A Pátria rádió hétvégi programjai

Szombaton 7 órától fél 12-ig a Hétről hétre c. zenés, publicisztikai magazinunkat hallhatják. A tartalomból: 8 óra után Tükör, majd egyéb belpolitikai témák – a törvényhozás e heti ülésének összefoglalója, és az MKP kezdeményezésére összehívott koalíciós tanácson elhangzottak. Szólunk az amerikai elnökválasztásról is.

Szombaton 7 órától fél 12-ig a Hétről hétre c. zenés, publicisztikai magazinunkat hallhatják. A tartalomból: 8 óra után Tükör, majd egyéb belpolitikai témák – a törvényhozás e heti ülésének összefoglalója, és az MKP kezdeményezésére összehívott koalíciós tanácson elhangzottak. Szólunk az amerikai elnökválasztásról is. 10 óra után témánk a téli autózás, és ellátogatunk a komáromi Duna Menti Könyvtárba. Hírt adunk arról is, hogyan szerepeltek a pozsonyi Duna utcai gimnazisták a salgótarjáni Balassi Bálint művelődéstörténeti versenyen, és megtudjuk, miként és miért alakult meg a Kassai Thália Színház berkeiben a Színkör. A Délidő vendége Sz. Haltenberger Kinga művészettörténész. A Tékában 13 órától Gyüre Lajos és Böröndi Lajos költőkkel beszélgetünk. 13.30-kor Tallózó, 14.05-kor Slágerhullám. 15 órától a rádió archívumából válogatunk, az 1970-es és 2002-es szilveszteri műsorokból hangzanak el részletek. A 16 órai hírek után Köszöntő, majd nyelvi vétségeinkről lesz szó 1 percben. 17.30-tól Napzárta.

Vasárnap 7 órakor hírekkel és sportösszefoglalóval indul műsorunk. 8.05-kor: A hét Londonban. A Világosság református műsorában 9.05-kor Vámos Béla Diósförgepatony és Felsőpatony lelkipásztora elmélkedik. 10 órakor hírek, sport, majd Gyerekzsúr, melyben Benedek Elek meséiről szólunk, és Tallósi Bélával beszélgetünk Kakaserdőn kukorékfa című gyerekverskötetéről. 11 órától az Ifjúsági műsor sztárvendége Lukács László, a Tankcsapda frontembere, beszámolunk a pozsonyi Művelődési és pihenőparkban rendezett művelődési nagyvásárról, amelyen a komáromi Selye János Egyetem is jelen volt. 13 órakor a Térerő Műhely mellékletében egy 1999-ben készült hangfelvételen az Ungvárról származó Kovács Máriával beszélgetünk, családi gyökereiről, szülőföldjéről, munkájáról, életútjáról. A 14 órai hírek után Kaleidoszkóp, melyben Borbás Péter építész a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba kalauzolja a hallgatókat, majd Danter Izabella etnográfustól megkérdezzük, miről tanácskoztak a dél-szlovákiai múzeumok magyar szakemberei Somorján. Bemutatjuk Horváth Róbert alistáli bútorrestaurátort. A 85 éves Magyarics Ferenc katonaemlékeit idézi fel abból az alkalomból, hogy bemutatták háborús élményeiről szóló kötetét. 15 órakor Nevelők fóruma. A fél négykor kezdődő néprajzi összeállításban a kendertermesztés hagyományos módjával ismertet meg bennünket a pogrányi Süttő Mária és Pindes Anna. A Köszöntő és a Napzárta után 18 órakor fejeződik be közvetítésünk. (Nyit.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?