Ismét nemzetközi alkotóművészek népesítik be Somorját

kép

Augusztus 9-én kezdődik és augusztus 18-ig tart a Dunartcom Somorjai Nemzetközi Művésztelep. Ez a város legnagyobb múltú szimpóziuma, mely idén is tematikus lesz: a tizennegyedik művésztelep központi témája a remény. Idén is várják a képzőművészet iránt érdeklődőket.

A művésztelepet 2011-ben alapította a somorjai Mayer Éva Munkácsy-díjas képzőművész. Mayer a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika és a vizuális nevelőtanár szakán szerzett diplomát 2008-ban, ám az otthoni közegtől sem akart elszakadni – ez motiválta a művésztelep gondolatát, melynek célja, hogy hidat teremtsen a magyar és a nemzetközi szakma, illetve a már elismert és a feltörekvő fiatal képzőművészek között.

“A remény életünk meghatározó része, körülírása is gondolkodóba ejthet – fogalmaz Mayer Éva az idei művésztelep központi témájával kapcsolatban. – A remény hagy el minket, vagy mi hagyunk fel a reménnyel? Pszichológiai szempontból a reményt, mint életünk meghatározó jelenségét elsődlegesen a pozitív pszichológia tudománya tartja számon. A remény tartalmi összetevői közé sorolható a jövőre való irányultság, a pozitív érzelmi töltet és beállítódás, valamint az adaptív megküzdés. A reménység alapvető motiváló erővel hat, segít újra-definiálni életünk jelentőségét, ezáltal értelmét is.”

A szimpóziumon készülő alkotások ezekre a gondolatokra reflektálnak majd. Tizenegy alkotó vesz részt az idei​ művésztelepen: Észak-Macedóniából érkezik Sergej Andreevski és Reshat Ameti, Romániából Sánta Csaba és Varga Mihály, Csehországból Margita Titlová Ylovsky, Magyarországról Majoros Áron Zsolt és Posta Máté, míg a hazai képzőművészetet Kovács Csonga Anikó és Stanislav Bubán képviselik Mayer Éva mellett.

Az alkotókkal a somorjai közömség is megismerhet. Augusztus 12-én és 14-én (hétfő és szerda) este 7 órától az egyes résztvevők egyéni prezentációit nézhetjük-hallgathatjuk meg a somorjai Moziban – ezeket követően természetesen a látogatók is faggathatják a művészeket. Augusztus 13-án, kedden este 8 órától a két hazai vendégzenésszel kibővített magyarországi Bettika Quintet ad koncertet a helyi ŠUP-ŠUP klubban – értelemszerűen Bettika Septet néven. Augusztus 16-án, azaz pénteken pedig a hét folyamán létrejött alkotásokat bemutató kiállítással zárul majd a művésztelep, melyet Eva Dénešová művészettörténész nyit meg a Korona-udvarban. A tárlat szeptember 23-ig látogatható majd.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?