Az uzsorás, ki mára nem az a görnyedt hátú undorító irodalmi figura, ki valaha

Mindenekelőtt sietve leszögezzük: az uzsorás, a közhiedelemmel ellentétben nem valami sátáni jelenség. Azaz nem az a beesett arcú, pergamenszürke bőrű, csimbókos hajú és görnyedt hátú undorító irodalmi figura, aki éjszaka szorosra zárt ajtók mögött szűkölve számolja mocskos csalással szerzett nehéz aranytallérjait.

Mindenekelőtt sietve leszögezzük: az uzsorás, a közhiedelemmel ellentétben nem valami sátáni jelenség. Azaz nem az a beesett arcú, pergamenszürke bőrű, csimbókos hajú és görnyedt hátú undorító irodalmi figura, aki éjszaka szorosra zárt ajtók mögött szűkölve számolja mocskos csalással szerzett nehéz aranytallérjait.

Korántsem. Sőt, nagyon is tiszta és ápolt, nem egy esetben divatosan öltözködik, van háza (szép háza, sokkal szebb, mint azoké, akiknek kölcsönöz), és autója (sokkal jobb, mint azoké, akiknek kölcsönöz, mert azoknak nem is igen van semmilyen).

De akkor biztosan közutálatnak örvend! Dehogyis. Sőt elismert, megbecsült és köztiszteletben álló személyiség. Nem fogják elhinni, de még szeretik is.

– Százötven százalékra – bólogat mosolyogva az egyik ilyen el- és közismert szakmabeli. – Testvér, ez olyan, mintha... ajándékba adnám...

Még csak azt sem mondhatjuk, hogy nincs igaza. Mert a kétszáz százalékhoz képest például tényleg tiszta ajándék. Ezek egészen megszokott tarifák.

Akkor ez az uzsorás netán gonosz? Már mért lenne gonosz! Neki is van családja, gyereke, akit szeret és akivel kézenfogva sétálgat. Gyakorlatilag meg úgy néz ki, hogy ez az egész egy bizonyos szűk etnikum magánügye, amelynek már a nevét sem szabad leírni anélkül, hogy ne kapnánk egy „rasszista” feliratú körbélyegzőt a homlokunkra.

Megkérdezhetnénk még, hogy tényleg van, aki ennyire nem tud számolni: ha ma kapok tíz koronát és holnap vissza kell adnom tizenötöt vagy húszat, akkor az hosszú távon biztos fizetésképtelenséget és újabb kölcsönöket jelent? Egyrészt, tényleg vannak, akik ennyire nem tudnak számolni. Nem is kevesen. Kicsit bírálhatnánk az oktatáspolitikát is, amiért lineáris egyenleteket számoltat olyan gyerekekkel, akiknek erre a büdös életben nem lesz szükségük és akik mellesleg a szorzótáblát sem ismerik igazán, meg a tulipánbibék számának elsajátítását tartja fontosnak ahelyett, hogy alapvető higiéniára és mondjuk mesterségbeli képességek elsajátítására ösztönözné őket.

Másrészt, akik ennyire nem tudnak számolni, nem rendelkeznek különösebben erős jövőtudattal sem. (Mindig ezt a legnehezebb felfogni egy olyan társadalom tagjainak, akik életenergiájuk jelentős részét a jövőtől való rettegésnek szentelik: spórolj, mert nem tudod, mit hoz a holnap, halmozz fel anyagi javakat, mert mi lesz, ha nyugdíjas leszel stb. Ezekből az irreális félelmekből igen jól táplálkozik az összes bank és biztosítótársaság.) Fontosabb a ma, mert ma vagyok éhes, tehát ma kell kölcsönkérnem, hogy ma vásárolhassak.

Nem hiszik el, de ez egy elég boldog életfilozófia. Kevés nyomasztóbb gond van, mint a holnap gondja, s aki ezt képes lerázni, eljuthat az „ég madarait is táplálja valaki” bölcselet derűs közönyének állapotába.

Hol hát itt a baj, kérdezhetnénk ifjonti vehemenciával, avagy, hogy némi faápolási szakismeretekről is tanúságot tegyünk: hol rejlik a probléma gyökere?

Hát talán egy icipicit zavaró – de csak egy icipicit –, hogy bőszen csikorognak a fékek, és az ócska autó lökhárítója öt centire áll meg a viseltes ruházatú kölcsönkérő orra, térde előtt, aki arra a merész következtetésre jutott, hogy ő ezúttal nem is akar fizetni tulajdonképpen. Egy kicsikét az is zavaró – de csak egy kicsikét –, hogy egy kisírt szemű kis cigánylány rohan át szó szerint ordítva és átkozódva a téren. – Torkára tették a kést – suttogja valaki, aztán gyorsan el is hallgat, mert mit lehessen tudni. Amúgy meg déli tizenkettő lehet, meg is szólalnak mindjárt a békés szavú harangok a város felett.

– Az ő dolguk – ránt vállat az utca embere, aztán hazamegy walówilágot nézni, hogy egy kicsit a műveltség hákettőójával is megpermeteztesse magát a kultúra zuhanyrózsájából.

Hát persze, magánügy. Magánügy, mint a híd alatt alvó hajléktalanok, a kukából táplálkozók vagy az asszonyt verő férj (vagy fordítva, mert azért ilyen is van).

Magánügy. Mindaddig, míg nem velünk történik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?