Az utolsó szó jogán egy fesztiválról

Egy hétig nem nézni tévét. És nem olvasni újságot. Semmit sem tudni parlamenti vitákról, egymást lemondásra felszólító politikusokról. Semmi olyasmiről, ami nem a színjátszással kapcsolatos. A külvilág kirekesztésének lehetősége csak kiváltságosoknak adatik meg, és ha az embert a foci sem érdekelte, egész jól ellehetett Komáromban, a 41. Jókai Napokon.

Számomra szombat hajnalban ért véget a Kánaán, és nagy szerencsének tartom, hogy még láthattam az utolsónak színre kerülő produkciót, és hogy a zsűri is annak a csoportnak ítélte a fődíjat, amelynek én adtam volna. A Nyitrai Egyetemisták Kínjátszó Köre (NYEKK) egyik kedvenc íróm, Kurt Vonnegut regényét alkalmazta színpadra, méghozzá azt, amelyet szerintem eleve lehetetlen volt színpadra alkalmazni. Ehhez képest a kísérlet remekül sikerült, sőt a megvalósítás itt-ott még a zseniális szöveget is erősítette, új perspektívába helyezte, illetve rejtett utalások egész erdejét prezentálta. Ráadásul az is jól szórakozott, aki nem ismerte az eredeti művet. Maga Vonnegut is megjelent a színen, a rendező, Rozbroy Viktor „alakításában”, és szinte végig flegmán gépelte laptopjába a történetet, amely megelevenedett a szemünk előtt, rengeteg humorral, ötletes kellékekkel, bizarr megoldásokkal tetézve. Mint utóbb megtudtam, a péntek este látott verzió az utolsó hetekben állt össze, és a szereplők szerint koránt sincs még kész. A főhőst megformáló társuk például márciusban kiszállt, és mivel nem sikerült helyette senkit találni, át kellett rendezni az előadást. Nos, szívesen megnézném ugyanezt mondjuk fél év múlva. Bárhová elutaznék e célból.

A nánai színjátszók Mirandolinája kedvéért például tavaly Szepsibe utaztam. Akkor nem bántam meg, most se nagyon. Pedig most kisebb sikert arattak a Juhász Mária rendező szárnyai alatt dolgozó fiatalok, és valahogy haloványabb teljesítményt is nyújtottak, mint a falusi színjátszók országos fesztiválján, ahol már sztároknak számítanak. Sokakkal együtt nekem is a főszereplővel volt a legtöbb gondom, ám néhol némi ripacsériát is fel véltem fedezni.

És a végére tartogatom a legnagyobb szenzációt. Ha minden igaz, jövőre annyi tengés-lengés sem lesz Komáromban, mint idén volt. Kiss Péntek József főszervezőnek ugyanis zseniális ötlete támadt a VMK presszójában (ahol egyébként is számos világmegváltó gondolat fogant a héten). A szlovákiai magyar amatőr színjátszás legnagyobb machinátora jövőre workshopokat, azaz szakmai foglalkozásokat tervez a legfogékonyabbak számára. „A fesztivál ismét június második hetében lesz, és a nyitó előadást követő napon minden együttesből legalább három-négy embert szeretnénk bevonni a közös munkába. Egy-egy mozgásszínházi, drámai és drámapedagógiai csoportot szeretnénk indítani, és a gálára mindhárom alkalmi társulat színpadra állítana egy-egy produkciót. A fesztivál programját úgy raknánk össze, hogy mindennap maradjon legalább három óra ezekre a foglalkozásokra” – mondta Kiss Péntek József, hozzátéve, hogy az idei „sztárvendég”, a besztercebányai Táncstúdió művészei vállalták a táncszínházi produkció fölötti bábáskodást, Szabó Csilla és az ötletgazda pedig a klasszikus színjátszás szerelmeseit kovácsolnák egy-egy csoporttá. Az így létrejövő produkciók megújíthatnák a Jókai Napokat. Nos, az általam kérdezettek élénken bólogattak eme merész idea hallatán, meglátjuk, lesz-e belőle tigris – vagy legalább fülemüle.