A medvetámadásokkal összefüggésben Taraba új javaslatot terjeszt a kormány elé

Tomáš Taraba

Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter minden nemzeti park területén saját barnamedve-beavatkozó csoportot hozna létre. 

Elsőként az Alacsony- és Magas-Tátrában létesítenének csoportot a medvék kilövésére – tájékoztatott Taraba a közösségi hálón közzétett bejegyzésében vasárnap.

„Az általam néhány hónapja a kormányban és a parlamentben indítványozott törvénymódosításoknak köszönhetően Szlovákia hatékony eszközökkel rendelkezik, amelyek összhangban állnak az Európai Unió irányelveivel, így gyorsan ki tudjuk iktatni a veszélyt jelentő medvéket” – írta Taraba. Hozzátette, hogy a gyorsított eljáráshoz szükség van a veszélyhelyzet kihirdetésére, amely a járási hivatalok, az önkormányzatok és az Állami Természetvédelmi Hivatal (ŠOP) hatáskörébe tartozik.

Mint mondta, a jövő hét folyamán megkapja az elemzést arról, voltak-e az elmúlt hónapokban olyan jogos kérelmek medvék kilövésére, amelyeket nem teljesítettek. Leszögezte, amennyiben mulasztás történt, személyi változások is várhatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?