Az eltökélt Madamme de Janjour

Drámák, fekete komédiák, szellemes vígjátékok ikonikus arca. Egy ország Janžurkája. Vagy ahogy most fiatal pályatársa, Igor Orozovič friss videóklipjében megénekli: Madamme de Janjour.

Az ötödik utas a félelem, Éljen a köztársaság!, Szekérrel Bécsbe, Nőtlen urak panziója, A Rák jegyében, Uraim, megöltem Einsteint. 1970-ig bezárólag ezek voltak, ezek maradtak a leghíresebb filmjei. Meglepő viszont, hogy a hatvanas évek cseh új hullámának képviselői közül sem Jiří Menzellel, sem Milos Formannal, sem Ivan Passerrel, sem Věra Chytilovával nem dolgozott. Ő Juraj Herz, Karel Kachyňa és Jiří Krejčík, később Václav Vorlíček és Oldřich Lipský színésznője volt.

Főszerepben legutóbb a Terrorista című filmben láthattuk egy nyugdíjas tanárnő szerepében, aki sorozatos megaláztatása után úgy dönt: nem engedi, hogy bárki idiótának nézze.

Egész estét betöltő portréfilmet a lánya, Theodora Remundová forgatott róla, amelyben a nyolcvanhárom éves színésznő, a cseh film immár legendás alakja annyit elmond magáról, mint eddig még soha. Magánéletének hét lakatra zárt szobáját nyitja meg hűséges közönsége előtt.

Nehéz volt csakis önmagát adnia, megmutatnia, ráadásul a lánya irányítása alatt? Annyi sok film- és színpadi szerep után minden emberi esendőségét felvállalnia?

Sokkal nehezebb lett volna, ha nem Tedynka áll a kamera mögött. Mellette teljes biztonságban éreztem magam. Erősen figyelt rám, pontosabban nem engedte meg, hogy véletlenül is dicshimnuszokat zengjek magamról. Hogy megünnepeljem eddigi pályafutásomat. Egyébként ugyanolyan egyszerű ember vagyok, mint azok, akik megnéznek majd a moziban. Karlovy Vary idei fesztiválján volt a film előbemutatója. Petr Pavel köztársasági elnök és a felesége ültek mellettem a vetítés alatt. Azt mondták a végén, hogy ugyanolyan vagyok a vásznon, mint az életben. Boldoggá tett a megállapításuk.

Mitől hatódott meg jobban? Magától a filmtől vagy a fogadtatásától?

Én már mindentől meghatódom. Elmúltam nyolcvan. Ebben a korban már sok mindent megengedhet magának az ember. Kővé is dermedhet, amikor önmagát látja a vásznon. De az is meghatott, amit a lányom mondott. Hogy én vagyok számára a legfontosabb ember, hiszen tőlem kapta az életet. Pedig nem volt könnyű dolga velem a forgatás során. Biztosan megnehezítettem a napjait, mert sem készséges, sem igazán lelkes nem voltam.

Miért nem? Elvégre bízhatott a rendezőjében.

Vele nem is volt bajom. Inkább magammal. Kétkedő, hitetlenkedő ember vagyok. Túlságosan kritikus önmagammal szemben.

Theodora pedig szigorú volt?

Ő már kiskorától fogva szigorú hozzám. Ha hangosan tanultam otthon a szöveget, gyakran figyelmeztetett, hogy rosszul mondod, Ivuška, azt nem úgy kell, egészen máshogy! Azóta is ő az én külső kontrollom. A forgatás során is figyelt arra, hogy természetesen viselkedjek.

De hiszen ön éppen erről híres, a természetes viselkedéséről.

Nem akarom én soha megjátszani magam, de vannak pillanatok az ember életében, amikor például leplezni akar valamit.

Ezúttal is volt ilyen?

Igen, voltak pillanatok, amikor nagyon mélyre ástunk a múltamban. De lehet, hogy csak én éreztem így. A lányomra, a lányaimra mindenesetre nagyon büszke vagyok. Sabina színésznő. Nemrég egy sorozatban annyira jó volt, hogy megkönnyeztem. Theodora pedig ezzel a rólam készült portréfilmmel is kivívta az elismerésemet. Figyelmeztettem is a kolléganőimet, hogy viselkedjenek rendesen a gyerekükkel, mert nem tudják, mikor készít portréfilmet róluk.

Vannak csattanós jelenetek is a filmben. Például amikor hajfestés közben elmeséli, hogy háromévesen, amikor közölte az édesanyjával, hogy színésznő lesz, vizes kézzel kapott egy jókora pofont.

Szigorú volt az édesanyám. Nem puszilgatott. Nálunk apám volt a bohém. Imádott a tükör előtt grimaszolni.

Bakfisként milyen tanuló volt?

Mindent elhittem, amit az iskolában tanítottak. A rendszernek is bedőltem. Minden ideálnak. Timur és csapatát olvastam és Zoja Koszmogyemjanszkaja, a partizánlány történeteit. Mindenre kapható voltam, amit a szocialista erkölcs megkívánt. A nagy csalódás, a kiábrándulás később jött. A prágai tavasszal. De még akkor is maradt bennem némi naivitás. Sokakkal együtt én is azt képzeltem, legfeljebb két év, és hazahúznak a szovjetek. Hogy utána minden jóra fordul, felragyog a Nap. Fájdalmasan éltem meg, hogy végül nem ez történt.

