Burokba rakta a figura

„Előre rettegek, mi lesz velem, ha elmegy?” Oláh Csaba felvétele „Semmit ne csinálj, ami idegen az egyéniségedtől. Nem akarok rád erőszakolni egyetlen gesztust sem, ami a kedvedet szegné. Szólj nyugodtan, ha valami nem tetszik!” – biztatja fanyar humorú színésznőjét az Oscar-díjas cseh rendező. A kierőszakolt megoldásokat ugyanis ő maga sem szereti.

Kecskés Karina több darabban játszik az Új Színházban. Jiří Menzelt groteszk bájával fogta meg. Goldoni komédiájában, a Chioggiai csetepatéban is ezzel tűnik ki. De látta őt Rudolf Péter első filmrendezésében, az Üvegtigrisben is, amelyben Básti Juli forró vérű lányát alakítja.

„Én nagyon szeretek dolgozni. Minden új próbaidőszaknak nyitottan, felszabadultan indulok neki. De azt, amit most érzek, ezt a mérhetetlen bizalmat és szeretetet, amelyet Jiří Menzeltől kapok, legutóbb talán tizennyolc évesen, a főiskolán éreztem, ahol biztos lehettem abban, hogy ha kell, a hetedik bőrt is lenyúzzák rólam, csak hogy jó legyek. Itt most egyre több dologra kell figyelnem, mégsem szenvedek, mert motivál, hogy minden pillanatban feladatom van. Jiří Menzel rögtön az első próbán akkora batyukat rakott rám, úgy megterhelt, hogy megállás nélkül csiszolhatom a szerepemet. Nála nincsenek üresjáratok. Ha leáll a próbafolyamat, mindenki pontosan tudja, hogy az adott mondatnál mit csinál a színpadon. A figurák egymás közötti viszonyát is pontosan kidolgozta. Kilenc ember mindig tudja, hol áll, merrefelé tart a darabban. Iszonyú nehéz feladat részesei vagyunk, mégsem tudok mást mondani, mint azt, hogy minden színész ilyen munkáról álmodik. Jiří Menzel ugyanis olyan rendező, aki pontosan tudja, mit, miért kér, s mivel ő maga is érzékeny ember, belőlem indul ki, az én mimikámból, az én személyiségemből, és így akarja a legeslegjobbat kihozni belőlem. Ritkán érzem azt, amit most, hogy hisznek abban, hogy én ezt meg tudom csinálni, ezért aztán meg is csinálom.”

Mivel a darab színházi környezetben játszódik, a kilenc szereplő közül hat színészt alakít. Színészként pedig a rá osztott figurát is hozza. Ily módon Kecskés Karina is dupla szerepet kapott. Ő Brooke Ashton, az ifjú díva, aki a butácska Vickit alakítja.

„Sem az egyik, sem a másik figura nem hasonlít hozzám. Brooke olyan lány, akinek semmi kételye nincs önmagával szemben. Királynői a tartása, a fellegekben hordja az orrát. Ez a karakter olyanynyira távol áll tőlem, hogy azt elmondani sem tudom. Mások bűnéért is általában én kérek bocsánatot. Sosincs olyan pillanat az életemben, amikor azt gondolnám: a világ azért van, hogy engem kiszolgáljon. Brooke a saját világában, nagyon is sajátos tempóval él, és ezt a legnehezebb megtalálnom. Én elég dinamikus ember vagyok, most pedig sokszor úgy érzem, a figura által burokban ülök. Jiří Menzeltől minden próbán hallható néhány bölcsesség. Ma is tanultam tőle. A színészen, pályája során, minden rendező otthagyja az ujjlenyomatát. A rossz is. Tudvalevő: minden színésznek vannak gyenge pontjai, de ha a rossz rendező csak ezt hangsúlyozza, azzal tönkre tudja tenni az embert. Ami pedig a másik figurát illeti, a Brooke által játszott Vickit, ő olyan, mint egy felhúzott játék baba. Tipegve jár, és sivító hangon beszél. Ettől függetlenül ő is tehetségesnek és gyönyörűnek képzeli magát. Abban a bizonyosságban él, hogy a lábai előtt hever a világ.”

Két helyen játszott Kecskés Karina, mielőtt az Új Színházba szerződött volna. A Katona József és a József Attila Színházban. Az Új Színházban ez a hatodik évadja.

„Szerencsére sok jó rendezővel dolgozhattam. Ascher Tamással, Zsámbéki Gáborral, Schilling Árpáddal, Lukáts Andorral, Gaál Erzsébettel, Zsótér Sándorral, Halász Péterrel... Mindegyiküktől rengeteget tanultam. A legmagasabb polcra Jiří Menzelt tettem. Hatalmas energia fűti. Semmiféle fásultságot nem érzek benne, és ez nekünk is annyi erőt, akkora lendületet ad! Én állandóan azt érzem, hogy rajtam a szeme. Bármit csinálok, semmi sem kerüli el a figyelmét. De az a csodálatos, hogy a kollégáim is ugyanezt érzik. Mindenki azt hiszi, hogy ő a legfontosabb neki. És ez így van rendjén. Ez a zseniális tehetség tulajdonsága. Hogy nemcsak a szakmájához ért, és nemcsak önmagát akarja kifejezni, hanem jó emberismerő, akinek lelke van, és ezt észreveszi másokban is.”

Hogy milyen helyzetben találta a megduplázott feladat a Sas Tamás két filmjéből (Presszó, Kalózok) is ismert huszonnyolc éves színésznőt?

„A teljes elbizonytalanodás fázisában. Én egyébként is az a típusú ember vagyok, aki sosem elégedett semmivel, és elsőként mindenben a negatívumot veszi észre. Ráadásul ahogy befejeződik egy munka, kétségbeesve várom, mikor jön és mi lesz a következő. Az elmúlt másfél évben szakmailag nem is voltam igazán jó passzban, ilyen boldognak pedig, mint most, nagyon régen éreztem magam. Jókor jött az életembe Jiří Menzel. A lehető legjobbkor. A poklok poklát is sikerült már megjárnom. Mellesleg én ezt a munkát akkor is tudtam volna értékelni, ha nem kerülök előtte annyira mélyre. Ahhoz viszont, hogy az életet akkora lendülettel és olyan vidáman tudjam élni, mint most, valóban szükségem volt rá. És még nem is mondtam neki, hogy január 20-tól, amióta vele dolgozom, újra hiszek a csodákban. De már előre rettegek, mi lesz velem, ha elmegy?”