Advent magyar zenészekkel

Pedig Antonio Vivaldi például kifejezetten szórakoztató zenét (popzenét) írt, és nem koncerttermekben, hanem úri palotákban adták elő műveit, azaz nem színpadon álltak a zenészek, hanem a szalonban. Ezt az érzést idézte vissza a Beliczay Kamarazenekar szerda este a pozsonyi Prímási palota tükörtermében, az adventi turné „záróakkordjaként”. 

A teremben szerencsére nem lehet a szokásos módon megoldani a világítást, hogy a nézőtér sötétbe boruljon, a zenészek pedig spotlámpákat kapjanak az arcukba. Ezáltal közös térbe kerül néző és muzsikus, és már az első akkordoknál adott az intim hangulat. 

De kezdjük az elején: kik ezek a zenészek és mit akarnak. A tavaly alakult tizennégy tagú Beliczay Kamarazenekar a komáromi születésű Beliczay Gyula zeneszerzőről (1835–1893) kapta a nevét. Az ötletgazda, Lakatos Róbert brácsaművész elsődleges célja a komolyzene népszerűsítése, emellett az is fontos volt számára, hogy végre összehozza azokat a hazai magyar zenészeket, akik különböző zenekarokban muzsikálnak (a Pozsonyi Filharmóniában, a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarában vagy Szlovák Nemzeti Színház zenekarában), és még sosem játszottak együtt. A Beliczay Kamarazenekar olyan lehet nekik, mint egy Michelin-csillagos étterem konyháján dolgozó szakácsnak a séfkabát felpróbálása. Rajtuk kívül néhány szlovák tagja is van a formációnak, akik nyilván hasonló indíttatásból csatlakoztak. 

A koncepció egyszerű, ám rendkívül ravasz. Ez a kamarazenekar a legnépszerűbb műveket játssza, olyan magas színvonalon, hogy a szakmabeliek is megengedően bólogatnak. (A pozsonyi koncerten tanúi voltunk néhány ilyen bólogatásnak.) Az összhangzás alapján kevesen gondolnák, hogy a tagokat különböző zenekarokból verbuválták, olyan, mintha mindig is együtt muzsikáltak volna. A repertoárban szereplő műveket nyilván mindannyian százszor játszották már, de azért gyanítjuk, hogy ez a tökéletes összhang sok közös próba eredménye. 

Vivaldi slágerdarabját, A négy évszakot Pozsonyban rendhagyó módon adták elő: minden „évszakban” más játszotta a hegedűszólót – ilyen megoldással még nem találkoztunk –, ám kifejezetten jól sült el a dolog, gazdagabb, színesebb lett a végeredmény. (Főleg a második és a negyedik tételben brillírozott a zenekar.) Az egyes évszakok között Rák Viki színésznő olvasta fel azokat a szonetteket, amelyeket sokan magának Vivaldinak tulajdonítanak, mások szerint a zeneszerző csupán elfelejtette feltüntetni a költő nevét. 

A pozsonyi koncert egy másik Vivaldi-művel, a C-dúr oboakoncerttel kezdődött. Az olasz mester a vonósok mellett oboára szeretett leginkább komponálni, a mai zenészek is imádják ezeket a légies, játékos darabokat, ez alól az est vendégművésze, Ivan Danko sem kivétel. Zárásként Bach D-dúr szvitjéből csendült fel az Air, az a tétel, amelyet tényleg mindenki ismer, hiszen rendszeresen hallható romantikus filmekben. 

A Beliczay Kamarazenekar a közös zenélés öröme mellett igazi missziót teljesít. Jár nekik a kalapemelés, mert ügyesen állítják össze a repertoárt, és mesterien játsszák. Ennek sokan fültanúi lehettünk az utóbbi hetekben Szencen, Komáromban, Kassán, Tornalján és Pozsonyban. Ha látják a nevüket a plakáton, nyugodtan menjenek el a koncertjükre, mert mindent érteni fognak.