Fico kiáll Boris Susko és Martina Šimkovičová miniszterek mellett

Robert Fico

Robert Fico (Smer) kormányfő kiáll Boris Susko (Smer) igazságügyi és Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter mellett, akiket az ellenzék szeretne visszahívni a parlamentben. A közösségi hálón közzétett videóban megismételte, hogy Susko törvényesen járt el Dušan Kováčik volt különleges ügyész esetében. Šimkovičovának pedig joga van személycseréket végrehajtani a tárcájánál, és szintén a törvények szerint járt el.

„Mindannyian hiszünk Dušan Kováčik ártatlanságában. Szerintünk egy manipulált büntetőeljárás áldozata volt, hogy Lipšic lehessen a különleges ügyész és sorra lecsukja a jelenlegi kormánypártok vezetőit” – jelentette ki Fico. Megismételte, hogy Susko igazságosan járt el, amikor felülvizsgálatot indítványozott Kováčik  ügyében és büntetése letöltésének megszakításáról döntött a Legfelsőbb Bíróság határozatának megszületéséig. Fico elmondta, nem érti, miért akarja az ellenzék leváltani Suskot amiatt, hogy a törvények szerint járt el és élt a jogkörével.

A kormányfő elmondta, a kulturális miniszter is megérdemli a támogatását. „Az ellenfeleink gyűlölik, mert egy csomó fontos mediális törvényt fogadtatott el, és nem úgy, ahogy ők szeretnék” – mondta. Feltetette a kérdést, vajon le kellene váltani Šimkovičovát azért, mert a törvényekkel összhangban kulturális intézmények igazgatóit cseréli le, hiszen a miniszternek jog van olyan embereket kiválasztani, akikkel együtt akar dolgozni. Šimkovičovát a Szlovák Nemzeti Galéria és a Szlovák Nemzeti Színház igazgatójának leváltása miatt akarja visszahívni az ellenzék. A kormányfő leszögezte, a Smer nem fogja támogatni egyetlen miniszter visszahívását sem.

Fico azt is bejelentette, ősszel a parlament elé kerül a május 15-i, nyitrabányai (Handlová) merényletről szóló hivatalos jelentés. Ismét kijelentette, hogy a merényletet ellenzéki aktivista követte el. A parlament a tervek szerint foglalkozni fog a vizsgálati fogságba helyezett Ľubomír Krivočenko ügyvéd 2021-es halálának körülményeivel is. Úgy véli, ezért Mária Kolíková volt igazságügyi miniszternek politikai felelősséget kell vállalnia.

„A kormány augusztusi, 21. ülésén foglalkozni fog az Európai Bizottság jogállami jelentésére adandó hivatalos válasszal” – jelentette be. Az EB állításait valótlannak nevezte, és úgy véli, a bizottság 2020 és 2023 között tolerálta az összes Szlovákiában elkövetett „disznóságot”. Fico szerint a bizottság nem objektív forrásokból tájékozódott a jelentésnél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?