Ágy, asszony és Madonna-kép

Mivel az eseményeknek egykori gyerektársaimmal együtt nem csak résztvevője, hanem aktív szereplője is voltam, a továbbiakban leírt történet hitelességéhez kétség semmiképpen sem férhet. Neveket természetesen nem említek, mivel a még élőknek nem kívánok fájdalmat okozni.

Talán azzal kezdeném, hogy rendkívül hideg hajnalra ébredtünk 1947 januárjának egyik reggelén. Községünkben úgyszólván futótűzként terjedt el a hír, hogy katonaság szállta meg az egész községet s a kivezető utakat azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megkezdődhessék a lakosság kitelepítése a Szudéták vidékére. Igaz ugyan, hogy a hír nem ért teljesen váratlanul, mivel már egyet s mást hallottunk hasonló esetekről, a hír hallatán mégis nyugtalanság töltötte el a szívünket. Még élénken éltek ugyanis emlékezetünkben 1944 decemberének eseményei, amikor is a község munkaképes férfi lakosságának java részét úgymond néhány napos munkára a szó szoros értelmében elhajtották a „felszabadító” hadsereg katonái kelet felé, ahonnan többségük soha vissza nem tért. E tapasztalatok birtokában a családfők és az életerős fiatalok a házakból „ismeretlen” helyekre távoztak. Többségük átkelve a Latorca folyó befagyott jegén, amerre utak nem vezettek — s így a megszálló katonaságtól sem kellett tartaniuk —, az Ung-vidék falvaiban talált menedéket rokonoknál, barátoknál, ismerősöknél, akik az evangéliumi tanácsok értelmében mint jövevényeket önzetlenül befogadták őket. Mások viszont a közeli erdőkben, valamint a Ticce-holtág mocsaras, fákkal, bokrokkal cserjével benőtt és jó búvóhelyként szolgáló területein húzódtak meg, rettegve várván a további fejleményeket. A már említett szomorú tapasztalatok alapján arról sem feledkeztek meg, hogy biztosítsák az összeköttetést az otthonmaradottakkal. ĺgy aztán a lakásokban többnyire csak az öregek, a betegek és a gyermekek maradtak, sok esetben magukra csukva a lakás ajtaját, ami bizony gyakorta megnehezítette, sőt lehetetlenné tette a kitelepítéssel megbízottak munkáját.

Az illetékes kitelepítési bizottság tagjai már a reggeli óráktól kezdődően felkeresték a listájukon szereplő és kitelepítésre ítélt családokat – már ha bejutottak a lakásba –, és felszólították őket a szükséges előkészületek megtételére, hangsúlyozva, hogy együttműködjenek a bizottsággal. A teljesség kedvéért szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a bizottságnak orvos tagja is volt, aki minden kitelepítésre ítélt személyt, öreget, beteget, gyermeket egyaránt alkalmasnak talált az elszállításra. A lakosság részéről történt megelőző intézkedések következtében a délelőtt folyamán csak néhány családot sikerült az engedélyezett ingóságokkal együtt teherautókon a közeli perbenyiki vasútállomás fűtetlen vagonjaiba elszállítani, majd pedig elindítani a Szudéták felé. Talán nem szükséges hangsúlyoznom, hogy sikeresnek éppen nem mondható akciójuk következtében elhatározták, hogy a továbbiakban a legbrutálisabb eszközöktől sem riadnak vissza. Ezek után hozzáfogtak a község – legtakarosabb házzal rendelkező, dolgos és mindenki által tisztelt – egyik családjának kitelepítéséhez. Csupán a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy a családfő nem volt abban az időben otthon, a lakásban az ágyban fekvő beteg édesanya, valamint a három kiskorú gyermek tartózkodott, akik az ágy körül térdepelve a rózsafüzért imádkozták. Amikor a katonák a szobába rontottak, először a gyerekeket dobálták a sarokba, majd a bútorokat az udvarban várakozó teherautókra rakták. Ezalatt a szomszéd gyerekek igyekeztek a lakásban található apróbb tárgyakat, edényeket a közelben lakó rokonoknál, ismerősöknél biztonságba helyezni. Annak ellenére, hogy a szobában már csak egyetlen ágy maradt, a rajta fekvő beteg asszonnyal, és a fölötte függő Madonna-képpel, a katonák az ágy felé irányították lépteiket. Ekkor azonban váratlan esemény történt. Az addig siránkozva könnyeket hullató édesanya eszméletét vesztette, mozdulatlanná vált, s minden jel arra vallott, hogy eltávozott az élők sorából. Ezt látva az addig oly magabiztos katonák, élükön az orvossal, pillanatokon belül úgy eltűntek, mint a kámfor.

Az események következtében – miként a Biblia szerint Heródes idejében Rámában –, nagy sírás és jajgatás verte fel a község addig félelmetes csendjét. A gondviselés jóvoltából azonban minden hirtelen jóra fordult. A gyors és hathatós elsősegélynyújtás következtében sikerült az édesanyát életre kelteni, így aztán az átéltek ellenére kissé valamennyien megnyugodtunk. Ráadásul, feltehetően e szomorú esemény következtében menekült meg a kitelepítésre ítélt lakosság jelentős része a reájuk váró szenvedésektől.

A mostani fiatal generációnak pedig szolgáljon mindez mementóul, és viseltessenek kellő tisztelettel a szenvedéseket és megpróbáltatásokat átélt idősebb korosztály iránt.