Ahogy csak Pedriali látta

Olaj című regényének a vége felé jár, amikor 1975 októbe-rében Pier Paolo Pasolini közel engedi magához a nála har-minc évvel fiatalabb Dino Pedrialót. Író és fotográfus különös találkozásából előbb egy római kiállítás, mára pedig egy csaknem nyolcvan képből álló, páratlan album született.

Egy fekete-fehér fotószériából álló album, amely jól illeszkedik a pozsonyi Kalligram Pasolini-sorozatának talán utolsó kötetéhez, az Olajhoz és az Emanuele Trevi által publikált Valami írás című, egyedi hangvételű regényhez. Előbbi egy különös beavatás, egy revelációs erejű testi-lelki metamorfózis krónikája, utóbbi ennek a krónikának páratlan kísérője, izgalmas információkkal telített háttéranyaga.

Pasolini, túl a Saló, avagy Sodoma 120 napja sötét viharokat kavaró bemutatóján, halála előtt két héttel találkozik a huszonhárom éves Dino Pedrialival. Bátor a fiú, pimasz is talán, ám lehet, hogy éppen ezzel tud PPP közelébe férkőzni. Fotózni akarja, méghozzá pár lépésnyi távolságból, és nem éppen hagyományos beállításokban. A „célszemély” bizalmatlan. Időbe telik – ez a képekből is érezhető –, míg teljes mértékben egymásra hangolódnak. Pedig nincs rá sok idejük, mindössze két nap. Pedriali egyszerűen a nyomába szegődik Pasolininak. Két házáig kíséri. Az egyik napon Sabaudiába, a másikon Chiába. Egymás mellé illesztve regénnyé változik ez a hetvennyolc kép is. Tömény kisregénnyé, amelynek egyetlen szereplője van, ő viszont a végsőkig kitárulkozik.

Az album első felében Sabaudia néptelen hídján, a kocsija mellett nézelődve, lágy őszi szélben, majd a városka kihalt utcáin, barátságtalan épületek előtt elsétálva látjuk Pasolinit, de gépelt kéziratait javítva is, majd Chiában, egy középkori toronyban berendezett fészkében. Ez utóbbi képek a beszédesebbek, erőteljesebbek, intimebbek. A töprengő, elmélkedő, munkájába merülő Pasolini, a szemlélődő, sétáló, gondolatban másutt járó Pasolini, a padlón térdelve rajzolgató, a fák között bolyongó Pasolini. Az album kétségtelenül legbátrabb és bármilyen furcsán hangzik is: legértékesebb képei azok a felvételek, amelyek ugyan közös megegyezés alapján születtek, a kor jeles olasz művésze mégis arra kérte fiatal fotósát, ezzel a sorozattal próbálja elérni azt a hatást, mintha „lesállásból” készültek volna. Vagyis Pasolini tudta nélkül, észrevétlenül. Ez az egyetlen aktsorozat, amely a szenvedélyes életű író-költő-rendezőről készült. Pedriali kimegy a szobából, ahol addig testközelből fotózta alanyát, és a kertből, az ablakon túlról, „titokban” fényképezi Pier Paolót. Szép a szoba, szép az ágy, szép a szekrény. Minden olyan természetszerű, talán csak a kötött, hófehér ágytakaró töri meg a rusztikus fészek nemes egyszerűségét. Az ablakban visszatükröződnek a fák, a terméskőből húzott fal vonalai, pár képen, talán a legelsőkön el is mosódik Pasolini ruhátlan teste, aztán leteszi a könyvet, amelyet addig az ágyban olvasott, s feladva a „játékot”, egészen közel lép az ablakhoz. Kinéz a kertbe, a fák közé, mintha azt mondaná Pedrialinak, hogy lejárt a szemérmesség órája, itt vagyok, nincs titkom, szikár testem minden porcikáját bátran megmutatom, nézhet, nézhet ezután bárki, ez vagyok, ilyen vagyok. Ha úgy tetszik, ember, ha nem, akkor állat, egy megrettent vad, gondolhatsz rólam bármit, így többé sosem fogsz látni!

Meztelen a költő, meztelen a király, teste fényt kap, a fák sötétben állnak.

„Egyedül maradtam a fákkal, és ez félelemmel töltött el – idézi fel az estét Pedriali. – Amikor visszamentem a szobába, ő már felöltözött.”

Pasolini nem látta, nem láthatta a kész képeket. Ám miután végeztek a fotózással, megkérte a fiút, ne mutassa meg senkinek. Olaj című regényébe szánta a felvételeket. A vég két héttel később, Róma alatt, az ostiai tengerparton érte. Gyilkos kedvű suhancok áldozata lett. Pedriali képeit előbb egy római kiállításon láthatta a közönség, és született egy sovány könyvecske is ebből az alkalomból, amelybe a fotók egy része kerülhetett csak be. A Johan and Levi kiadó nemrég 38 euróért az összeset megjelentette. Dino Pedriali azóta a legismertebb olasz fotósok egyike. Pasolini után Chiricót, Moraviát és Fellinit is megörökítette, ma, ősz fejjel Itália egyik legkeresettebb férfiaktfotósa.