Az átmentő ének erejével

Idén – a rendezvény egyik fő szervezőjétől, Huszár Lászlótól kapott adatok alapján – az egész országban 300 produkciót hallgatott meg a zsűri. Hatalmas szám, aminek örülni kell, mert e mögött a szám mögött majd háromezernyi szlovákiai magyar embert kell érteni. Olyan embereket, akik szabadidejük egy részét a népzenei hagyományok ápolásával töltik. Az országos döntőn közel 700 résztvevő váltotta egymást a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Ház nagyszínpadán. Ha egy kicsit visszaszámolunk, ez a mai szlovákiai magyarságnak több mint egy ezreléke! November 23. bizonyára sokaknak ismét feledhetetlen lesz. Voltak itt már ugyan olyanok, akik a korábbi évfolyamokon is részt vettek, de olyanok is, akik megilletődve kissé, de éppen ettől erőt kapva kezdtek el énekelni. Tény, hogy ennyi ember utaztatását, étkeztetését, elszállásoltatását, a két nap alatt apró-cseprő gondjainak megoldását vállalni nem csekély feladat. Tegyük hozzá, ugyancsak szűkösre mért támogatásokból. Az adott kereteken belül maximálisan megoldották a helyi szervezők a feladatot. A labda a másik térfélen van immár, a pénzosztóknál, mert jobban oda kell figyelni az országos rendezvények támogatására, látva, hogy nem kevés embert mozgat ez meg!

A SZAKMÁRÓL

A szlovákiai magyar népzene e fesztiválja Ág Tibor a szellemi atyja. A Bíborpiros szép rózsa című népi vallásos éneket ő gyűjtötte egyik peredi gyűjtőkörútján. Mi sem természetesebb, hogy az egész idei versengést végigzsűrizte, ami nem könnyű feladat. A döntőn is a zsűri társelnöki tisztét töltötte be. Mellette az a Vass József figyelte társelnökként a színpadot, aki népdalénekesként, előadóművészként ismert Magyarországon, de ha hozzátesszük, hogy annak a számunkra igen kedves Vass Lajosnak a testvéröccse, aki évekig karnagya volt a Szlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának, akkor külön fény gyúl a néhai, feledhetetlen karnagyra még emlékezők szívében. A szakma színe-java képviseltette magát a zsűriben. Bakos Ilona népzenetanár, Nagy László, akit zenészként, szólistaként, szervezőként ismer és elismer a szakma, Józsa Mónika egyetemi adjunktus, Kraus Ágota táncos, koreográfus, akinek neve jól cseng mind a hazai, mind a magyarországi táncosok fülében és Pelle Andrea etnomuzikológus, aki a Népzenei Adattár munkatársaként dolgozik és szervezi a jövőt. Munkájuk korántsem volt könnyű. A döntőbe bekerült produkciók színvonala ugyanis igen magas volt, a díjazottaknál néha árnyalatnyi különbségek döntöttek végül.

