Csak most kezdődik minden

Kezdetben úgy tűnt, az érsekújvári Peter Konček a zsűri és a közönség legnagyobb kedvence, ezért sokaknak okozott meglepetést, hogy a zenét minden porcikájában átélő roma fiú máris elbúcsúzott a műsortól. A közönségnek és a tévénézőknek azt üzente: számára továbbra is az éneklés a legfontosabb.

Több mint 26 ezer szavazattal maradtál le az előtted álló versenyzőtől. Nagyon szíven ütött az eredmény?

Minden fordulóban számítottam arra, hogy kieshetek, ezért nem volt ez számomra akkora tragédia. Persze meglepett, mert mint mindig, ezúttal is nagyon komolyan készültem, és úgy éreztem, jól is szerepeltem. A műsor után sokan telefonáltak, hogy a nekem küldött SMS-szavazatok mind visszajöttek. Lehet, hogy volt valami technikai gubanc is, de most már mindegy. Csak a többiek fognak hiányozni, mert jó társaság voltunk.

Amikor bejutottál a döntősök közé, azt mondtad, hogy most mindent erre az egy lapra teszel fel. Negyedikes létedre megszakítottad a középiskolai tanulmányaidat, szinte kizárólag fellépésekről és médiaszereplésekről szólt az életed. Most hogyan tovább?

Magántanulóként folytatom az elektrotechnikai középiskolát, mert még nagyon sok kötelezettségem van a műsorban. Amíg a produkcióval kötött szerződésem nem jár le, addig más fellépést nem vállalhatok, de már nagyon sokan megkerestek, hogy szívesen írnának nekem dalokat, és lemezkiadásra is kaptam ajánlatot.

Még az is lehet, hogy így jársz majd jobban.

Lehet, mert magam dönthetem el, mit akarok, és nem kényszerülök bele egy adott szituációba. Olyan lemezt szeretnék, amelyen szlovák és angol felvételek is vannak, és mindenképp hű maradok a soul és hip-hop műfajhoz. Jelentkezett már egy neves hazai zeneszerző azzal, hogy szívesen írna nekem számokat, mert érzi a bennem lüktető zenét. Majd meglátjuk, mire megyünk egymással.

A már hamarabb kiesett vetélytársaid közül sokan vádoltak azzal, hogy túlságosan is jóban vagy a zsűritagokkal. Ők négyen hogyan fogadták a kulisszák mögött a kiszavazásodat?

Csak annyira voltam jóban velük, amennyire a kölcsönös szimpátia és a verseny szabályai megengedték. Egyébként Julo Viršík most rám tippelt, de ettől függetlenül a műsor után ő is azt mondta, amit a többiek: sajnálják, hogy kiestem, de tudják, nem fogok elveszni. Lenka Slaná és Laco Lučenič szombaton a vendégeink voltak Érsekújvárban – már régen meghívták őket a szüleim, de csak most fogadták el –, nagyon jót buliztunk egy diszkóban. Őket is meglepte az eredmény, de az a véleményük, hogy számomra csak most kezdődik minden.

A barátnőd, Marta Dvorská hogyan fogadta az eredményt?

Ő bánatosabb volt, mint én. Igazságtalannak tartotta, mert tudja, hogy a zene az életem. Neki is azt mondtam, amit mindenki másnak: lehet, hogy szükségem is volt erre a megtorpanásra ahhoz, hogy önmagam maradhassak.

Vrabec Mária

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?