Döntőbe jutott mindkét magyar női kajak páros

Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra

Mindkét magyar női kajak páros döntőbe verekedte magát 500 méteren a párizsi olimpián.

A Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra duó harmadik lett a pénteki első középfutamban, a Pupp Noémi, Fojt Sára kettős pedig nagy hajrával negyedik a másodikban és az első négy hely ért A döntőt.

A négyesben csütörtökön bravúros teljesítménnyel kiharcolt bronzérem feldobta a magyar női kajakosokat, a váratlan siker önbizalommal tölthette el őket.

A négyessel korábban kétszeres olimpiai bajnok, párosban Medveczky Erikával Tokióban negyedik Csipes és az újonc Gazsó egy futamban ment a három éve ezüstérmes Karolina Naja, Anna Pulawska egységgel és ott volt egy másik lengyel páros is, a vb-második Martyna Klatt és Helena Wisniewska kettőse. Mellettük még a németekre kellett figyelni.

Jól rajtoltak a magyarok, de utána némileg visszacsúsztak és a féltávot jelző bójáknál ötödikként haladtak át. Nagy verseny alakult ki a továbbjutást érő helyekért. Az élen a németek eveztek, mögöttük a belgák és minimális lemaradással a magyarok értek be, negyedikként pedig az ausztrálok végeztek. A két lengyel hajó meglepetésre nem tudott beleszólni a versenybe.

A második futamban, a Pupp Noémi vezette újonc magyar párossal indult többek között a már hatszoros olimpiai bajnok új-zélandi Lisa Carrington, aki egy másik párral nyerte ezt a számot Tokióban, valamint a tavaly vb-3. német Paulina Paszek, Jule Marie Hake alkotta német hajó. A magyarok a rajt után lemaradtak, féltávnál hetedikek voltak, de a meglehetősen hullámos vízen lassan megkezdték a felzárkózást és rendkívül erős második 250-nel becsúsztak a negyedik helyre az új-zélandiak, a németek és a hollandok mögé.

Pupp Noémi és Fojt Sára

A döntőt 13.10-kor rendezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?