A szerelmi háromszög négyszögesítése

Szabadi Emőke és Petrik SzilárdEgressy Zoltán kassai ősbemutatóként elénk került új darabjának alaphelyzete nem nevezhető merészen eredeti problémafelvetésnek, ám a befejezés annál meghökkentőbb. Azért merem csak elmondani, miről szól a Három koporsó, mert a poént nem én lövöm le, hanem a szerző, mégpedig magával a címmel. A darabnak Jókai az ötletgazdája, aki Egy bujdosó naplója címmel írt novellát. Az eredeti történet 1849-ben, közvetlenül a világosi fegyverletétel előtt játszódik, a mai verzió azonban hangsúlyozottan időtlen.

Örkény óta tudjuk: ha egy őrnagyot beszállásolnak egy polgári házhoz, abból jó nem sülhet ki. A mi őrnagyunk (Petrik Szilárd) egy gondosan felépített ál-idillbe csöppen. A lány (Szabadi Emőke) szeretné szeretni vőlegényét (Maneses István), de a katona nem hagyja magát, ő inkább uralkodni akar valaki felett, ha már a táborban őt egrecíroztatják. Viktor titokban és ritkán látogatja menyasszonyát, és amikor jön, akkor is meglehetősen undokul viselkedik. Az őrnagy viszont állandóan ott van, virággal kedveskedik, megdicséri a vacsorát, zongorázik a lánnyal. Csupa ártatlannak tűnő dolog, amitől viszont Viktor féltékeny állattá változik, és tulajdonképpen maga űzi a kétségbeesett Emmit az őrnagy karjaiba. Hogy mentse a menthetőt, kideríti, hogy az őrnagy nős, kétgyermekes apa. Ezzel sem ér el semmit, illetve csak meggyűlölteti magát Emmivel. Ekkor ellátogat riválisa feleségéhez, megalázza a nőt, majd postára ad egy levelet azzal a szöveggel, hogy az asszony belehalt a férje utáni epekedésbe. Az őrnagy azonban nem úgy reagál, ahogy azt Viktor várja: önpusztítás helyett fogja az őt ápolgató, dédelgető Emmit, és hazaviszi kis házába. A drámai végkifejletben ők hárman találkoznak a kapuban, és mivel a férfi nem tud választani a két nő között, csoportos öngyilkosságot követnek el. Látva, mit tett, Viktor teátrálisan főbe lövi magát.

Problémám a következő. Nem derül ki, hogyan jutnak el a szereplők eddig, ki és mikor követi el a végzetes hibát, kinek mennyire fontos a társadalmi szerepjátszás. A címmel ellentétben nem eleve pusztulásra ítélt embereket látunk a színen, hiába jelenti be Viktor a legelején, hogy meg fogja ölni magát. (Térdelve meghalni se láttam még senkit színpadon!) Az sem domborodik ki eléggé, hogy az őrnagy feleségéből (Tóth Éva) pont az lett, amivé Emmi válni készül: két gyerek anyja, ügyes szolgáló az asztalnál és az ágyban egyaránt.

Kétségkívül vannak azonban emlékezetes pillanatok az előadásban. Amikor a közös vacsoránál kiabáló jellembeli különbségek mutatkoznak meg apró gesztusok által, amikor a váratlanul érkező cselédlány viselkedéséből az őrnagy rájön a „lényegre”, vagy amikor kiderül, hogy Viktor Emmi helyett a cseléddel töltötte szabadságát.

Mind az öt szereplő egy-egy szituáció foglya, és azért buknak el, mert átlépik börtönük ajtaját, a számukra idegen helyzetekben pedig nem képesek boldogulni. Pszichológiai szempontból viszont sok minden megkérdőjelezhető: egy úrilányt nem hagy hetekre egyedül az anyja, egy kétgyermekes anya nem dobja el magától az életet csak úgy, egy tiszt nem nézi el a közlegénynek, hogy kiszökdös a táborból, és ha azt hallja, meghalt a felesége, nem harcba indul, hanem hazafelé. Ilyen apróságokon múlik, hogy a Három koporsóból kifogy az életszerűség. Mindent felforgató örvény helyett stilizált bonyodalmat kapunk, hús-vér figurák helyett egy példázat szereplőit.

A színészeknek nehéz dolguk volt ebben a miliőben, hiszen nem lehet valaki egyszerre éteri és hétköznapi. Az emelkedett hangvételt tompítja a túl sok naturális pepecselés, a félsötétben való átöltözések, átrendezések. A párbeszédek mondatai karcosak és rövidek, mint egy filmforgatókönyvben, ami izgalmas lehetne, ám a színpadon szinte végig kimért, fegyelmezett a szövegmondás.

Gadus Erika díszlete többet ad a szemnek, mint a szívnek, a néhol Michael Nymanre emlékeztető zene pedig nem sokat tesz hozzá az összképhez, kivéve az utolsó előtti, talán legszebb jelenetet, amikor Diamanda Galás énekli az Amazing Grace-t, és pókháló borul a szerelmi háromszögre. A viszonyok finom hálója létrejön ugyan, ám a kínálkozó lehetőségek sokszor kihasználatlanul maradnak Czeizel Gábor rendezésében.