az énekléssel. Később, amikor búcsú napján bementem a kocsmába – mert csak búcsúkor jártam oda – és meglátott a prímás, mindjárt a „Vecsernyére szól a harang”-ot húzta. De a „Lemondás” még jobban a szívemhez nőtt, mindig az volt a vágyam, hogy azt egyszer Vezekényen elénekelhessem. Úgy gondolom, hogy a bősi versenyt is azzal nyertem meg, a másik két nóta csak amolyan ráadás volt.