Bálint-napi vérfürdő

Eredetileg ma jelent volna meg 50 Cent új, Valentine’s Day Massacre című lemeze, de elhalasztották, a legújabb hírek szerint március nyolcadikán kerül a boltokba.

A rapper előző albumának sikere felülmúlhatatlannak tűnik. A Get Rich Or Die Tryin’ az első öt napon 872 ezer példányban talált gazdára az Egyesült Államokban. A szakemberek szerint a sikerét főleg annak köszönheti, hogy két tapasztalt rapper-producer, Eminem és Dr. Dre volt a segítségére. A két sztár a második lemez munkálataiból is kivette a részét.

Eminem nemrég azt nyilatkozta, hogy végre be kellene fejezni a rapperek közti ellenségeskedést. 50 Cent azonban nem hajlandó erre, egyelőre nem hagy fel a riválisok piszkálásával.

A botrányhős a közelmúltban megvásárolta Mike Tyson házát. A hírek szerint huszonnégy millió dollárt fizetett ki a tizennyolc hálószobával rendelkező villáért, és legalább ötmilliót fog költeni a belső átalakításokra. A ház biztonságára további milliókat áldoz, ugyanis gyakran van halálfélelme, attól retteg, hogy lelövik. Testőrök nélkül már egy lépést sem tesz. (o, péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?