Hogyan értékelik a DAC–Slovant (1:2) a főszereplők?

DAC
Dunaszerdahely |

A két edző, Xisco Munoz és a beugró Boris Kitka is elmondta véleményét a szombat este történtekről, hasonlóan a DAC csapatkapitányához, Matej Trusához és Vitális Milánhoz.

„A kimondottan rossz időjárás még segíthetett is nekünk, szép időben biztosan tele lett volna a stadion, és nehezebb dolgunk lett volna – jegyezte meg Kitka a meccs után. – Egy góllal azért jobbak, de mindenképpen szerencsésebbek voltunk.

„Már a mérkőzés előtt is tisztában voltunk vele, hogy ezek azok a típusú meccsek, melyeken apró részletek döntenek a pontok sorsáról. Ez be is igazolódott. A csapat teljesítményére büszke vagyok, elégedett vagyok a játékosaimmal, akik az utolsó pillanatig maximálisan küzdöttek. Nem marad más hátra, mint tovább folytatni a kemény munkát, hogy fejlődjünk. Sok dologban kell még javulnunk, de hosszú az idény, és remélem, hogy ez a kemény munka meg fog mutatkozni. Az eredmény miatt csalódottak vagyunk, de előre kell tekintenünk a következő mérkőzésre” – hangzott Munoz erősen közhelyes értékelése.

A csapatkapitány Trusa már kritikusabb hangot ütött meg: „Az első félidőben egyáltalán nem úgy játszottunk, ahogyan arra egész héten készültünk. A másodikban már voltak jobb periódusaink, de veszélyesebb helyzetet nem tudtunk teremteni. A mai egyáltalán nem az én napom volt, én lehettem volna a hős a végén, de sajnos kihagytam a tizenegyest.

Csapattársa, Vitális Milán úgy érezte, igazságtalan eredmény született. „Megérdemeltük volna minimum az egy pontot, de kihagytuk a büntetőt. Nem éreztem jobbnak a Slovant, mert ugyan náluk volt többet a labda, helyzetet nem igazán tudtak kialakítani. Amint hozzáért valamelyikünk egy Slovan-játékoshoz, ők azonnal estek, a bíró pedig egyből befújt minden ilyen esetet. Csalódottak vagyunk, de gyorsan javíthatunk” – utalt a középpályás arra, hogy a DAC holnap Trencsénben lép pályára a 6. fordulóból elhalasztott meccsen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?