Az atomerőmű-építés támogatói nyertek a népszavazáson Kazahsztánban

atomerőmű k

A kazahsztáni választók 71,12 százaléka, több mint 12,2 millió ember támogatta a vasárnapi népszavazáson a közép-ázsiai ország első atomerőműve megépítésének tervét – közölte hétfőn a központi választási bizottság.

A testület szerint a részvételi arány 63,66 százalékos volt, a szavazás napján több mint tízezer szavazóhelyiség működött, közülük 59 külföldön. A népszavazást érvényesnek ismerték el, mivel a szavazásra jogosult állampolgárok több mint 50 százaléka részt vett rajta.

Az építkezés ellenzői, akik egy esetleges baleset esetén ökológiai katasztrófától tartanak, nehezen hallathatták hangjukat; a helyi magánmédia szerint a népszavazást megelőző hetekben több ellenző őrizetbe került – írta jelentésében az AFP francia hírügynökség.

A kőolajban és ritka fémekben gazdag Kazahsztán, amely a világ urániumtermelésének csaknem felét állítja elő, azt reméli, hogy az atomenergiával pótolhatja krónikus energiahiányát, különösen délen, ahol az ország mintegy 20 millió lakosának fele él.

A nukleáris kérdés kényes téma Kazahsztánban, az 1949 és 1989 között végrehajtott mintegy 450 szovjet nukleáris kísérlet után, amelyek során 1,5 millió ember volt kitéve sugárzásnak.

Az erőművet a déli Ulken település közelében, a Balkas-tó – Közép-Ázsia második legnagyobb tavának – partján tervezik megépíteni.

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök egy újságírókkal folytatott beszélgetésen korábban elmondta, hogy szerinte egy nemzetközi konzorciumnak kellene atomerőművet építenie Kazahsztánban, ha a lakosság jóváhagyja az építkezés ötletét. Úgy vélekedett, hogy az a független Kazahsztán történetének „legnagyobb projektje” lesz.

A kazahsztáni hatóságok több lehetséges nukleáris technológia beszállítót is mérlegelnek, köztük a Kínai Nemzeti Atomenergetikai Társaságot (CNNC), a dél-koreai Korea Hydro and Nuclear Powert (KHNP), az orosz Roszatom állami vállalatot, valamint az Électricité de France (EdF) francia energiaipari céget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?