Lúdtalp – Amíg nem fáj, nem betegség

ludtalp

A gyermek lába 10 éves koráig fejlődik ki. Közben ügyelni kell az elegendő mozgásra, legjobb, ha mezítláb mozog a gyerek, és szükség esetén nem szabad halogatni az orvosi kivizsgálást.

Sok embernek van lúdtalpa, gondot akkor jelent, ha fájdalmat okoz. A lúdtalp a leggyakoribb statikai eredetű lábbetegség. Az elváltozás lényege a láb boltozatos rendszerének lesülylyedése. Ennek oka lehet a láb túlzott terhelése, a láb csökkent teherviselő képessége, a helytelen irányú terhelés, baleset, gyulladást követően vagy esetleg daganatos betegség miatt kialakuló deformitás. A folyamat gyakran társul a sarokcsontnak a testünk tengelyéhez viszonyított dőlésével. A boltozatos ívek kialakulása megfelelő ingerek hatására jön létre. „Van olyan, akinek a sarokcsontja befelé fordul, a bokacsont helytelenül mozog és a harántív leesik. A betegnek az az érzése, hogy nem képes állni, zsibbadást és erős fájdalmat érez a sarok- és a bokacsont közt, paradox módon a lábfej külső oldalán. Ilyen esetben a lúdtalpat orvosolni kell” – magyarázza dr. Roman Totkovič, a kassai AGEL kórház ortopédiai osztályának főorvosa.

„Azt tapasztaljuk, hogy enyhén nő a lúdtalpasok száma. Míg 2021- ben a gyerekek 3 százalékának volt ez a diagnózisa, tavaly már csaknem 4 százaléknak. Tavaly csaknem 7 ezer gyereknek diagnosztizáltak lúdtalpat” – mondja Jozef Koma, az Union egészségbiztosító igazgatója. A múlt évben a diagnosztika és a kezelés költsége 1,3 millió eurót tett ki. Ezenkívül csaknem 6 ezer felnőtt is ebben a rendellenességben szenved.

Főleg a kisgyerekes szülők vannak nehéz helyzetben. Az újszülöttnek ugyanis lapos a talpa, a helyes fejlődés az általános motorikus fejlődéssel függ össze. A lúdtalp kialakulására hat az általános testtartás, természetesen a megfelelő mozgással kombinálva.

Nagyon jó, ha a gyerekek mezítláb járnak. Természetesen ügyelni kell az esés elkerülésére és az esetleges felfázásra, de általában otthon nem kell a gyereknek lábbelit viselnie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?