Egy kis latin egzotikum

Pozsony. Első alkalommal rendezik meg a szlovák fővárosban a spanyol nyelvű filmek szemléjét.

A Mosaico elnevezésű társulás célja, hogy a spanyolul beszélő országok kultúráját megismertesse Szlovákiában is. Ehhez az első lépés megtételét jelenti a négynapos filmszemle a Mladosť moziban, amelyen spanyolországi produkciókon kívül latin-amerikai országok filmművészetéből mutat be egyet-egyet. A spanyol termésből Carlos Saura számtalan díjjal kitüntetett Goya című életrajzi filmjét vetítik, amelyben a 82 éves művész visszatekintve elmeséli élete történetét. Vidámabb hangvételű, ugyanakkor nagyon is komoly problémával foglalkozik a Dohányzóhelyiség című komédia . Egy amerikai cég spanyolországi leányvállalatában megtiltják a munkahelyi dohányzást, ami természetesen egyes alkalmazottakban nemtetszést vált ki, ezért petíciót fogalmaznak meg egy dohányzóhelyiség kialakítása érdekében. Ám a dolgok nem mennek olyan simán, ahogy képzelik. Izgalmasnak ígérkezik Enrique Urbizu krimije, Az 507-es széf, amelynek hőse a szorgalmas és becsületes Modesto Pardo Costa del Sol-i bankigazgató. Egy bankrablás során a fegyveres rablók bezárják a páncélterembe, ahol a feltört 507-es széfben olyan dokumentumokat talál, amelyekből megtudja, hogy a lánya nem balesetben halt meg, mint ahogy hitte. És kezdődik a nyomozás.

Igazi egzotikummal szolgál a Meztelenek naranccsal című venezuelai film, amely a háborúktól, babonáktól és előítéletektől sújtott 19. századi Venezuelában játszódik. Két fiatal hőse, egy fehér nő és egy indián fiú úgy döntenek, elhagyják hazájukat, hogy szerelmüknek élhessenek. Elhatározásukat azonban nem olyan egyszerű megvalósítani. A Csigatörténet című kolumbiai mozi egy kilakoltatás bonyodalmait meséli el, a bolíviai mozgókép, az Alma pedig egy szegény lány, Alma útját az álmait jelentő tengerhez. A paraguayi produkció, a Nézz, de ne érj hozzám egy éjszakai bárban játszódik, a vendégek a múltjukkal vetnek számot. Ugyancsak a múltba tekintés az Esti mesék című mexikói opus, amelynek főhőse a gyökereihez szeretne visszatalálni, ezért elhagyja jelenlegi lakhelyét, és útnak indul szülőfalujába. A film betekintés ad a mai Mexikó viszonyaiba, de történelméből is sokat elárul.

A vetítések időpontja 17.30, valamint 20 óra. (tébé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?