A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt elmarad a holnapi tanítás néhány szlovákiai iskolában és egyetemen.
Igazgatói szünet lesz ezekben az iskolákban hétfőn!
A Nagyszombat Megye Önkormányzatához (TTSK) tartozó szakolcai (Skalica) és holicsi (Holíč) középiskolákban szeptember 16-ára, hétfőre szünetet rendeltek el – tájékoztatott a TTSK szóvivője, Natália Petkáčová.
Az iskolaigazgatók a szélsőséges időjárással, valamint az utak jelenlegi állapotával kapcsolatos rendkívüli helyzet miatt döntöttek a tanítás ideiglenes beszüntetése mellett.
Az igazgatói szünet egészen pontosan a holicsi Összevont Szakközépiskola, a szakolcai Gépipari Szakközépiskola, a szakolcai Egészségügyi Középiskola és a szakolcai F. V. Sasinek Gimnázium diákjait érinti.
Időközben Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) önkormányzata is bejelentette, az árvízkészültség miatt hétfőn elmarad a tanítás az alapiskolákban és az óvodákban.
Az oktatásügyi minisztérium korábban kiadott egy közleményt, amelyben azt tanácsolta az iskolák vezetőségének, hogy fontolják meg a tanítás felfüggesztését szeptember 16-án, amennyiben az igazgatók ezt szükségesnek tartják a diákok egészségének és biztonságának megőrzése érdekében. Pozsony Megye Önkormányzata (BSK) hasonló felhívást intézett a hatáskörébe tartozó oktatási intézményekhez.
A Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem (EUBA) vezetősége rendkívüli ülést tartott vasárnap délután, amely után bejelentették, hogy a fővárosi karokon a téi szemeszter a tervezetthez képest egy héttel később, szeptember 23-án, hétfőn kezdődik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.