A nagy semmi ígérete

A túlsó parton valami van. Mindegy, hogy mi, a lényeg, hogy más, mint ideát. De vajon átúszunk-e, hogy megnézzük, vagy inkább mégsem, mert attól tartunk, ugyanaz a nagy semmi fogad, és akkor már inkább maradjon meg bennünk kiaknázatlan lehetőségként.

Magam sem tudom eldönteni, a kettő közül melyik a helyes hozzáállás. Ami azt jelenti, hogy ha korban már nem is, lélekben közel állok Csillag Lajos regényének főhőseihez. Már, ha a „főhős” szó adekvát ez esetben. Hiszen semmi hősies nincs ezekben a szereplőkben.

Még az okos kütyük előtti korban járunk, az elbeszélők tizennyolc évesek, sőt, egyikük épp 1989. november 17-én született egy csehszlovákiai kisvárosban, azaz egyidős a „szabadsággal”. Apja forradalmár volt, beszélt a tömeghez a téren aznap, sőt azt is boldogan közhírré tette, hogy fia született. De később feleslegessé vált, és ugyanolyan szürke, viaszos lett az arca, mint a többieké.

Ezek a srácok úgy lázadnak, hogy néha ellógnak az első két óráról. Ijesztő belegondolniuk, hogy egész hátra lévő életükben ugyanazt kell majd csinálniuk. „Nemsokára felesleges leszek én is, ráadásul úgy, hogy előtte nem voltam forradalmár. Az én sorsom még apáménál is rosszabb. Erre gondolok reggel az asztalnál, mielőtt eltűnök.”

Szóval néhány hét múlva érettségiznek, aztán övék a világ. De vajon miért nem éreznek eufóriát? Mik a terveik, mit akarnak kezdeni magukkal? Nagyjából semmit.

„Az, ami most történik veled, vagy az, hogy hová jársz majd egyetemre, szóval, hogy ezeknek semmi jelentősége nem lesz. Hogy lesz-e munkád, hogy gyereked születik, semmi, de semmi jelentőségük. És ugyanezt végigjátssza majd a te gyereked is, és neki sem lesz semmi jelentősége az égadta világon. Megpróbálhatod bármilyen szemszögből nézni, nagyítani a dolgokat, visszamenni a történések legapróbb mozzanatáig, bármit csinálhatsz. Amikor megszületett a fiam, azt hittem, ő létező, rajtam keresztül vált azzá, és én is létezőnek éreztem magam. De rá kellett jönnöm, a saját semmim vagyok.” Ezt egyikük nagybácsija mondja, aki meglépett a felelősség súlya alól anno, amikor ez még szokatlannak számított. Kivágta a szúnyoghálót az ablakon, és otthagyta fiatal feleségét egy csecsemővel. Őt egy kocsmában látjuk viszont, azaz nem jutott messzire, de a fentiek alapján sokat tud az életről.

Vissza-visszatérő kérdés a könyvben, hogy kinek mi a szuperképessége. „Azt mondják, a szuperképességeinket nem mi választjuk meg magunknak. Ebben van valami. Baromira nem emlékszem, hogy valaha is vágytam volna arra, hogy láthatatlanná tudjak válni.” Persze átvitt értelemben láthatatlan az elbeszélő, élete már most értelmetlen és felesleges. A szuperképességével egyébként ebben a történetben senki sem tud élni, mert vagy eleve bugyutaság, amiben kivételesen jó az illető, vagy rosszul használja az adottságát.

A nyelvezet annyira lecsupaszított, hogy az olvasó már-már tudatosan keresi a szimbólumokat, a mögöttes tartalmat. Ám a kézenfekvő túlsó parton és az ott álló világítótornyon kívül nem sok mindent talál.

„Az volt a tervem, hogy addig úszok, amíg el nem érem a túlsó partszélt, ahol ugyanolyan tompa fényű lámpaoszlopok vártak. Mintha ott is csak egy másik, hiányos fogazatú száj várna rám. Azt játszottam, hogy két száj között úszom, és csak annyi választásom maradt, hogy eldöntsem, melyiknek hagyjam, hogy lenyeljen. Abból az érzésből pedig, hogy esetleg teljesen megszűnhetek, nem maradt semmi.”

Egy ponton asztán az egész átcsap szürreálba – vagy ki tudja, lehet, hogy valódi iskolai lövöldözéssel vezeti le indulatait az egyik szereplő. Ez esetben az egész történet ennek a vérengzésnek a felvezetése akart lenni, amelyet olyan egykedvűen mesél el áldozat és elkövető a maga szemszögéből, hogy szinte nekünk fáj. Egyébként nem spoilerezek ezzel, hiszen a szerző is többször ügyesen megvillantja a történet során a végkifejletet – így lesz az eleinte még valóban abszurd jelenetből a végére teljesen hihető befejezés.

A vágsellyei származású, jelenleg Budapesten élő Csillag Lajos évek óta aktívan jelen van az irodalmi életben – verseket és elbeszéléseket is olvashattunk tőle folyóiratokban. Emellett grafikusként is tevékenykedik, néhány figyelemre méltó könyvborítót is jegyez már. A túlsó part az első kötete, amelyben saját nemzedékéről mutat elkeserítő képet. Arról a generációról, amely már „szabadnak született”, ám ennek ellenére nem találja helyét a világban. Vagy akár úgy is mondhatnánk: nincs meg az a szuperképessége, hogy lássa saját jövőjét. És akinek nincs mibe kapaszkodnia, az egy idő után menthetetlenül elsüllyed. Hiába szabad ember.

Csillag Lajos: Túlsó part. FISZ, Budapest, 2018. 116 oldal.