A reneszánsz szellemiség előhírnöke

Hatszázharminc éve, 1375. december 21-én hunyt el Giovanni Boccaccio olasz költő, író, a máig rendkívül olvasott Dekameron című novellagyűjtemény szerzője. Születésének körülményeiről az ellentmondó források megegyeznek abban, hogy az időpontot 1313-ra teszik, de egyesek szerint Párizsban, mások szerint Firenzében vagy Certaldóban született. Az apa személye bizonyos Boccaccio di Chellino firenzei kereskedő, aki állítólag egyik párizsi útján találkozott egy Jeanne nevű aszszonnyal, akitől Giovanni fia született. Az is biztos, hogy Boccacciót apja magához vette, s törvényes házasságából származó gyerekeivel együtt nevelte. 1319-től Firenzében, majd 1327-től Nápolyban éltek, ahol apja a Bardi-bank egyik fiókintézetét igazgatta. Szerette volna, ha Giovanni is kereskedelmi-pénzügyi pályára lép, s meglehetősen rossz szemmel nézte fia irodalmi érdeklődését.

A szellemi és gazdasági téren is virágzó Nápoly jó iskola volt az ifjú Boccaccio számára, aki – engedve apja kérésének – folytatott pénzügyi-kereskedelmi és kánonjogi tanulmányokat, de hallgatott filozófiát és teológiát is, ugyanakkor bejáratos volt a nápolyi király gazdag könyvtárába, megfordult az arisztokrácia és a polgárság körében is. Itt ismerkedett meg a szerelem örömeivel és gyötrelmeivel is. 1340-ben visszatért Firenzébe, poggyászában néhány Nápolyban befejezett irodalmi alkotással.

Boccaccio 1345–47-ben üzleti úton Ravennában és Forliban járt, és valószínűleg részt vett Nagy Lajos király nápolyi hadjáratában is. 1348-ban Firenzében pestisjárvány pusztított, amelynek áldozatául esett Boccaccio családja is. Ő csak egy évvel a járvány után tért vissza a városba, ahol hozzákezdett a Dekameron végleges formába öntéséhez, amelyen több mint négy évig dolgozott. A költőfejedelem Petrarcával 1350-ben ismerkedett meg. A két művész élénk levelezést folytatott, amelyben lefektette a klasszikus irodalom humanista újrafelfedezésének alapjait.

A Dekameron után Boccaccio már csak néhány olasz nyelvű művet alkotott, köztük az Il Corbacciót, amely – valószínűleg szerelmi csalódásainak következtében – a női nemről írt csípős szatíra. Érdeklődése ezt követően a latin nyelv és a humanista tanulmányok felé fordult, maga is több latin nyelvű művet alkotott. Ugyanakkor lelki élete egyre zaklatottabbá vált, felerősödtek a vallással kapcsolatos aggályai, egy szerzetes hatására pedig majdnem elégette a Dekameront, csak Petrarca közbenjárása és rábeszélése mentette meg a művet, valamint az író könyvtárát is, amelyet el akart adni.

Az 1360-as évek elején megismerkedett a homéroszi költeményekkel, újra felfedezte a klasszikus latin szerzők műveit, s hozzákezdett Dante-tanulmányaihoz, amelynek eredménye lett az Isteni színjátékhoz fűzött kommentár és a Dante élete című életrajz.

Petrarca 1374-ben bekövetkezett halála mélyen megrendítette Boccacciót, aki végleg visszavonult Certaldóba, ahol egy év múlva meghalt.

Boccaccio kora még nem reneszánsz, de Boccaccio már reneszánsz író. Egész életében azon munkálkodott, hogy a modern olasz nyelven írott irodalmat a klasszikusok szintjére emelje. Fő műve, a 100 novellát tartalmazó Dekameron – amellyel a novella világtörténete megindul – máig talán az egyik legolvasottabb gyűjtemény, frivol, pajzán, olykor mulatságosan szókimondó történetei remek szórakozást ígérnek a mai olvasóknak is. A Dekameronból 1971-ben Pasolini készített filmet, amelyben többnyire amatőrökre bízta az egyes jellemek megformálását, és Giotto tanítványaként maga is szerepelt a filmben.