Ahová visszajárni érdemes

Kapolcs. A pénteken kezdődött Művészetek Völgye programsorozat, Magyarország legnagyobb és legsikeresebb összművészeti fesztiválja augusztus 3-ig várja az érdeklődőket.

Kapolcs. A pénteken kezdődött Művészetek Völgye programsorozat, Magyarország legnagyobb és legsikeresebb összművészeti fesztiválja augusztus 3-ig várja az érdeklődőket. Az immár tizenötödik alkalommal sorra kerülő rendezvénynek hat Balaton-felvidéki település – Kapolcs, Taliándörögd, Monostorapáti, Vigántpetend, Öcse és Pula – ad otthont. A rendezvény ez évi védnöke Pat Cox, az Európai Parlament elnöke lesz. A falvak lakói, a művészek és a látogatók összefogására épülő, párt- és politikamentes rendezvény ötletgazdája Márta István zeneszerző, művészeti igazgató volt 1989-ben. Az eltelt 14 év alatt a Művészetek Völgyének léte megszokottá, természetessé vált. Közben felnőtt egy generáció, visszajáró családok, barátok ezrei számítanak a programokra, egy új ige is megszületett: „kapolcsozni”. Az anyagiakban nem dúskáló Balaton-felvidéki kisközségek jól kihasználták a környék természeti szépségét, hagyományait. Az első tíz évben a kulturális és művészeti események látogatóinak száma meghaladta a százezret. A kulturális programok serkentették a helyi gazdaságot, a falusi vendéglátást, de kitárták a világot a szervezésben résztvevő, itt élő gyerekek, fiatalok előtt is. A rendezvénysorozat nem intézményesült az elmúlt másfél évtized alatt, nem szerveződött köré gazdasági társaság, megmaradt „szerény” keretei között, annyira, hogy a pénzhiány időnként a rendezvény létét fenyegette. Minden évben száznál több program várja a különböző művészetek kedvelőit a Balaton-felvidéken. Vendégszerepelt itt a Katona József Színház, a Merlin Színház, Kemény Henrik bábszínháza, de néptáncegyüttesek, cigányzenekarok, szimfonikus zenekarok, jazzegyüttesek, sőt a Győri Balett is. Számos képzőművészeti kiállítást is rendeztek. A fesztiválnak sajtója is van: a helyszínen írják, szerkesztik és nyomtatják a Völgyhíradót és a Völgyfutárt. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?