Édentől a Tragédiáig

A már előző évadban betervezett Egressy-kamaradarab, a Madách Imre életéről szóló Vesztett éden lesz az idei szezon első stúdió-előadása a Thália Színházban. A csúszás azonban szerencsésnek mondható: hiszen így a mű a Kazinczy Napok egyik éke lesz, azonkívül idén éppen nyolcvan éve annak, hogy először játszották szlovák nyelven Madách Tragédiáját, éppen Kassán.

„A darab arról szól, milyen pusztításra képes a szeretet, hogyan őrli fel az embert – árulta el lapunknak Beke Sándor rendező. – Az anya szeretete egyszerűen szétrobbantja a fiú házasságát és családi életét.”

A három szereplőre épülő dráma hosszabb időszakot ölel fel Madách életéből, a feleségével, Fráter Erzsébettel való megismerkedéstől az író haláláig tart, sőt egy jelenetben még azon is átível. A korrajz, a forradalomnak és az azt követő terrornak a megjelenítése csupán háttérinformáció, a főtéma maga a családi bomlás. A rendező szerint három nagy alakításra nyújt lehetőséget a mű, három majdnem egyenrangú szerepre. A színészek (Gál Tamás, Varga Lívia és Kövesdi Szabó Mária) szinte minden fellelhető irodalmi és irodalomtörténeti háttéranyagot elolvastak, amely segíthetett a nagy drámaíró életének hitelessé tételében. A Madáchot megjelenítő Gál Tamás szerint a drámabeli Madách jóval zárkózottabb, befelé fordulóbb karakter, mint amilyen ő, ezért igazából akkor fogja magát jól érezni Madách bőrében, ha már közönség előtt megy a darab. „Én másképp intézem el a magánéleti konfliktusaimat. Madách ebben a darabban ide-oda csapódik a két nő között, akár egy labda.”

Beke Sándor a dráma színrevitelénél egyszerű díszletet használ, a filmes technikát pedig teljesen nélkülözi. „Ez egy dinamikus darab, filmes módon van megírva, ezért nincs szükség filmes eszközökre. A jelenetek csupán néhány percesek, az időugrások pedig jelentősek. Mintha egy, mondjuk, nyolcoldalas jelenetet a szerző két oldalra szűkített volna, a többit pedig kivágta volna belőle.”

A darab egyfelvonásos, ám elég hosszú, játékideje bő másfél óra. „Ez a kérdések drámája. Sem megoldott, sem megoldatlan csúcspont nincs a mű közepe táján, ahol két részre lehetne bontani az előadást. De a néző észre sem fogja venni az idő múlását, sőt rövidnek fogja érezni a darabot” – ígérte Beke Sándor.