Előfordult akár csak egyszer, hogy valami miatt lemondott egy előadást?

Soha. Délután ötkor halt meg az édesanyám. Este hétkor színpadon voltam. Senki nem tudott róla, mi játszódik le bennem. A valódi érzelmeimről egyetlen szót sem ejtettem.

Hatvannyolcban kilépett a kommunista pártból. Később nem próbálták visszacsalogatni?

Hatalmas nyomás volt rajtam. Azt akarták, hogy lépjek be újra. Ti okoztátok a fivérem halálát, mondtam, ezt nem bocsátom meg nektek! És leszálltak rólam. Ez a filmben is benne van.

Theodora nyilatkozta a film kapcsán: „Ivuška sosem volt cicababa, szexi nő, ő olyan bájosan csúnyácska, a tehetségében az ereje, ami megszépíti az embert.” Egyetért vele?

Teljes mértékben. Örülök is nagyon, hogy a filmmel nem állított emlékművet nekem. Olyannak mutat, amilyen valójában vagyok. Mi otthon sem szalutálunk egymás előtt. Viccesen bármit a másik orra alá dörgölünk. A film kedvéért Tedynka még kémkedett is utánam. Előszedett olyan dolgokat, amiket még senki nem hallott rólam. Szerencsére nem vagyok törékeny lélek. Ahogy ő fogalmaz: erős vagyok, mint a tölgyfaasztal.

Az első házasságát is a nézők elé terítette. Ez sem zavarja?

Nyeltem egy nagyot, és eszembe jutott az esküvői ruhám. Szép volt, nagyon szép. A cannes-i fesztiválra készült. A diáklázadások miatt azonban nem került sor a filmünk bemutatójára, sőt a fesztiválnak is hirtelen vége szakadt, így nem viselhettem. Akkor legalább ebben mondom ki a boldogító igent, döntöttem el. Kár volt. Rossz ómen. El is váltunk csakhamar.

Bekerült egy rémisztő képsor is a filmbe. Évekkel ezelőtti balesete. Maga alá temette a színpadi díszlet. Ott feküdt alatta mozdulatlanul. Mentő vitte a kórházba.

Ma már csak nevetek ezen.

Ütötte legalább némi fájdalomdíj a markát?

Egyetlen fillér sem. Veszélyes munkahely a színház. Annyi minden lóg a fejünk felett a zsinórpadláson! Himbálózott már ott zongora is. Fel sem merek nézni, nehogy megzavarjon a látvány.

Forgatott hetven filmet, játszott százharminc előadásban. Hogy fért ebbe bele a két lánya?

A szülni vagy nem szülni nálam nem volt kérdés. Vlasta Fabiánová, aki Gizát játszotta a Macskajáték híressé vált nemzeti színházi előadásában, Székely Gábor rendezésében, tanárom volt a főiskolán. Nem mellesleg sok évvel később engem is utolért Örkény István remek darabja, de én Orbánné szerepét kaptam benne. Szóval az én imádott tanárnőm mindent megtett, hogy lebeszéljen a gyermekvállalásról. Színésznő ne babázzon, mondogatta. Csakhogy én makacs nő vagyok. Amit egyszer a fejembe veszek, abból nem engedek. Nem is hallgattam rá. Mindkét lányomat sikerült felnevelnem. Igaz, volt egy házvezetőnőnk, aki bébiszitterkedett is nálunk. Szlovákiai magyar asszony volt. Családtagnak tekintettük. A lányok különböző természetűek, de mindketten a támaszaim. Ha együtt vagyunk, nagyokat beszélgetünk, grillezünk a kertben, vagy borozgatunk.

S ha egyedül van?

Akkor horgolok, vagy festek. Anyám is festett. A lányaim is festenek.

Lassan tíz éve már, hogy II. Erzsébet angol királynőt alakítja a Rendi Színház Audiencia című előadásában. Van még kedve hozzá?

Amit szeretek, abban nem fáradok el. Amikor megtudtam, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel állójegyeket is árusítanak az előadásra, felmentem a legfelső emeletre, mert kíváncsi voltam, hogy abból a szörnyű magasságból lehet-e egyáltalán látni engem? Nagyon meghatott, hogy vannak nézők, akik képesek ekkora áldozatot hozni értem.

Hogy tervezi, meddig fog játszani?

Ameddig lesz erőm és bátorságom kimenni a színpadra. Ezt a kegyetlen kérdést nemrég szeretett pozsonyi kolléganőmnek, Emília Vášáryovának is feltették. Azt felelte, fél abbahagyni. Én ugyanígy érzek.

Tehát nem készül az utolsó előadására?

Eszemben sincs! Jelenleg hét darabban játszom. Én is elkezdtem írni egyet a Covid idején. Még csak félig van kész. Remélem, eljutok vele a bemutatóig.

A szerző a Vasárnap munkatársa