Egy kiváló felvidéki polihisztor

A felvidéki művelődés egyik meghatározó alakja, korának legkiválóbb magyar polihisztora, Ipolyi Arnold 180 éve született. Rá is érvényes egyik kijelentése: „Mert azon nemzet, mely emlékeit veszni hagyja, azzal saját síremlékét készíti.”

Annak a generációnak volt a tagja, amelynek számára hazaszeretet és műveltség szétválaszthatatlanul forrtak egybe, hiszen ne felejtsük, Ipolyival egy évben, 1823-ban született Petőfi és Madách is. Ipolyi Arnold a 19. századi magyar néprajztudomány legfontosabb alakja, az első magyar mitológia összeállítója, történész és műgyűjtő, püspök és kutató. A Magyar Történelmi Társulat megalapítója (1867) és elnöke, a Kisfaludy Társaság (1867) és a Magyar Tudományos Akadémia (1870) tagja, a Szent István Társulat alelnöke (1869), az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat elnöke (1880), az esztergomi Keresztény Múzeum és a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményének megalapozója, a Századok című történelmi folyóirat elindítója és szerkesztője. Szülőhelyeként a régi források Ipolykeszit említik, a legújabb kutatások szerint viszont a Zsembér melletti Disznóspusztán született. Édesapja Stummer Ferenc főszolgabíró, édesanyja Szmrecsányi Arzénia. Az Ipolyi név felvételére kétfelől kaphatott indíttatást: egyfelől a szülőház mellett folydogáló Ipoly folyó neve, másrészt Ipolyi Gáspár esztergomi kanonok iránti csodálata játszhatott ebben szerepet. Gyermekkorát Ipolykeszin töltötte, majd Korponán, Selmecbányán, a pozsonyi Emericumban és a bécsi Pázmáneumban tanult. A Komárom melletti Szentpéteren, majd Zohoron, később a törökszentmiklósi parókián volt plébános. 1863-tól egri kanonok, majd borsmonostori apát, 1871-től besztercebányai, 1886-tól nagyváradi püspök. Főműve a Magyar Mythologia (1854), amelyet a Kisfaludy Társaság pályázatára írt. Ebben a művében a régi magyarok vallását, annak emlékeit kutatta népdalok, balladák, népmesék, mondák, babonák és népszokások nyomán, amelyeknek többségét ő maga gyűjtötte. Több mint ezer szöveget gyűjtött össze, amelyek felbecsülhetetlen kincset jelentenek ma is, hiszen a régi néphagyományok többsége mára kiveszett. Levelezett Jacob Grimmel, akinek Német mitológiája meghatározó élmény volt számára. Ipolyi tanulmányt írt a középkori Magyarország földrajzáról, a zsitvatoroki békekötés történetéről, a középkori építészetről, a magyar szent királyok mellszobrairól és ereklyetartóiról, a középkori szobrászat és festészet emlékeiről. 1862-ben Henszlmann Imrével és Kubinyi Ferenccel Konstantinápolyba utazott, ahol Mátyás király híres kódexei, a Corvinák közül tizenötre bukkantak rá. Megindította a Régi Magyar Egyházi ĺrók Tárát, amelynek első kötetében Veresmarti Mihály írásait közölték. Ipolyi nevéhez fűződik Rimay János verseinek kiadása is. Ő csináltatta a pozsonyi dóm festett üvegablakait, díszes üvegfestményeit. 1880-ban fegyveres őrizet alatt vizsgálta meg a Szent Koronát, amelyről rajzokat is készíttetett. Munkabírása legendás volt. 1886. február 18-án nevezték ki nagyváradi püspökké. Itt, Nagyváradon halt meg váratlanul, ugyanazon év december 2-án. Földi maradványai a nagyváradi székesegyház kriptájában pihennek. Jól jellemzik a róla írt sorok: „a nemzeti kultúra minden fontosabb kérdésében hallatta szavát (...) a hazai művelődés lelkiismeretének legtisztább tolmácsa volt!” Ipolyi nem véletlenül került be a 100 magyar géniuszt tárgyaló reprezentatív kötetbe, amelyben Hoppál Mihály foglalja össze életművét. Tájainkon Csáky Károly és Koncsol László foglalkozott mélyebben Ipolyival. A Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg a Csallóközi uti-képek 1993-ban és a Csallóköz műemlékei 1994-ben, a Holnap Kiadó 1997-ben Tanulmányok a középkori művészetről címmel jelentette meg három tanulmányát, tavaly pedig a Magyar Mythologia 1929-es, második megjelenésének jött ki reprint kiadása. Jelenleg a Felvidéken egyetlen iskola ápolja Ipolyi emlékét. Az ipolybalogi alapiskola 2000-ben vette fel Ipolyi Arnold nevét, s azóta minden évben megemlékezik a Felvidék nagy szülöttjéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?