ÚJ SZÓ-HÍRBudapest. Az itáliai reneszánsz mesterének, Raffaellónak és kortársainak a rajzait, metszeteit mutatja be a Szépművészeti Múzeum Az eszmény diadala – Raffello című kiállítása, mely a múzeum gyűjteményéből kínál válogatást.
Az eszmény diadala: Raffaello és kortársai
ÚJ SZÓ-HÍR
Budapest. Az itáliai reneszánsz mesterének, Raffaellónak és kortársainak a rajzait, metszeteit mutatja be a Szépművészeti Múzeum Az eszmény diadala – Raffello című kiállítása, mely a múzeum gyűjteményéből kínál válogatást. A kiállításon Raffaello hat saját kezű rajza mellett olyan kiemelkedő alkotók munkái szerepelnek, mint Giulio Romano, Perino del Vaga és Polidoro da Caravaggio. A tárlat különlegessége, hogy Raffaello híres festménye, a múzeum egyik legféltettebb kincse, az Esterházy Madonna első alkalommal látható együtt a mester Budapesten őrzött rajzaival, lehetőséget teremtve a reneszánsz festő munkamódszerének mélyebb megismerésére. Raffaello közönség elé tárt rajzai a kiállításon is bemutatott rézmetszetekhez szolgáltak előrajzként, illetve freskók, nagyobb alkotások előtanulmányaiként készültek. Emellett az 1520-ban, 37 évesen elhunyt mester számos kompozíciója a kortársak munkáiban is visszaköszön. A Szépművészeti Múzeum reneszánsz grafikai kiállítása 2014. március 30-áig látogatható az épület Dór Piramisában. (k)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.