Britney Spears továbbra is maga alatt

Erős túlzás lenne azt állítani, hogy váratlanul érte a közvéleményt Britney Spears balul sikerült visszatérése az MTV Video Music Awards gáláján.

Erős túlzás lenne azt állítani, hogy váratlanul érte a közvéleményt Britney Spears balul sikerült visszatérése az MTV Video Music Awards gáláján. Az egykori pophercegnő már évek óta semmi olyat nem tett, ami igazolta volna ezt a címet, és most a történtek után már vannak, akik arról beszélnek, hogy Britney gyakorlatilag meggyilkolta a karrierjét a mostani produkciójával. Három év után lépett újra színpadra nagyobb nyilvánosság előtt, hogy Gimme More című új dalát előadja, ám a fellépését szinte minden kritika és más előadók is botrányosan rossznak minősítették, külön kiemelve, hogy Britney még arra sem vette a fáradságot, hogy legalább a playbackről szóló énekkel szinkronban tátogjon. Egyesek szerint azonban még nem kell őt leírni. A Megasztár amerikai nagytestvérének, az American Idolnak a bírái ugyanis a fejükbe vették, hogy segítenek neki ismét a csúcsra tornászni magát. „Úgy döntöttünk, visszahozzuk Britneyt. Komolyan beszélek. Veszünk neki bugyit, nagyobb fellépőnacit, és eltávolítjuk az idióta haverjait a közeléből” – mondta Simon Cowell. „Mindig van időnk Britneyre, imádjuk” – tette hozzá Paula Abdul. A harmadik bíró, Randy Jackson pedig egyértelmű üzenetet küldött a lecsúszott énekesnőnek. „Szeretnénk a gondjainkba venni, Spears! Újra szupersztárt faragunk belőled!” Britney azonban nem csak a tehetségkutató műsor bíráira számíthat. Timbaland továbbra is tartja az ajánlatát, hogy összehoz neki egy ütős duettet volt szerelmével, Justin Timberlake-kel. A neves producer szerint Britneynek ehhez csupán félre kellene tennie a büszkeségét, és fel kellene hívnia, hogy OK, elfogadja a segítséget. (o,d, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?