Avignonban biztonságban, felszabadultan

Az összes klasszikus dolog, amivel most megszervezhető egy rendezvény, a nehezítő körülmények, megvoltak itt is. Már az indulás is bonyolultabb volt, mint öt éve, az egyik táncosunk megsérült, a műsort egy kicsit át kellett rendezni, az Allegro Molto Barbarót – mesélte Hégli Dusan, a Szivek művészeti igazgatója, koreográfus-rendező. – Amikor megérkeztünk, Avignonban még nyitott volt minden, a fesztivál felénél jöttek a megszorítások. Az biztonságérzetet adott, hogy az utcán is kötelező volt maszkot viselni, nem volt akkora tömeg, mint az előző években. Pontosabban néha nagyon sokan eljöttek egy-egy előadásra, aztán kevesebben, aztán megint sokan. Persze, a kevés ember még így is nagyon sok.

Amikor bevezették a korlátozásokat, Franciaország-szerte gyakran tüntettek, a szabadságjogok nevében, a szigorítások, megkötések ellen. Nem a legszebb szó ugyan egy művészeti fesztiválra, mégis tömegrendezvény, ráadásul számos országból érkeznek társulatok, közönség. A Covid-tagadók, a maszkellenesek, a vakcina ellen tiltakozókból nyilván volt a nézők közt is. „A mi színházunk igazgatója nem akarta személyesen ellenőrizni, kinek van Covid-útlevele, kinek nincs, ki van beoltva, ki esett át a fertőzésen és mikor, egyszerűen csökkentették a nézők számát, hogy ne üljenek egymás nyakán, és kész. Azok a színházak, amelyekben az előadások folytak, aránylag kicsik, a táncosok maszk nélkül léptek színpadra, maszkban lehetetlenség végigtáncolni egy műsort, de a közönség maszkot viselt. Aki nem tett föl védőmaszkot, arra rászólt valaki a nézők közül, ebből rövid vita kerekedett, de perceken belül csillapodtak a kedélyek. Ez biztonságérzetet adott a táncosainknak, zenészeinknek” – ebből arra az egyszerű következtetésre juthatunk, hogy az emberek csaknem mindenütt összetévesztik a demokráciát és a szabadságot a szabadossággal, de ezt inkább ne itt részletezzük.

A Szivek külön lakott, egy bérelt házban, melynek nagy udvara volt, medencével, hangulatos hely volt, csodálatos kilátással, ha valaki pihenni akart, ott tudott, de próbálni is lehetett. Természetesen egy kicsit buborékban éltek – a saját érdekükben, de mások védelmében is.
„A házban elszigetelten laktunk, de az előadások után nagyon sok mindenkivel találkoztunk. Vagy egy újságíró kérdezett, vagy kritikus mondta el a véleményét, vagy csak a nézők jöttek beszélgetni a táncosokkal. A fesztivál első hetén megérkezett a párizsi nagykövet. Megnézte az előadást, kétszer is tárgyaltunk vele arról, hogy a szlovák kultúra részeként szeretnék bemutatni a Sziveket, olyan előadást, amely nem csak a folklórral foglalkozik, mert folklórelőadásból van elég. Támogatásáról biztosított, köszönőlevelet írt Jean-Mac Barrnak, a francia változatban Parti Nagy Lajos francia hangjának” – sorolta a további pozitívumokat a művészeti igazgató.
Szakmai szempontból viszont nem volt olyan felhőtlen az élet, mint a korábbi fesztiválokon. Nem elsősorban amiatt, hogy kevesebb volt a néző, hogy a táncosok a színpadon nem viseltek maszkot, viszont a közönség igen, hanem azért, mert idén kevesebb darabot láttak, a benti előadásokat – óvatos duhajok lévén – inkább kihagyták. Míg maga Hégli Dusan korábban tizenöt-húsz előadást nézett meg, idén mindössze ötöt. „Az előző években arra ösztönöztem a társaságot, hogy minél több előadást nézzenek meg, ha lehet, naponta többet is, de ha lehet, inkább szabadtérieket. Én is elég sokat megnéztem, most a benti előadásokat inkább kihagytuk. Minimálisra akartam csökkenteni a fertőzés veszélyét, ebben a táncosok partnerek voltak, hiszen egymásra vagyunk utalva, tekintettel kell lennünk egymásra. Nem mellesleg: kint is híres, remek előadásokat láttunk” – Hégli Dusan büszke a társulatára, mely a három testőr elveit vallja, főleg nehéz helyzetben: mindenki egyért, egy mindenkiért.

Idén nemcsak az átlagos nézőszám volt alacsonyabb, mint legutóbb, kevesebb társulat érkezett, ellenben sokkal többen megkeresték a táncosokat is, mint korábban. „A Finetuninggal kapcsolatban nem kerestek meg ennyien, ilyen sokszor. Most az előadás után odajöttek, mindenki kereste a kapcsolatot a másikkal, a közönség az előadókkal. Tény, hogy ahol most felléptünk, az a színház a központban van a pápai palota mellett, olyan közösségi tér is a rendelkezésünkre állt, ahol bármikor leülhettünk bárkivel tárgyalni. Úgy vélem, most mindenki egy kicsit jobban értékeli, hogy megnézhet valamit élőben. Hiszen ki volt éhezve az egyéves megszorítások miatt. Mintha a közönség jobban élvezné az előadást. Az előadások után hosszan beszélgettek, elmentek vacsorázni vagy ebédelni. Lehet, hogy én láttam ilyennek, mert én így éltem meg, de nem hiszem, hogy nagyot tévedek” – vallotta a művészeti igazgató.

„Minden előadás után vadidegen emberek mentek gratulálni a táncosoknak. Itthon kis közösség vagyunk, majdnem mindenki majdnem mindenkit ismer, nagyon jó, hogy találkozunk ismerősökkel, de az is nagyon jó, hogy idegen emberek, akikkel nem beszélünk egy nyelvet, más kultúrkörből jönnek, utána odajönnek, érdeklődnek, tetszik nekik, amit csinálunk, különböző érzelmeket vált ki az előadás belőlük, van, akiből dühöt vált ki, van, akit megkönnyez, van, aki összefüggést talál a Covid miatti megszorítások és a diktatórikus rendszer között. És ezt hagyni kell. Ha valaki úgy látja, hogy az ő szabadságát ez és ez korlátozza, akkor nyilván ez az információ hiányából is fakadhat, nem kell, hogy egy előadásnak mindig magasztos küldetése legyen, nem akarom az emberektől elvenni azt az élményt, amit átélnek az előadás hatására” – beszélt Hégli Dusan arról, hogyan fogadta a nemzetközi közönség az előadást.

A táncszínház most a Covid miatt keletkezett adósságát törleszti, Dél-Szlovákiát járja Autentika – Saját anyag című műsorával, melynek rendezője, koreográfusa Hégli Dusan.