Egy felső-csallóközi család megrendítő története

Dörzsöli az ember a szemét, hogy milyen kincsek bújnak elő, ha valaki ásni kezdi a történelmi széltől fölhalmozott port, homokot, avart, mindenféle törmeléket. A nagy múltú és közéleti érdemekben gazdag felső-csallóközi Földes család tagjait az új honfoglalók 1945. június 23-án egy szál bőrönddel Bacsfáról a doborgazi Dunához kísérték, csónakba parancsolták, és szülőföldjükről Magyarországra toloncolták őket. A ladik a szigetközi Sérfenyőszigeten kötött ki velük, ismerőseiktől kaptak átmeneti szállást, onnan szervezték további, keserves anyaországi életüket. Bacsfai házuk, telkük, birtokuk ebek (Földes szófejtése szerint Ebes) harmincadjára került, kezét a csheszlovák állam tette rá. Kúriájukat azóta széthordták, kertjük alatt, talán épp az ő szántóikon épül a valahonnan ideszédült új tulajdonos golfpályája.

A szerző, aki ezt a megrendítő család- és kortörténetet a kiadatás minden reménye nélkül, csak a családnak szánt őszinteséggel megírta, a pozsonyi Apácapályán (Panenská) született 1885-ben. Pozsonyban, Bacsfán, Szencen és Révkomáromban élt, harcolt az I. világháború galíciai és olasz frontján, majd a II. világháborúban, 1945-től Esztergomból figyelte az életet, és Szentgotthárdon hunyt el. Családi sírja a budapesti Farkasréten látható. A könyvet Földes 1961-ben kezdte írni, hetvenhat esztendős korában, és 1966-ban fejezte be. Kézirata negyven évig rejtőzött leányánál Budapesten, amíg a szerkesztő meg nem győzte a családot, hogy érdemes a kiadásra. A könyvet néhány, a pusztulásból kimenekített fénykép teszi a szövegnél is szemléletesebbé.

Földes György nagyatyja, Joákim (1799–1877) még Csukárpakán élt, és a szerkesztő szerint a családi hagyatékból 1823–1871-es gazdasági naplója is előkerült. Atyja, Gyula (1829–1910) ügyvéd, a felső-csallóközi Duna-szabályozás egyik irányítója, történetének egyik monográfusa, 1848-49-es sza?badságharcos élményeinek leírója és a Földes család históriájának kutatója. Fia, György, aki ezeket a Visszaemlékezéseket papírra vetette, könyveket és publicisztikát írt, lapokat szerkesztett. Kukkónia lelke c. könyve (1932) a Csallóközi Kiskönyvtárban is olvasható. Mind?hármuk sorsa beleszövődött a megyei közéletbe, és tanulságos írott nyomokat hagytak utókorukra. A csehszlovák nemzet- és társadalompolitika ilyen embereket űzött ki, és száműzött a régió emlékezetéből. A Kiskönyvtár legalább elméjük maradandó gyermekeit visszalopja oda, ahol Isten szép napját a XIX. században meglátták. Földes emlékirata fontos történelmi dokumentum, és olvasmányos, szépírói stílusban épült munka. A szerző a XIX. század utolsó 15 évét Pozsonyban és Bacsfán élte át. A pozsonyi evangélikus líceumot, majd jogakadémiát látogatta, rövid kitérőt tett a budapesti egyetemre, s a vármegye szolgálatába állt. Volt aztán szenci szolgabíró, frontharcos, súlyos sebesült és reaktivált tiszt az olasz fronton, majd gyámügyes, ismét magyar katonatiszt, végül birtokától megfosztott, számkivetett jogász és író Magyarországon. Ez a dokumentum az egyetlen férfi és családja sorsában minden történelmi elemzésnél szemléletesebben mutatja utókorának az érintett évtizedek közép-európai történelmének ször?nyűségeit. Hogy mi volt az elbukott millók sorsa, milyen árat fizettek az életben maradottak a túlélésért, hogy mivel jutalmazták-sujtották őket, amiért volt képük túlélni a borzalmakat.

A szerkesztő írja a könyv Előszavában: „Földes a kis jelenetek leírásának mestere, történetkéi egészen mélyre mutatnak. Az Olvasó örökre emlékezni fog a bacsfai Apus (apusz) nevű lényre, amely egy több évtizedes tetszhalálból támadt fel, és szerzőnket Isten létére döbbentette, vagy a Trieszt fölötti dolomitok ágyúállásában nyüzsgő békavegetáció könyörtelen realizmussal leírt drámájára. Csak sajnálhatjuk, hzogy Földest sorsa, a légkör, a megélhetés kényszere és a barátságtalan kritika eltántorította az írástól. Nyelve színes, pontos érzékletes, stílusa könnyed, szellemes, lebilincselő.” A jellemzés talál, s csak annyit fűznék hozzá, hogy a könyv csupa mesterien megírt jelenet, igaz történetek ötszáz oldal terjedelemű füzére. Szórakoztat és szívet facsar, megdöbbent és elgondolkodtat: a család példája tökéletesen mutatja, miként verték szét a XX. század történelmi és társadalmi kataklizmái az anyaország és az utódállamok szerves, történelmileg kikristályosodott társadalmát, s vetették idegen érdekek és hatalmak rabságába.

(Földes György: Visszaemlékezések. Önéletrajzi vázlatok. Kalligram, 2008)