Alkalmi dal a nemzethez

Gyerekkoromban úgy képzeltem, hogy azon a hajdani március 15-én hét ágra sütött a nap, valósággal felforrt az ájer, és szinte hersegve hasadtak a rügyek. Egy rituális pogány tavaszünnep idealizált természeti díszletei jelentek meg felajzott képzeletemben.

És ott állt Petőfi a Nemzeti Múzeum mellvédjén, és heroikus-fennkölt pózban, jobbját az égre emelve, nemesen zengő baritonját messzire szárnyaltatva szavalta a Nemzeti dalt a tízezres tömegnek...

Ma már tudom, mindebből csupán a tízezres tömeg a valóságos, a többi szimbolikusan értendő. Pesten ugyanis azon a 156 évvel ezelőtti március közepi napon reménytelenül borús volt az ég, és esett az eső. És persze a rügyek sem hasadtak hersegve. De ami a leghihetetlenebb, még a mi Sándorunk sem állt ki a Múzeum mellvédjére szavalni. Oda senki sem állt ki. A Nemzeti dalt Egressy Gábor mondta el a lépcsőről. A mellvédről szavaló Petőfi képe 1852-ben jelent meg először a legendagyártó Vahot Imre képes kalendáriumában.

A Nemzeti dalt szerencsére már 13-án megírta Petőfi. Lett volna még ideje, hiszen eredetileg a 19-ére tervezett népgyűlés résztvevőinek buzdítására szánta. Nem sejthette, hogy ezt a gyűlést a bécsi forradalom kitörésének hírére előrehozzák március idusára. De a sors úgy akarta, hogy 15-én reggel a gyülekezőhelyül szolgáló Pilvaxban Petőfi zsebében már ott lapuljon a magyar kiáltványlíra remeke. Nem lapult, nem lappangott sokáig: már a Pilvaxban elhangzott. És ott, a kávéházban, valóban ő olvasta fel!

Ki tudja, akkor is minden ugyanúgy történik-e ezen a sorsdöntő napon, ha Sándor zsebében nincs ott a lázító hangú költemény. Ki tudja, mire képes a vers. Mire volt képes. És ugyan mi történik akkor, ha Petőfi (a valóságban pár hónappal később megszülető) legjelentősebb opusából, a magyar és a világirodalom egyik kiemelkedő alkotásából, Az apostol című hosszú költeményéből olvas fel egy részletet.

Hogy Az apostol nem forradalmi vers? De bizony, hogy az. Tartalmilag és formailag egyaránt. Talán még forradalmibb, mint a Nemzeti dal. És jelentékenyebb költemény. Persze, összetettebb. Nagyobb odafigyelést, elmélyülést, poétikai iskolázottságot követel. Szóval, nem a buzdító szóra éhes tömegeknek való. Egy népgyűlésen nyilván nem éri el a megfelelő hatást. Viszont ha Petőfi ‘48 márciusa előtt csupán a primér hatásra törekvő, harcos közéleti lírában jeleskedik, és igazán fajsúlyos versekkel nem vívja ki magának a megfelelő irodalmi rangot, ha nem a költői kvalitás és egy újszerű minőség révén emelkedik meghatározó jelentőségű közszereplővé, alkalmi poétai rugamai sem esnek latba akkora súllyal. Az agitatív költeményeknek hatalmas szerepe volt a forradalmak idején. Születtek ilyen versek az idő tájt zsákszámra. De ezekből a politikai célzattal írott rigmusokból csupán azok maradtak meg a nemzet emlékezetében, amelyek mögött érvényes esztétikai arcél rajzolódott ki. Nem volt írói erkölcs szakmai mívesség és a tálentum hitelesítő zárjegye nélkül. Ma már ott tartunk: forradalmi tett lenne ilyesmit megkövetelni.

Hersegő rügyekről álmodunk, de a minőség forradalmát folyamatosan meggyalázzák a mellvédekről harsogó hordószónokok.