Caballé a lelkével énekelt

Harmonikusan szólt anya és lánya duettjeSomogyi Tibor felvétele A meglehetősen borsos jegyár ellenére meglepően sok néző előtt zajlott a koncert, szeretném remélni, hogy a közönségben nemcsak azért fedeztem fel annyi fiatalt, mert látni akarták „azt a nőt, aki Freddie Mercuryval énekelte a Barcelonát”.

Hihetetlen, de igaz: hetvenedik évét tapossa a spanyol díva, a színpadon kívül már botra támaszkodik, a mikrofon előtt azonban csak egyvalaki kelhet vele versenyre, lánya, Montserrat Martí, aki elkísérte édesanyját a csütörtök esti pozsonyi koncertre. Nem következett be, amitől sokan tartottunk, nevezetesen, hogy Caballé mellett halvány lesz Martí teljesítménye. A fiatal operaénekesnőt, akit édesanyja sohasem tanított, érzésem szerint nem véletlenül hozta magával – egyébként meglepetésként –, gyanítom, Montserrat Caballé utódja lépéseit egyengeti. Nem mintha a Martí-féle „jó bornak” kellene cégér, a milánói Scalában debütáló fiatal énekesnő – úgy tűnik – született tehetség. Szülei azt sem tudták, hogy énekelni tanul Madridban, Martí csak egy év múltán vallotta be, hogy ő is operaénekesi babérokra pályázik. Montserrat Caballé így emlékezett a pozsonyi sajtótájékoztatón: „Azt hittük, egy baleset utáni rehabilitáció miatt jár Madridba. Amikor színt vallott, hatalmas meglepetés volt, a férjemmel sírva fakadtunk. Majd felszáradtak az örömkönnyeink, és figyelmeztettük, hogy kemény munka várja, ő azonban ragaszkodott hozzá, hogy azt csinálja, amihez kedve van.” A pianissimo koronázatlan spanyol királynője azt is elmondta, amikor együtt énekelnek a színpadon, olyan, mintha otthon lennének. A csütörtöki koncert közönsége is meggyőződhetett arról, hogy rendkívül összeszokottan, harmonikusan szól anya és lánya duettje, akár Donizetti Fecskéjét, Mascagni Ave Mariáját, akár pedig a ráadásként előadott Rossini-játékot, a macskák duettjét énekelték. „Édesanyám héthónapos terhesként még énekelt. Amikor együtt állunk a színpadon és lehunyom a szemem, emlékszem, amikor még a hasában hallottam a hangját” – mondta Montserrat Martí. Ezek után csoda, hogy ennyire egy hullámhosszon szólal meg anya és lánya hangja?

És ha már a koncert programját említettem, a teljesség igénye nélkül álljon itt legalább néhány név az est szerzői közül: Bellini, Massenet, Gounod, Puccini, valamint számomra kevésbé ismert spanyol szerzők művei szólaltak meg a két Montserrat tolmácsolásában.

Zenekar helyett egyetlen zongorista, a tökéletes művészi teljesítményt nyújtó Manuel Burgueras kísérte csupán a két énekesnőt, mégsem volt hiányérzetem. És még az eszményi koncertteremnek egyáltalán nem nevezhető sportcsarnokban sem veszett el Caballé és Martí hangja, hála a legkorszerűbb technikájú hangosításnak, amely ezúttal – meghazudtolva minden szlovákiai koncert-törvényszerűséget – egy pillanatra sem mondta föl a szolgálatot.

A csütörtökihez hasonló, nagyszabású dalestek és operakoncertek egyik hátránya, hogy a mikrofon kegyes segítségként elfedi az énekesek valódi hangszínét és hangerejét. ĺgy csak találgatni tudok, hogyan érvényesülhet Montserrat Martí hangja az operaházban. Annyi bizonyos, iskolázott, erőteljes, mégis finom pianissimókra képes szoprán hangon szólaltatta meg a Bohémélet, a Turandot vagy a Rómeó és Júlia áriáit.

Montserrat Caballéról írva szentségtörés lenne kifogásolni a mélyebb fekvésű hangoknál az intonáció leheletnyi zökkenőit, vagy az időnként fáradtnak tűnő hangot – a legnagyobb spanyol szoprán ugyanis már nem is annyira a hangjával, mint inkább a lelkével énekel. Tüneményes jelenség a színpadon, könnyed felülemelkedéssel szólaltat meg minden dalt és áriát. Legendás pianissimói szemernyit sem koptak sok évtizedes pályafutása alatt. Visszafogott humora akkor csillant meg, amikor egy duett kitartott utolsó magas hangjánál felemelt mutatóujjal figyelmeztette lányát, ő még bírja.

Montserrat Caballé még bírja.