A színjátszás ünnepe volt

Jelenet a NYEKK (Nyitrai Egyetemisták Színjátszó Köre) fődíjas Mesterlövész, avagy egy darab szerzőt keres című előadásából (balra) és a Nánai Színjátszó Csoport MirandolinájábólKiss Gábor felvételeiDélután az ebedi Egyszeregy színjátszó csoport Juhász Mária rendezésében melegítette fel Katkó István Mutatványosok című egyfelvonásosát. A szocreál emlékeket felidéző műben a szereplők általános szövegproblémákkal küszködtek, a rendező pedig képtelen volt őket szakmai tanácsokkal ellátni, ezért az előadás dramaturgiailag már az első pillanatban összeomlott. Ebből a válságos helyzetből többé már nem tudott felállni, általános szédelgések közepette, kisebb-nagyobb kihagyásokkal azért elbotorkált egészen a befejezésig. Akik korábban látták az Egyszeregy előadását, állítják, hogy volt jobb. Kézenfekvő lenne az, hogy az országos seregszemlére az együttesek vendégként is a lehető legjobb formájukat hozzák, mert egy-egy lehangoló produkció maradandó nyomot hagyhat mind a játszókban, mind pedig a közönségben.

Este szabadtéri előadás keretén belül tekinthettük meg a komáromi Magyarock Dalszínház Shakespeare drámája alapján készült Hamlet című rockoperáját. A két gödöllői fiatal – Lencsés Balázs zeneszerző és Horváth Zoltán szövegíró – nyilván lelkesült, ám kevésbé ihletett pillanatában nyúlt az ismert drámaíró közismert drámájához, mely vállalkozás mindkét oldalról könnyen feledhetőnek bizonyult, és sikeres kísérletet tett az ízlésrombolásra, mint nem teljesen a színházhoz közel álló, kevésbé művészi eszközre. A Vizeli Csaba által rendezett előadás elsősorban azért sajnálatos, mert a műkedvelőktől szokatlan énektudással rendelkező játszók mindent megtettek annak érdekében, hogy a vállalásból produkció legyen, ám az átgondolt dramaturgia szinte teljes hiánya és a rendező általánosan tetten érhető bizonytalanságai súlyos akadályokat gördítettek a színházi siker elé. Hangsúlyozom, hogy a szakmai siker elé, mert a nagyszámú közönség szerette az előadást, amelynek, sajnos, más tétje nem volt.

Késő este a budapesti AKG Csoport mutatta be a Leander és Lenszirom című álomjátékát. Szilágyi Andor azonos című, számos kísérletet megért mesedrámája – mely az álommese és a játszók improvizációja révén mind lelkileg, mind pedig szellemileg erősen megérintette a közönséget – egy merőben újszerű átgondolás szerint került a Jókai Napok kamaraszínpadára. Miközben makacsul keresték a kapcsokat és a kapaszkodókat az álom, a mese és a valóság között, nagyon határozott mozdulatokkal és nagyon határozott eszközökkel törölték el a határokat a két létforma között. Az általuk felépített álomvilágot a látó nézők is belakták, hiszen mindannyian keresték és tapogatták azokat a nagyon finom selyemszálakat, amelyek a mindennapok labirintusaiból kivezethetnének bennünket. Kétségkívül a 41. Jókai Napok kimagasló előadását láthattuk szombat éjjel, s megállt körülöttünk az idő.

Vas Ottó előadói estjével kapcsolatban nincs személyes élményem, akik látták, egyöntetűen állítják, hogy a Barak László szövegeiből összeállított „... én meg költő volnék...” című műsor mind elmélyülésben, mind szövegelemzésben, mind pedig művészi hatásában megerősítette az előadóművész szakmai érettségét.

A vasárnapi díjkiosztást már megtisztelték jelenlétükkel a köz- és politikai élet jegyzett személyiségei is, melynek végén Bastrnák Tibor, Komárom polgármestere meghirdette a jövő évi 42. Jókai Napokat.

A szokásoknak megfelelően a színházi fesztivált Jókai Mór szobrának megkoszorúzása zárta le. Az ünnepséget a Concordia vegyes kar, valamint a friss Latinovits-díjas Gál László ihletett versmondása tette emlékezetessé.