A tehetségek helyzetéről

Dunaszerdahely. Szombaton tartotta idei második találkozóját a Katedra Társaság. Az ülés témája az ének-zene tanítása és a tehetséggondozás kérdése volt.

Dunaszerdahely. Szombaton tartotta idei második találkozóját a Katedra Társaság. Az ülés témája az ének-zene tanítása és a tehetséggondozás kérdése volt. A résztvevők – akik Kovács Zsuzsa és Horváth Géza dolgozataival ismerkedhettek meg – megállapították, hogy a zenei nevelés feladata és összetettsége nem kap megfelelő hangsúlyt korunk iskolájában, s ez az érzelmi sivárság egyik csírája lehet gyermekeink életében. A Társaság tagjai foglalkoztak a tanterv és a tankönyvek kérdésével, a gyakorlati gondokkal, a gyermek környezetének hatásaival, a megfelelő közeg szükségességével, valamint a tehetségek támogatásának lehetőségeivel. Fontosnak tartották kiemelni, hogy a pedagógusi és szülői szemléletmódosítás, valamint a pedagógusképzés irányváltása nélkül nem várható elmozdulás a manapság érzékelhető holtpontról. Az ülést A. Szabó László, a KT elnöke egy Kodály-parafrázissal zárta: nem az a lényeges, ki az Operaház igazgatója, hanem hogy ki tanítja iskoláinkban a zenét, hiszen ők a kiegyensúlyozott lélek formálói. (ó)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?