A NAGY VETÉLKEDÉS

Azok a dunaszerdahelyiek, akik szombaton és vasárnap a művelődési ház környékén jártak, már kora reggeltől népviseletbe öltözött emberekkel találkozhattak, akik Bodrogközt, Abaújt és Gömört, Nógrádot és Hontot, Mátyusföldet és Csallóközt képviselték. A tágasnak tűnő művelődési ház egyszerre kicsinek tűnt, mindegyik szegletben beéneklő, hangoló csoportok, jövés-menés, izgalom volt látható, hallható, tapasztalható. A megmérettetés három műsorblokkban zajlott: ezeket igen jó hangulatban és a biztató szavakat bőven osztva Bárdos Gábor vezette. Mindegyik produkcióról kellene írni, de ez terjedelmi okokból szinte lehetetlen és nem is az újságíró tisztje, így csupán néhány szubjektív jelzés, gondolat fér bele ebbe az írásba. Legegyszerűbb talán műsorblokkok szerint sorba szedni, melyek azok a produkciók amelyek tartós nyomot hagytak a szemlélődőben. Az alistáli Vendégh Zsuzsanna igen érett és szép hangon énekelte zoboralji dalokból készült összeállítását. Ez a produkciója nívódíjat és az V. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjén való részvételt hozta megérdemelt sikerként a fiatal énekesnek. A nagymegyeri Paksi Szilvia és az alsóbodoki Lauró Angelika a mostani döntő két kistündéreként énekelt a színpadon. Mindkét gyermek szikrázóan csillogó tehetség, és ilyenkor szokta azt mondani még a legvisszafogottabb ember is, hogy ez a két produkció megdobogtatta mindenki szívét. Mindketten ott lesznek majd a már említett magyarországi versenyen. Átütő erővel, szép viseletben és szép hangon szólaltak meg a péderiek. Itt olyan érzésem támadt, hogy a mostani produkció nem színpadi fellépésnek készült, és éppen ettől lett igaz, szép, csengő és őszinte, annak ellenére, hogy a csoport most először vett részt ezen a megmérettetésen. Náluk érződött az, hogy szervesen nőtt ki a faluközösség életéből az éneklés, mert templomi tisztaságú és erejű hangjuk bezengte a teret. Nívódíj és a Vass Lajosról elnevezett versenyen való részvétel lett a jutalmuk. Hasonlókat írhatnék a szepsiekről is. Asszonykórusuk ugyanis nagyon összeszokott, szinte profi módon énekelt. Bíborpiros Szép Rózsa Díj és magyarországi verseny döntőjébe való jutás lett az éneklés eredménye. A szesztai női éneklőcsoport Nívódíjjal és Kárpát-medencei döntőbejutással büszkélkedhet. Éneklésmódjuk megnyerte a zsűrit. A második műsorblokkban fellépő padányi népdalkör ugyancsak Bíborpiros Szép Rózsa Díjat vihetett haza. Figyelemre méltó, hogy ebbe a csoportba már fiatalabbak is bekapcsolódtak, vidáman, kedvvel, szép hangzással énekeltek, szólistájuk tremolói pedig ugyancsak izgalmassá tette az előadott dalokat, amelyek általánosan ismert, újabb keletű dalok voltak. Ha a műsor-összeállításukba belecsempésznének néhány helyi különlegességet, talán még nagyobb sikereket érhetnének el. Feledhetetlen élményként marad meg a békei férfiak daloskörének fellépése. Előadásukban az elhangzott katonadalok szinte rengették a falakat, tökéletesnek hangzott az ének, amelyen lélek, szív és az éneklés nyilvánvaló szeretete sugárzott át. A héttagú férfikar ezzel a produkcióval a Bíborpiros Szép Rózsa Díjon és a Vass Lajosról elnevezett verseny döntőjén való részvételen kívül a közönség vastapsát is megkapta. A Losoncról érkezett Gáspár Ágnesről csak annyit: nagyon tiszta és nagyon jó, amit csinál – 13 évének minden üdeségével énekelt a színpadon. A megnyert Nívódíj a másodikos kora óta éneklő lányban minden bizonynyal megerősíti majd az éneklés szeretetét. A nagykéri vegyes éneklőcsoport ezúttal nívódíjat vitt haza. Nagyon szép volt a vegyes csoportban a férfiak és nők hangjának összhangja, talán amin javítani lehet, azok a megválasztott énekdarabok. A csapat tagjai vidáman és egymást lelkesítve énekeltek, szép sikert aratva. A harmadik műsorblokkban szereplő péterfalai menyecskekórus nívódíja is ugyancsak megérdemelt siker. A gömöri menyecskéknek még némi bátorság kell, a szépen összeszokott hangok meghozzák a további sikereket, a Kodály gyűjtéséből származó népdalok pedig igazi, szép összeállításként szóltak a színpadon. A csapat szólistájára külön is érdemes odafigyelni majd. A Bíborpiros Szép Rózsa Díjat is hazavivő, a Vass Lajosról elnevezett versenyre is kijutott gesztetei Kisbarkó olyan csodát produkált, ami ugyancsak ritka. Üdeségük, természetességük, csengő hangjuk, a nagyon gondosan megszerkesztett műsor, a fegyelmezett előadásmód, a pontosság, a bemutatott gyerekjátékok lenyűgöző szépsége nyíltszíni tapsot eredményezett. Méltán kapták meg a díjat. Minden lehetséges támogatást meg kell adni ezeknek a gyerekeknek és az őket vezetőknek. Nívódíjjal gazdagodott a Berkő Berzéte-Kőrösi Népdalkör. E produkciónál nem nagyon győztem jegyzetelni, mert mit tehet olyankor a hallgató, ha kedvenc népdalai hangzanak fel igen kiváló előadásban szűkebb hazájában, szülőföldjén élők szájából. Dúdol velük és érzi azt a csodát, amit ezek az emberek megélnek éneklés közben. A ragyolci Koronczi Eszterben Nógrád nagy reménysége állt a dunaszerdahelyi színpadon. Ez a lány egyéni stílusával valóságos ékkő. Megérdemelt hát a siker, a Nívódíj és a Vass Lajos-versenyen való részvétel. Ez a növendék egyben mestereit is dicséri, a füleki Varga házaspárt, akik már jó ideje terelgetik Koronczi Esztert a népdaléneklésben. Holecz Ilona a Zoboralján, Alsóbodokon élő kincs. Ez az aszszony olyan ősiséget idéző, szinte évszázadokkal a múltba repítő dallamokkal bűvölte el a közönséget és a zsűrit, hogy produkciója hanghordozón való megörökítés után kiált. Holecz Ilona a Bálint vitéz balladájával igazi hangulatot tudott varázsolni. Azt mondaná az egyszeri halandó, hogy itt talán már kevés a díj is, mert itt több kéne. A Bíborpiros Szép Rózsa Díj hazakerült, de az külön az én örömöm, hogy Holecz Ilona ott lesz az V. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjében. Ahogyan ott lesznek a szintén zoboraljai, nyitragesztei női éneklőcsoport tagjai is, akik szintén elnyerték a Bíborpiros Szép Rózsa Díjat is. Kilenc asszony hangján kapott szárnyat sok szép és igen kiművelten előadott zoboraljai népdal, a helyi viseletben pompázó, nagyon összeszokott és magas színvonalon énekelő asszonyok jóvoltából. A százdi citerazenekar produkciója dinamikus, brillírozó, a legigényesebb fület is kielégítő előadás volt. Ha még az éneklés erején javítanak, még nagyobb sikerre lehet számítani. A hét férfiból álló citerazenekar ezen a fesztiválon mindenképpen belopta magát a közönség szívébe. Jutalmuk Nívódíj és a már említett magyarországi versenyen való részvétel lett. Nem minden szándék nélkül hagytam a végére az alsóbodoki női éneklőcsoportot. 12 aszszony állt a színpadon, csak az arcuk és kezük látszott ki a csodálatos népviseletből, és a hangjuk csengett. Népi vallásos énekeik nem előadásként hatottak. Sokkal több volt ez annál! Igazi énekelt imádkozás, amin átragyogott a megnyugtató hit, a szeretet és a közösségben az énekkel történő Istenimádás minden csodája és varázsa. Feledhetetlen élménnyel gazdagították a hallgatóságot.

