A világ bennünk, mi a világban

Jacqueline Gueux, Laurence Medori, Gilles Fournet és Michael WittasekSomogyi Tibor felvételeA hely a somorjai zsinagóga, a személy pedig a francia Jacqueline Gueux, aki jelenleg két művészkollégájával, a lille-i Laurence Medorival és a német Michael Wittasekkel lassan két hete dolgozik az At Home Gallery rezidenciális programjának keretében. Elkísérte őket Jacqueline férje, Gilles Fournet is, aki a Cent lieux d’art (A művészet száz helye) elnevezésű képzőművészeti társaság igazgatója. Ez a somorjai alkotótábor a francia társulás „határon túli” nyári programja. A művészek az ideutazásuk előtt ugyan videóról és fényképekről megismerkedtek a zsinagóga épületével, hogy felkészüljenek az alkotómunkára, de amint azt Michael megjegyezte, „élőben” egészen más: megnyugtató a légköre, és harmonikusak az arányai. Ebbe a környezetbe hozta Jacqueline a szövegeit, minden napra egyet, hat nyelven. A szövegek egy része nagy valószínűséggel már Somorján született, mivel munkáiban aktív szerepet játszik a konkrét hely is, ahol készülnek. Szövegeit – performance-szal, fotókkal, videovetítéssel illusztrálva – egyfajta katalizátorként használja: provokálni szeretné a látogatókat arra, hogy aszszociációkat indítsanak el bennük a látottak. olvasottak. Az abrosz hangja például tánc-performance segítségével szólalt meg: a táncosok mindegyike kapott egy walkmant, és a megszólaló zenére (amelyet a közönség nem hallhatott) táncoltak. A performance-t videokamerával rögzítették, akárcsak Laurence Medori „közös sétáját”. Ez utóbbi kiindulópontjai azok a „furcsa alakzatok” voltak, amelyeket a fiatal képzőművész a zsinagóga által ihletve, annak padlózatára rajzolt. Az önkéntes sétálók nem voltak ugyan túl sokan, ám mégis jó néhány embert megállásra késztettek a városban. Laurence, akit jelenleg főként az idő folyamatának és benne a mozgásnak az ábrázolási lehetőségei foglalkoztatnak, elmondta: „Nem akartam befolyásolni a sétálókat, azt, hogy merre menjenek. Érdekes volt megfigyelni, ki hogyan találja meg a számára legmegfelelőbb utat.”

Michael Wittasek valósághű fotóit állította ki a zsinagógában. „Engem nem az érdekel, hogy mit örökíthet meg egy fénykép, mert az tulajdonképpen illúzió, nem több, mint egy darab papír. Úgy is mondhatnám, hogy a képek hazudnak. Maga a fényképezés mint olyan érdekel. Valósághű fotókat szeretnék készíteni. Ezért is fotózok olyan fotópapírokat, amelyek látszólag üresek. Előtte azonban persze mechanikus eljárással kicsit változtatok a felületükön. Itt a zsinagógában nagyon érdekes, játékos összhatás alakult ki a lépcső és a ráhelyezett fotográfia között, mert figuraszerű gyűrődés alakult ki. Nagyon érdekes megfigyelni, hogyan változik a fotográfia a különböző napszakokban. Szerintem reggel a legszebb, amikor a napfény a zsinagóga ajtaján szűrődik be, aztán fokozatosan felkúszik a lépcsőn. A fotográfiám egyébként Laurence rajzaival is egyfajta kontaktust teremt.” Michael háromdimenziós objektté alakított fotográfiái is ott állnak a zsinagógában, ám a térhatás ellenére akadályokba ütközünk, a fotóba „nem léphetünk be”.

A külföldi művészeken kívül két tehetséges hazai fiatal is lehetőséget kapott a Művészetek Házában. Mayer Éva, aki Budapesten képgrafikát tanul, aktív installációt készített. Elárulta, hogy a négyzet mint geometriai idom nagyon rokonszenves számára, ezért ez lett munkájának fő motívuma: a kocka mint élettér és a benne élő ember. Matrka Simon animáció szakos egyetemista Pozsonyban, ám nemcsak animációt készített, hanem – szakjától kicsit elkalandozva – tanulságos „üveges-tojásos” installációt is.

Michael Wittasek nagyon jó dolognak tartja, hogy egy kisvárosban, mint amilyen Somorja, olyan galéria működik, amely napjaink művészetének ad teret. Elárulta: Németországban sem könnyű becsábítani a látogatókat a kortárs kiállításokra. Túl bonyolultnak, összetettnek tartják. „Pedig egyáltalán nem az” – állítja Michael. Talán csak azt kellene elfogadnunk, hogy a mai képzőművészek elsősorban nem „a szép passzív szemlélőiként” várják a közönséget. Inkább impulzusokat akarnak adni. El akarnak gondolkoztatni, amint azt Jacqueline is hangsúlyozta a szövegeivel. Hogy jobban megismerjük magunkat a világban és a világot magunkban.