Cenzúra és felháborodás a Velencei Filmfesztiválon

Az erős mezőny mellett a cenzúrával és tiltással sújtott filmek nyomják rá bélyegüket az idei Velencei Filmfesztivál programjára, állítják a kritikusok.

RENDEZŐ BÖRTÖNBEN

Legkönnyebben idén is az iráni rendezők sérthetnek politikai és hatalmi érdekeket. Babak Payami például már filmje bemutatása előtt összetűzésbe került országa rendőrségével. Bár a rendezőt júniusban két napig fogságban tartották, sikerült neki munkáját, igaz, csak videokazettán, kicsempésznie az országból.

Az iráni vallási vezetést érthető módon felbosszantó, The Silence Between Two Thoughts (Két gondolat közti csend) című munka egy tálib merénylő történetét mondja el, aki azt a parancsot kapja: erőszakolja meg még szűz foglyát, megakadályozandó annak Paradicsomba jutását.

CIPRUSI CSODA

A Velencei Fesztivál azonban példa arra is, hogy a cenzúra és elhallgatás nem csak a távoli országok sajátja. Dervis Zaimnak szintén meg kellett küzdenie azért, hogy munkáját, amelyet „az egyesült Ciprus első filmjének” nevezett, elkészíthesse.

A Mud (Sár) című, egy kettészakított család sorsát körüljáró film, bár a megbékélést szorgalmazza, nem huny szemet a Ciprus megosztásakor fellángoló erőszakhullám felett. A film értő és érzékeny módon ábrázolja az ellentmondásos szigetet, amelynek görög és török fele közt rendszeresek a villongások, és állandósult a feszültség. Ugyanakkor előfordulhatnak az év eleji, „ciprusi csoda” néven emlegetett eseményekhez hasonlók, amikor is a török fennhatóságú rész kormányzója a tömegek követelésére megnyitotta a határokat. Akciója azonban általános meglepetésre nem erőszakba, hanem örömünnepbe torkollott.

Hasonlóképpen alaptalannak bizonyult az alkotó aggodalma, miszerint a török hatóságok a ciprusi törökök vérengzéseit ábrázoló részek miatt kemény cenzúrának vetik majd alá filmjét. A Mud így a „hivatalos török történetírás” nem hivatalos cáfolataként is felfogható, bemutatva, hogy az 1974-es török invázió valójában nem „békefenntartó miszszió” volt. A film egyik főszereplője, miután a kezdő képsorokon bevallja, hogy a görög támadásokra válaszolva maga is gyilkosságokat követett el, békeaktivistának áll, szimbolizálva a megbékélés kikerülhetetlenségét.

A pozitív előjelek után meglepő volt, hogy Dervis Zaim filmjét éppen Görögországban bélyegezték meg, megtagadva bemutatását a Thessaloniki Filmfesztiválon. A Mudot Ciprus déli részén is csak eldugott mozikban vetítik.

Szintén egy török kritikus, Alin Tasciyan volt az, aki szót emelt Zaim filmjéért. „Aggódom a Mud sorsa miatt, mert ezt mindenkinek látnia kellene. A film bemutatja, hogy minden ciprusi egyaránt szenvedett, hogy görögök és törökök ugyanabban a fájdalomban osztoztak.”

A rendező, akinek családja 1974-ben menekült el Ciprus déli részéről, filmjének csak egy kis részét forgatta eredeti, északi helyszíneken, mivel tartott a hatóságok közbelépésétől. A Mud ároktemető jellegét tovább hangsúlyozza, hogy görög producere, Panicos Chrysanthou a sziget északi részéről menekült el ugyanebben az időben.

A PÁPA, A MAFFIA ÉS A MINISZTERELNÖK

A fesztivál igazi botrányfilmje azonban a Pius pápa, a maffia és Giulio Andreotti egykori miniszterelnök kommunistaellenes összeesküvését leleplező olasz dokumentumfilm lett. A Secrets of the State (Az állam titkai), a szicíliai 1947-es, baloldali választási győzelem után végrehajtott gyilkosságok hátterét igyekszik feltárni. Paolo Benvenuti rendező azt állítja, a tizenegy kommunista meggyőződésű földművest valójában nem banditák ölték meg. A merényletet az állam és az egyház magas rangú képviselői szervezték, hogy segélyek reményében bizonyítsák Amerikának, országuk mindent megtesz a „vörös veszedelem” visszaszorítására.

AZ ELTŰNT HARMINCEZER

Politikai témákat feszeget Christopher Hampton filmje is. Az Imagining Argentina (Képzeld el Argentínát) Emma Thompson főszereplésével egy olyan újságíró sorsát követi végig, aki a hetvenes évek argentin katonai juntája által eltüntetett 30 000 ember után kutatva maga is a börtönbe kerül, és saját bőrén tapasztalja meg azt, amiről addig csak írt.

A fenti filmek után már csak kisebb hullámokat vetett a francia gyarmati éra algériai végnapjait bemutató alkotás, amelyet az algériai hivatalok ellenállása miatt teljes egészében Tunéziában kellett leforgatni.