Moszkva. November 7-én, azaz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján mutatja be az orosz televízió Szergej Bondarcsuk elveszettnek hitt Csendes Donját, amelyet a Szovjetunió végnapjaiban forgatott.
Akárha a cári család hamvai tértek volna haza
Mihail Solohov nagyregényének filmre vitelét 1989-ben Enzo Rispoli olasz producer kezdeményezte, aki 60 millió dolláros támogatást szerzett egy olasz banktól Bondarcsuk számára. Az orosz rendezőnek nem ez volt az első találkozása Solohovval: egyik leghíresebb rendezői munkája az Emberi sors feldolgozása volt. Nyugati hírnevét pedig Tolsztoj Háború és békéjének nyolcórás filmeposzával alapozta meg, amelyben ő maga alakította Pierre Bezuhovot. A filmet 1967-ben a legjobb külföldi film Oscar-díjával tüntették ki. A Csendes Dont 1957-ben Pjotr Geraszimov már megfilmesítette. Az új változatban a nyugati igényeknek megfelelően a főszerepeket olyan sztárokra bízták, mint Rupert Everett és F. Murray Abraham.
A filmsorozat forgatása 11 hónapig tartott, és alig három nappal az 1991. augusztus 19-i, Mihail Gorbacsov szovjet elnök elleni puccskísérlet előtt ért véget. A Szovjetunió összeomlása utáni káoszban a filmtervet felfüggesztették, majd 1994 januárjában a pénzzavarba került producer eltűnt a nyersfilmekkel együtt. Alig kilenc hónappal később Szergej Bondarcsuk meghalt Moszkvában anélkül, hogy be tudta volna fejezni művét. Családja és az orosz első tv-csatorna azonban azóta is kereste a kópiát, míg végül tavaly megtalálták.
Az olasz féllel való hosszas tárgyalások után a csatorna megszerezte az oroszországi vetítési jogot, így kerülhet sor az egykori jeles ünnepen a bemutatóra. Ugyanakkor Rispoli megőrizte a mozifilmes változat jogát, és bejelentése szerint a filmet hamarosan Nyugaton is vetíteni kezdik.
A film narrátora Nyikita Mihalkov, aki szerint a Csendes Don kópiájának visszaszerzése egyenértékű a cári család hamvainak hazatérésével. Bondarcsuk fia, Fjodor – aki a közelmúltban készítette el az afganisztáni háborúról szóló, A kilencedik század című filmet – végezte el a sorozat hét részének vágását. Számára nem csupán művészi feladat volt ez, hanem egyben segített neki újra „megtalálni” az apját, akivel a forgatás idején összeveszett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.