A víz érintése vitte el a fő díjakat

Los Angeles/Budapest. Tizen-három jelölésből négyet váltott díjra A víz érintése a 90. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap Los Ange-lesben. Guillermo del Toro fantasyfilmje megkapta a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést is.

Los Angeles/Budapest. Tizen-három jelölésből négyet váltott díjra A víz érintése a 90. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap Los Ange-lesben. Guillermo del Toro fantasyfilmje megkapta a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést is. A legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében, amelyben Enyedi Ildikó Testről és lélekről című műve is szerepelt, chilei győzelem született.

A díjátadó gálán a 90. évfordulót ünneplő filmes idézetek mellett Hollywood forró témája, a nemek közötti egyenlőség kérdése és a filmipart megrázó zaklatási botrányok áldozatai melletti kiállás, a változások sürgetése is kiemelt szerepet kapott. A műsor házigazdája, Jimmy Kimmel is többször célzott a szexuális zaklatásokra és az áldozatoknak hangot adó MeToo mozgalomra.

Valóságos történetek

A bejelentések idén zökkenőmentesek voltak: a tavalyi borítékcserés fiaskó után ismét Faye Dunaway és Warren Beatty adta át a legjobb filmért járó Oscart. Guillermo Del Toro a díjat megköszönve arra bátorította a fiatal filmeseket: „használják arra a képzeletüket, hogy olyan történeteket mondjanak el, amelyek valóságosak a világban”.

Del Toro lett a harmadik mexikói származású filmes, aki Oscar-díjat kapott Alejandro Inarritu és Alfonso Cuarón után. Del Toro köszönőbeszédében célzott rá, hogy Donald Trump elnök még a kampány során azt mondta, Mexikóból nem a legjobb emberek emigrálnak Amerikába, hanem a drogosok és a bűnözők. Ehhez képest az elmúlt öt évben ő a harmadik mexikói, aki rendezőként Oscart nyert. „A legnagyobb dolog, amit a művészet és amit a mi ágazatunk tesz, hogy kitörli a homokba rajzolt vonalakat, miközben a világ azon dolgozik, hogy azok még mélyebbek legyenek” – hangsúlyozta.

A színészi kategóriákban a papírforma érvényesült: a legjobb női főszereplő díját Frances McDormand kapta a Három óriásplakát Ebbing határában című filmért, a legjobb férfi főszereplő pedig Gary Oldman lett, aki Churchillt alakította A legsötétebb óra című filmben.

A 60 éves Frances McDormand másodszor lett Oscar-díjas, ezúttal egy lánya gyilkosát kutató anya szerepéért. Talán az ő beszéde volt a legemlékezetesebb, mert a díj átvétele után arra kérte a teremben lévő összes női jelöltet, hogy álljanak fel. A közönség hatalmas tapssal jutalmazta őket. „Nézzenek körül, hölgyeim és uraim, mert mindannyiunknak vannak elmesélni való történeteink és finanszírozásra szoruló filmterveink” – hangsúlyozta McDormand, aki a „befogadási záradékra” is felhívta a jelenlévők figyelmét. Ennek lényege, hogy a sztárok kiköthetik: minél színesebb és a nemi arányt tekintve egyenlőbb stábbal kívánnak dolgozni a filmben.

A transznemű főszereplővel forgatott Egy fantasztikus nő című chilei alkotás vitte el a legjobb idegen nyelvű film díját. Sebastian Lelio rendező a főszereplő Daniela Vegának mondott köszönetet a színpadon.

Rekordok és elsőségek

Különleges rekordok is születtek, például Roger Deakins operatőr esetében, akit immár tizennegyedik alkalommal jelöltek – volt olyan év, hogy két filmjével is esélyes volt –, de most először nyerte le az Oscart, a Szárnyas fejvadász 2049 című sci-fi fényképezéséért. „Szeretem a foglalkozásomat” – vallotta meg Roger Deakins az Oscar-szoborral a kezében. Hozzátette: ennek egyik oka azokban az emberekben rejlik, akikkel az évtizedek alatt együttműködhetett. A veterán brit operatőr külön kiemelte a nagyszerű budapesti stábot – Denis Villeneuve filmje ugyanis részben a magyar fővárosban forgott.

James Ivory, aki a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját kapta a Szólíts a neveden! című – egy kamaszfiú és egy egyetemista fiú szerelmét érzékenyen ábrázoló – filmért, 89 évesen a legidősebb díjazott lett az Oscar-díjak történetében. Ezzel megelőzte az idén szintén 89 éves Ennio Morriconét, aki két éve, 87 évesen kapott Oscart. Ivory sem először vett részt a díjátadón, korábban három rendezéséért is jelölték.

A legjobb eredeti forgatókönyvért Jordan Peele-t jutalmazták a Tűnj el! című filmért, amely az első rendezése. Peele első afroamerikaiként kapott díjat ebben a kategóriában. A színpadon elmondta: hússzor hagyott fel a forgatókönyv írásával, de végül mégis befejezte, mert bízott benne, hogy az emberek szeretni fogják. Külön köszönetet mondott azoknak, akik jegyet vettek filmjére a mozikban. Jimmy Kimmel később egy tucat sztár kíséretében átrándult a szomszédos moziba, hogy „meglepjék” az ottani közönséget egy kis nassolnivalóval.

Enyedi Ildikó „kalandja”

„Körülbelül erre készültem. Nagyon nagy kaland volt, nagyon szép volt, nagy boldogság volt dolgozni, és ami azóta történt a filmmel, az azt bizonyítja, hogy jól dolgoztunk” – nyilatkozta a gála után Enyedi Ildikó. Kiemelte, hogy már új filmje előkészületein, Füst Milán Feleségem története című regényének adaptációján dolgozik.

A Testről és lélekről elnyerte a fődíjat a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén, főszereplője, a szlovákiai magyar Borbély Alexandra pedig megkapta a legjobb női alakításért járó Európai Filmdíjat. (MTI, k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?