Égi fények egy vén kőtömbön

Faludy György, a nyughatatlan vándordiák, a sokat tapasztalt dervis, ahogy ő mondja: e „gyönyörű-undorító világ” egészséges lelkű krónikása, akinek idegenben – ezt szintén ő állítja – jobb dolga volt, mint idehaza, fáradhatatlanul küzd a szavakkal. Ezt teszi ifjú kora óta. Villon-átköltéseibe, a háború idején, saját sorait, gondolatait is „belelopta”. Villon a francia rendőrségre tartozik, mondta a magyar államtitkár, Faludy viszont ránk, és nem engedélyezte kiadását. Sikerrel járt azonban egy másik csínye. Egy 16. századi német zsoldos dalában az ő verse jelent meg a kor germánjairól. Műfordításai azóta is a Faludy-összes gyöngyszemei. „Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban megszaggatott, durva, szótlan, de lelkemben még égi fény ragyog” – írja, s ezzel a fénnyel fordít és költ át japán, kínai, perzsa, ógörög verseket.

A Limerickek a Faludy György tárlata című sorozat különleges darabja. A szó szoros értelmében irodalmi unikum. Faludy, csaknem hatvan esztendővel ezelőtt, amikor az amerikai hadseregben szolgált, lefordított már néhány limericket. Az idő tájt ugyanis nemcsak írók és költők, hanem értelmiségiek, az amerikai hadsereg intellektuális beállítottságú tisztjei és katonái is művelték e műfajt, valóságos megszállottjai voltak. A limerick tudniillik angol találmány. „Platonikusan szólva angol felfedezés – állapítja meg Faludy –, mint ahogy a szapphói versszak ógörög, a szonett provenszál származású.” Limericket először az angol katonák írtak, „miután Limerick városát feladták Vilmos angol királynak, és áthajóztak a csatorna túlsó oldalára, hogy XIV. Lajos király szolgálatába álljanak.”

Ez a szigorúan meghatározott, szabatos vers öt sorból áll. Első és második sora 10-10 vagy 11-11 szótag, de a két sornak rímelnie kell egymással. Bár a 3. és 4. sor rövidebb, általában 7-7 vagy 9-9 szótag, a két sornak itt is rímelnie kell. Az ötödik sor hosszúsága pontosan olyan, mint az első kettőé, és mindkettővel összecseng. Hatodik sor nincs. Nem lehet. A formai szigor mellett a költemény tartalma is pontosan megadott. A limerick első két sora a történet szereplőjét (vagy szereplőit) mutatja be, a haramadik és negyedik sor a cselekményt tárgyalja, az ötödik pedig humorral átszőtt, váratlan csattanó.

Igazi virágkorát a 19. század második felében élte a limerick. A 20. század első éveiben már a jelentősebb hírlapok is ezzel növelték példányszámukat. Neves írók, költők, köztük Robert Louis Stevenson, Mark Twain, Bernard Shaw, T. S. Eliot is eljegyezték magukat a műfajjal. A társadalmilag engedélyezett limerick jelentős része bárgyú vagy selejt volt, Faludy szerint bamba és értéktelen, az erotikus töltésű költemények jelentős része pedig elveszett. A kötelező álszemérem csupán a hatvanas években kezdett megszűnni, s attól fogva Amerikában és Angliában is sorra születtek, és kötetszámra jelentek meg a jobbnál jobb, szellemesnél szellemesebb, erotikával gazdagon fűszerezett limerickek.

Erotikában pedig Faludy már a Villon-balladákban is jeleskedett. Később a világlíra ötven erotikus gyöngyszemét is olvasóinak ajándékozta. ĺgy jutott el hozzánk zseniális tolmácsolásában többek között Márkosz Árgentáriosz Jótanácsa, Ábu Nuvász Hadgyakorlata, Liu Teh-Zsen Különös esküvője, Robert Herrcik Venyigéje, Baudelaire, Verlaine és néhány ismeretlen szanszkrit költő ideillő verse. Faludy elméje természetesen mindegyikben parázsként izzik. A tengerparti szajha „szívós bárkát” kap tőle. A fiútestvérek mint ezüst gyümölcsnedvet szívják egymásból a harmatot. A hárfáslány párnás ágyban kínálja hárfácskáját. Villonnal brit dámát, norvég lányt, szír asszonyt, cigánylotyót, zsidónőt árul, bár újra és újra azt állítja: „nem csókol asszony úgy a földön, mint a párizsi asszonyok”. Ronsard-ral „csodás barázdát” köszönt, egy másik versben „korallárokban” jár, Burnsszel kriptaverset komponál: „E szép barokk/ sírban a holt/ ezer farok/ hüvelye volt.”

Alább nem adja a limerickekben sem. Bár a versek névtelenül sorakoznak a szépen kivitelezett kötetben – amely ugyan eltér a népek költeményét bemutató sorozat korábbi és várható darabjaitól, mostantól fogva mégis hiányozna közülük –, Faludy „véletlenül” tudja, hogy a sorokat, e pajzán gondolatokat W. H. Auden vagy Louis Untermeyer vetette papírra.

Pontosan harminc limerick olvasható a könyvben, és mindegyik költemény mellett erotikus témájú rajzok, metszetek, festmények láthatók, amelyek a Kr. e. 6. századtól a 20. század végéig terjedő időszakból származnak. A borítón Ingres Török fürdője üti le a hangot, az első és hátsó előzéken pedig Picasso két rézkarca, a Szerelmespár és az Erotikus jelenet kulisszái között kalandozunk az érzékiség izgató tartományaiban. Faludy mélyről merített, „keresetlen” szavaival a testi szerelem gazdag kisszótárát teremti meg, nem kímélve közízlést és álszemérmet. Leleményessége azonban így sem hagyja cserben. Bizonyos szavakat úgy mond ki, hogy a közönségességet két betűvel kerüli. Egyetlen példa a sok közül: „»Imádom nőmet«,/ szólt Augustus császár./ Lívia mérges növényekkel plántál,/ s minden rokont megéget./ Pelcsája köré mézet és szilvalekvárt ken./ Szám folyton rájár.”

Többet ebből a „sorból” nem választhatok. Égne az újság az olvasó kezében. Bizonyára lángolt a deres hajú faun elméje is, amikor a limerickeken dolgozott. Ahány vers, annyi műremek. „A táncosnő gyönyörű perzsa lány volt/ Sirázban. Minden férfi érte lángolt./Ha a főtéren táncolt/ elnémult város, kasba,/ csak sliccgombok repültek a magasba.” És egy utolsó, a kötetzáró: „Egy lezbikus, szép utcalány, a Sára/ meleg fiúval ment egy este szobára./»Döntsük el végre«, mondta/ míg bugyiját letolta,/ »ki kicsodát, mijével, micsodába«.” Mellette Pablo Picasso kékkel és feketével festett Erotikus jelenete.

Dupla élmény egy kötetben. Először is Faludy, aki most sem tagadja meg önmagát és buja fantáziáját, másodszor pedig a gondosan megválogatott képek, a görög vázarajzok, egy-egy római falfestmény, mozaik, fametszet, néhány akvarell, toll- és krétarajz. Mintha csak a szexualitás „házi” galériájába váltottunk volna jegyet.