Egy szlovák irodalmi lexikon rejtélyei

Az 528 oldalas, az írók fényképeivel gazdagon illusztrált kiadvány – úgy tetszik – az eddigi szlovák irodalmi lexikonoknál gazdagabb anyagot tartalmaz, nem utolsósorban azért, mert gyűjtési körét nem a teljes irodalmi folyamatra terjeszti ki, hanem mert a szerkesztők a XX. századra korlátozták gyűjtésüket. Azt is a javukra kell írni, hogy tartózkodtak az alkotók politikai-világnézeti minősítésétől, egyáltalán minden olyan megjegyzéstől, amely nem tartozik a művekhez szervesen. (Egyetlen, talán kuriózus példa: az 1984-es kiadású kétkötetes Encyklopédia slovenských spisovateľov nemcsak azt jegyezte meg minden úgynevezett „hatvannyolcas” esetében, hogy „ideológiailag eltévedt”, hanem egy jelentéktelen ifjúsági író, Mária Kočanová esetében nem felejtették el odaírni, hogy „Mécs László magyar költő nővére”...) Egyébként nyilván akadnak szlovák kritikusok, akik majd végigbúvárkodják a vaskos kötetet, s mint minden lexikon esetében, találnak hibás adatot, felsorolják a hiányzó neveket. Első átnézésre azonban a mű igen használhatónak látszik, s ez a lényeg. Van azonban egy sajátossága ennek a lexikonnak, amelyről nehéz lenne hallgatni. A szlovák íróknak ez a lexikona ugyanis fölös számban közöl szócikkeket nem szlovák szerzőkről. A szerkesztők indoklása szerint válogattak a külföldi szlovakisták közül, akik a szlovák irodalmat terjesztették a világban, valamint „a szlovákiai nemzeti kisebbségek (magyarok, ukránok, németek, romák) írói közül csupán azokat soroltuk be a szótárba, akik szlovákul is írnak, illetve van szlovákul kiadott eredeti alkotásuk...” Ez különös kategória. Ami a műfordítókat illeti, ők egyértelműen annak az irodalomnak a világába tartoznak, amely nyelvre fordítják a szlovák szerzőket. Tehát – a lexikonban szereplők közül válogatva – Jurij Bogdanov az orosz, Corneliu Barborica a román, Manfred Jähnichen a német, F. Kovács Piroska, Mayer Judit, Brogyányi Judit pedig a magyar irodalom alkotói. Ez az elv eddig nemzetközileg is elfogadott volt, és az általam ismert szlovák lexikonok is ebben a szellemben készültek.

Bonyolultabb a helyzet a nemzeti kisebbségek alkotóival. Az elv ebben az esetben is egyértelmű: a szlovákiai magyar írók az egyetemes magyar irodalom kontextusába tartoznak, ha két nyelven írnának, akkor mindkét szellemi élet közegében részt vesznek. A jelen lexikon szerkesztői tudnak is erről, hiszen bizonyosan ezen az alapon írnak a magyarországi szlovák írókról, Gregor Papučekről, Fuhl Imrichről, Alexander Kormošról, noha szinte mindegyikük magyar nyelven is alkot. (A szlovák irodalom kétnyelvű alkotói, Mila Haugová és Peter Macsovszky alapvetően a szlovák szellemi élethez tartoznak, noha magyar verseik semmi esetre sem minősíthetők olyan kísérleteknek, mint Hviezdoslav ifjúkori zsengéi, vagy Štefan Krčméry magyar–szlovák költői antológiája.) Azok a szlovákiai magyar írók, akik ebben a lexikonban szerepelnek, nem voltak kétnyelvűek, szlovákul nem írtak, vagy kivételesen tették ezt. Egri Viktorról, Rácz Olivérről, Tőzsér Árpádról, Zalabai Zsigmondról van szó. Nem fogom felsorolni mindazokat, akik kimaradtak a lexikonból, noha van szlovákul kiadott könyvük. Hagyjuk hát Fábry Zoltán, Duba Gyula, Farnbauer Gábor és a többiek nevét. Különösen méltatlannak érzem, hogy Szalatnai Rezsőről nem esik szó, ha másért nem, hát azért az 1943-ban szlovákul kiadott magyar költői antológiájáért (Na brehu čiernych vôd), amely nem csupán irodalmi tett, hanem antifasiszta kiállás is volt. Ám a lexikonban – nagyon helyesen – azt olvashatjuk a Karol Wlachovskýról szóló cikkben, hogy „meggyökereztette a szlovák irodalmi kontextusban Grendel Lajost”, viszont Grendel Lajos hiába lett meggyökereztetve – a lexikonban nem szerepel.

Az pedig végleg érthetetlen, hogy a – mondjuk így – szerény tehetségű és tökéletesen elfeledett Farkas István (1900–1975) miért került a lexikonba, s ha már bekerült, miért Štefan Farkašként? Sziklay László egész életében a szlovák irodalommal foglalkozott, 1962-ben vaskos könyvben kiadta e literatúra történetét is. Helye lenne a lexikonban. Ám az már végleg érthetetlen, hogy miért lett belőle Ladislav Sziklay, amikor ő maga soha nem használta a nevét ebben a formában.

Azt hiszem, nem kell nagy feneket keríteni ennek az ügynek. A lexikon szerkesztői kitaláltak egy elvet, egy képtelenséget és aztán ezt trehányul alkalmazták. Saját hitelüket rontották ezzel. Kár.