A dunaszerdahelyi döntőn a résztvevők majd mindegyike a tiszta forrásból merített. Egyetlen csapat akadt valahogy zavarosabb forrásra, az ipolysági Kincskeresők. A csoportot ugyan tehetséges zenészek alkotják, de egyfajta worldmusic felé inklináló zenei vegyes felvágottat produkáltak. Citerákkal, hegedűvel, furulyával, a cigányos zenei eszköztárba tartozó két fémkanállal meg farsangi(?) vagy betlehemeshez(?) használandó csörgősbottal, fütyöléssel és improvizálással vegyítve az előadást. Mindemellett el kell ismerni, hogy mindegyikük tehetséges zenész, csak amit ezen a versenyen produkáltak, az nem éppen idevaló volt.

AMIT HAZAVISZ AZ EMBER

A csoportok remélhetőleg számtalan élményt és jó benyomásokat, tapasztalatokat, újra vagy most felfedezett népdalokat. Ezek az emberek továbbviszik nemcsak a rendezvény hírét, hanem az éneklésbe vetett hitüket is, amely itt megerősödött. A népdal újrafelfedezése, a lét természetes részévé való avatása mindenképpen javára szolgál az egyénnek. Ami kicsit aggályossá tett, az a résztvevő szereplők igen magasnak tűnő átlagéletkora. Mintha ezzel már csak az idősebbek, vagy csak a középkorúak foglalkoznának. Voltak ugyan fiatalok, szólistaként is, a csoportok tagjai között is, de érzésem szerint kevés. Talán az segítene ebben az esetben is, ami már bevált a bábosoknál és a gyermekszínjátszóknál. A szakmai képzések, táborok, találkozók, regionális megmérettetések, az utánpótlás tudatos nevelése. Ez viszont már pénzkérdés. Amiből kevés van ilyen célokra. Marad tehát az örömből, szívből való éneklés lehetősége meg a remény, hogy az V. Bíborpiros Szép Rózsa országos népzenei vetélkedőn, amelyre két év múlva kerül sor, ismét ott lesz legalább a szlovákiai magyarság egy ezreléke, úgy, mint ahogyan az az idén is megtörtént.