Dübörög a Gombaszögi Nyári Tábor – negyedik nap

<p>Megállás nélkül pörög az élet a Gombaszögi Nyári Tábor színhelyén, Krasznahorkaváralján. Tegnap a vendégek listáján szerepelt Bárdos Gyula, szó volt az erdélyi nyelvi jogokról, a csapatjátékosok paintballoztak, snapszereztek, valamint volt kézműveskedés és színház is a javából.&nbsp;</p>

A mai nap szintén izgalmas és sokszínű program várja azokat, akik ellátogatnak a táborba. Délután Csáky Pál (MKP) és Nagy József (Híd) vitázik majd, este pedig a Jóvilágvan játszik. Pénteken délután az OTP Nagysátor árnyékában Csáky Pál és Nagy József vitatja meg az EP-s választások eredményeit, valamint megkísérlik megválaszolni az előadás címadó kérdését: Sikerülhet-e változtatni Európán? A késődélutáni órákban Albert Sándor, a Selye János Egyetem alapító rektora, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára, Pék László, a Nemzeti Tehetségépítő Tanács elnöke és Orosz Örs, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának ügyvivője beszélget Tóth Gáborral a Marianum Egyházi Iskolaközpont tanárával. A beszélgetés témája a szlovákiai magyar kisiskolák helyzetéről fog szólni. A reggeli órákban már útnak is indult egy kisebb csapat, hogy Lőrincz Yeti Adrián, a Terra Incognita Öko Alpin Club egyik alapítójának vezetésével a domicai cseppkőbarlangtól mintegy 35 km-es túrán vegyen részt a Szilicei-fennsíkon keresztül Krasznahorkára. A Gombaszögi Nyári Tábor a szlovákiai magyar fiatalság legnagyobb rendezvénye. A közéleti előadásokon túl a tábor színpadára a hazai és magyar könnyűzene legnevesebb képviselői állnak fel.  Az pénteki este két főszereplője a párkányi Jóvilágvan (JVV) és a Nemulass zenekar, akik közös produkcióval is készülnek. Egészen biztos, hogy a koncerten hallható lesz a JVV kimondottan Gombaszögi Nyári Tábor ihlette dala, ami a Melyiké vagy? címet viseli. A dalhoz készült videoklippben szereplő óriáshintát, ami a Királyrét közepén van felállítva, pedig akár ki is lehet próbálni a koncert után. A tábor szervezői a közéleti előadásokat az internet segítségével élőben is közvetítik a www.gombaszog.sk címen.  A rendezvényről, mely vasárnap a krasznahorkai vár körbeölelésével és a Szlovákiai Magyar Dal Napjával zárul, részletes információkat a tábor honlapján vagy Facebook oldalán találnak az érdeklődők. (b.zs. gombaszög) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?