Balesetmentes nyaralás otthon is

A szünidő beállta a gyerekeknek örömöt, ám a szülőnek gondot okoz. Nem is kicsit, hiszen a gyermekbalesetek száma épp a nyári hónapokban nő meg ugrásszerűen.

A szünidő beállta a gyerekeknek örömöt, ám a szülőnek gondot okoz. Nem is kicsit, hiszen a gyermekbalesetek száma épp a nyári hónapokban nő meg ugrásszerűen. A fejlett országok statisztikái szerint sérülések következtében többen halnak meg, mint daganatos megbetegedésekben, AIDS-ben, szívbetegségekben és drogozásban együttvéve. Noha a gyermekbalesetek előfordulásáról Szlovákiában nem vezetnek pontos statisztikát, a szakértők feltételezik, hogy kétszeresen gyakoribbak, mint a jóléti államokban. Az Electrolux svéd cég a Biztonságos otthon tervezetén keresztül végzett felmérést, ennek alapján arra figyelmeztet, hogy a balesetveszély épp a nyári hónapokban „tetőzik”. A sérülés általában nem a szülő jelenlétében történik. Bár a felnőttek 43 százaléka nem hagyja felügyelet nélkül gyermekét, szomorú tény viszont – ismertette a helyzetet dr. Marián Fedor a turócszentmártoni gyermekklinika intenzív osztályának vezető orvosa –, hogy 19 százalékuk igen, mégpedig négy vagy több órára is. A szülők zöme mégsem marasztalható el amiatt, hogy nem foglalkozik eleget gyermekével, a balesetek mögött látni kell az öszszefüggéseket: nincs nagyon lehetőség a szabadidő biztonságos eltöltésére. A társadalom feladata volna olyan térségek (helyiségek) biztosítása – gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt –, amelyek szavatolnák a biztonságot, a balesetveszély elkerülését – hangsúlyozta a főorvos, aki szerint fontos a lakás biztonságának megteremtése is, noha a szülők 91 százaléka biztos benne, hogy ennek megfelelően rendezte be lakását. Pedig a legtöbb baleset – 42 százalék – zárt ajtók mögött történik (a csöppség magára rántja a nehéz tárgyat vagy a forrásban lévő vizet, ételt, kávét, felmászik a székre és leesik, de kifordulhat akár az erkélyről is stb.). Az utcán 30, a játszótereken pedig 21 százalékos a balesetek előfordulása. A nagyszülők figyelmébe ajánljuk: ne feledkezzenek meg arról, hogy a „kéznél tartott” gyógyszerek ugyancsak komoly veszélyforrást jelentenek. (erf)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?