A sárgától az űrig

Pozsony. Saxon-Szász János geometrikus elemekből építkező festmény-objekt-jeivel és szobor-festményeivel sajátos, ún. polidimenzionális univerzumot teremt, amely – Dárdai Zsuzsa művészet-történész szerint – már nem csak esztétikai tér, hanem komplex világmodell filozófiai, tudományos és teológiai értelemben egyaránt.

A magyar művész léptékváltásos formai struktúrái a Szobor és objekt című, nagy nyári kiállítássorozat egyik tárlatán vasárnapig láthatók a pozsonyi Z Galériában. Saxon-Szász Jánost a kiállításról és legújabb alkotásairól kérdeztük.

Milyen érzésekkel állít ki Pozsonyba?

Nagyon szeretem ezt a várost, szeretem az itteni művészeket. A Szobor és objekt fesztivált, amelyet Viktor Hulík 21. alakalommal rendezett meg, a térség egyik legrangosabb és legfontosabb nemzetközi eseményének tartom. Magam is mozgalmak szervezője, alapítója, csoportok és stílusok irányítója, motorja vagyok. A feleségemmel, Dárdai Zsuzsával együtt mi honosítottuk meg Közép-Európában a MADI nemzetközi művészeti mozgalmat. 2002-ben a Kassák és a MADI ma című művészeti fesztiválon kiváló szlovák kollégákkal ismerkedtünk meg. Innen a kapcsolat Viktor Hulíkkal is. Azóta gyakorlatilag otthon érzem magam Szlovákiában, Pozsonyban. Azért is, mert a geometria olyan nyelv, amely lebontja a határokat kulturális, lelki, emberi, szellemi értelemben.

Két éve, ötvenedik születésnapja évében azt a merész célt tűzte ki, hogy megalkot ötven szobrot. Mi ösztönözte erre?

Több mint harminc éve kezdtem a pályámat. Konstruktivista mestereknél tanultam, és szobrászként indultam. Vidékről települtem Budapestre, s mivel a fővárosban nem volt rögtön műtermem, nehéz volt megtalálni a lehetőségeket, hogy folytathassam a szobrászatot, ezért áttértem a festészeti munkára. A MADI mozgalomhoz tartozó tárgyiasult síkfestészettel foglalkoztam, képtárgyakat, objekteket alkottam. Ötvenéves koromban még voltak fiatalon elkezdett, be nem fejezett plasztikáim. Ahogy költöztem, jöttem-mentem a világban, ezeket mindig vittem magammal, mert tudtam, egyszer majd befejezem őket. Közben eltelt tíz-húsz-harminc év, mire végre határozottan azt mondtam, ideje ezeket befejezni. Miután elkészültem velük, úgy döntöttem, a képi objekteket továbbépítem, hogy a térbe is kiteljesedjenek. Egy évig dolgoztam, és megalkottam ötven új szobrot, ezek egy része látható Pozsonyban.

Kiállított munkái így aztán párosak.

Bár a fesztivál címe Szobor és objekt, én az objekt felől közelítettem a szoborhoz. Az objekteket a téri megfelelőjükkel állítom ki, vagyis a falról lejött képtárgyak térbeli szoborrá alakultak. A fali objekt és a neki megfeleltetett térvariáns látható a kiállításon. Párokat kell néznie annak, aki a kiállítást szemléli.

Jellegzetes színvilággal dolgozik.

Munkásságom legjellemzőbb színe a sárga és a fehér. A sárga a színek világában az utolsó stáció, amely még vitalitást, életszerűséget hordoz. Utána csak a fehér van, a fehérrel pedig megnyílik az űr. A sárga fizikai világunknak azt az utolsó stádiumát jelenti, ahonnan egyfajta átszellemülés lehetséges. A fehér az a következő lépés, amellyel, elhagyva e világunkat, átszellemülök, és onnantól egyfajta szellemi, gondolati, lelki struktúrában létezem. A következő stádium az űr, amely teljes mértékig elanyagtalanodott.

De hogy lehet az űrt anyaggal, térben ábrázolni?

Szobrászati értelemben nem létezik tökéletes űr, ezért amit űrnek mondok, az nem légüres tér. Szobrászati szempontból az űr az elanyagtalanodott, a teljesen átszellemült, anyagi világtól mentes struktúrát, a matérián túli valóság érzetét jelenti. Alkotásaimban színekre épülő léptékváltásos formai struktúrák, konstrukciók vannak, amelyek az űrrel lépnek át egymásba. A legnagyobb sárga kocka mint kiindulópont a kisebb fehéren keresztül bizonyos színdinamikával jut el a szobrászi értelemben vett űrbe, majd folytatódhat új struktúrában. De történhet ez fordítva is. Kiindulópont lehet az űr, ami visszastrukturálódik, és anyagi szerkezetté válik. Az alkotásaimon általában az űr-fehér-sárga, sárga-fehér-űr mozgása, játéka figyelhető meg.

Általában, mert használ sötétebb tónusokat is.

Sötét tónusú, fekete-fehér szobrokat és egy kék alkotást is elhoztam. E formakompozíciók a polidimenzionális, vagyis a sokféle kiterjedésű univerzumot érzékeltetik. Aminek része vagyunk mi, emberek közvetlen fizikai környezetünkkel, részei az atomi világok legkisebb egységei, de része a galaktikahalmazok beláthatatlan szövedéke és összeforrt egysége is. Alkotásaim a polidimenzionalitásnak csak az érzetét adják, a léptékváltás révén, de nem ábrázolják az univerzum sokfajta megjelenési formáját. A geometrikus, konstruktív, konkrét művészet jellemzője, hogy nem ábrázol és nem mond el semmit, mert nem alkalmas rá. A geometria önmagával azonos jelentéstartalmú, vagyis a kocka kocka, a négyzet négyzet, a kör kör. De saját belső rendszere van. Ezért adhatja vissza annak az érzetét, ahogy a világ, a kozmosz, a mikro- és a makrokozmosz működik.