A Naccsönd hangjai

A Naccsönd: Döme Sándor, Gogola Erzsébet, Rigó Attila (felső sor), Czuczor Nóra, Molnár Csaba (alsó sor) Gecse Attila felvételeBeszéljünk a kezdetekről. Néhányan nagyon ismerősnek tűntök nekem. Honnan is?

Rigó Attila: Biztosan a szavalóversenyről. Többször eljutottunk az országos döntőre Rimaszombatba, ahol mindig nagyon jól éreztük magunkat, és egymást is itt ismertük meg igazán. A versenyt mindig egy nyitózenével kezdik, ami anynyira megtetszett nekünk, hogy a színfalak mögött felálltunk, mint egy zenekar, és elkezdtünk bohóckodni, mintha mi zenélnénk. Mindenki rajtunk röhögött, a feszült hangulat oldódott, nagy sikerünk volt. Innen az ölet.

Jól értem, hogy kevés volt nektek a szavalás, és a zene nyelvén is ki akartátok fejezni azt, amit éreztek?

Döme Sándor: Nem volt kevés, egyszerűen csak meg akartuk magunkat mutatni ebben a kategóriában is. Az elmúlt évek alatt a kerületi és az országos fordulókon barátok lettünk, és szerettünk volna közösen csinálni valamit.

Czuczor Nóra: Én főleg azért szeretek zenélni ebben a csapatban, mert végre nem egymás ellen versenyzünk, hanem együtt. Számomra az egészben ez a legjobb. Amikor szavalókként szerepeltünk, akaratlanul is volt bennünk egy kis antipátia a másik iránt, hiszen mindannyian győzni akartunk. Aki gyengébben szerepelt, nem érezte ugyanazt az örömöt, mint a másik, akinek jobban sikerült.

Hogyan születnek a dalok? Van egy zeneszerző vagy zenekarvezető, aki kitalálja a dallamokat, vagy mindenki részt vesz a folyamatban?

Rigó Attila: Kezdetben Csaba volt a dolog mozgatója, ő írta a zenét, mi csak kiegészítettük az ötleteit. Mostanában már többen beleszólunk a hangszerelésbe, igazi csapatmunka folyik. Csak az maradhat benne egy-egy számban, amit mindenki jónak tart.

Mindannyian hasonló zenei stílusokat szerettek?

Czuczor Nóra: Inkább abban hasonlítunk, hogy bizonyos stílusokat egyikünk sem szeret. Ilyen például a Fiesta zenekar! A megzenésített versek hazai előadói közül a Kicsi Hang duót és a Kor-Zárt hallgatjuk szívesen, ők a példaképeink.

Döme Sándor: A másik véglet a Metallica. De szeretjük a musicaleket is. Szóval nagyon különböző az ízlésünk.

Gogola Erzsébet: A közös munkában azért igyekszünk közös nevezőre jutni, amit például mostanában csinálunk, az mind az ötünknek tetszik. Először mindig szavazásra bocsátjuk a dolgot, megkérdezzük, ki ért egyet egy bizonyos megoldással, és ki nem.

Molnár Csaba: Ez pedig egy bluesos, dzsesszes alap, ami mindenkinek bejön. Én egy másik zenekarban is játszom, ahol ezt a stílust csináljuk, így természetes, hogy a Naccsöndhöz is hasonló irányból közelítek. Aki szereti az élő zenét, vagy egy kicsit igényesebb az átlagnál, nem csalódik a Naccsöndben.

Mi a véleményetek a rimaszombati döntő mezőnyéről? Ha jól tudom, tizenkét szereplő volt megzenésített vers kategóriában. Alacsonyabb vagy magasabb színvonalat vártatok?

Döme Sándor: Nagyon meglepett minket, hogy a tavalyi négy-öt indulóhoz képest idén ilyen sokan jelentkeztek. A zsűri kénytelen volt felosztani a mezőnyt zenekarokra, szólistákra és saját szerzeményeket éneklőkre, hogy ne kelljen mindenkit egy kategóriába sorolniuk. Szerintem színvonalas volt a verseny, és remélem, jövőre még többen lesznek ebben a kategóriában.

Gogola Erzsébet: Még nem tudjuk, sikerül-e indulnunk jövőre is, mivel a zenekarból hárman is harmadikosok vagyunk, és vár ránk az érettségi.

Úgy értsem, nincsenek komoly terveitek a zenei pályát illetően?

Gogola Erzsébet: Bármi lehet még, de nem tervezünk ennyire előre. Számunkra teljesült az elsődleges cél: zenekarként eljutottunk a rimaszombati döntőre. Az, hogy megnyertük a versenyt, hatalmas meglepetés volt.

Molnár Csaba: Úgy akartunk Rimaszombatba jönni, hogy végig jól érezhessük magunkat, és ne kelljen a verseny miatt görcsölnünk, ne kelljen esténként időben lefeküdnünk, hogy a döntőn jól szerepeljünk. Egyszerűen csak bulizni akartunk.

Gondolom, azért kellett próbálnotok a versenyre...

Rigó Attila: Januártól próbáltuk a dalokat, hetente egy-két alkalommal.

Czuczor Nóra: Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a komáromi zeneiskola igazgatójának, Fekete Vincének, amiért megengedte, hogy a zeneiskolában próbálhassunk. Mivel öten három különböző komáromi suliba járunk, ezt másképp nehéz lett volna összeegyeztetni. A dalok hangzása szempontjából nagyon fontos nagybőgőt is tőlük kaptuk kölcsön, amit szintén köszönünk.

Sanyi, rólad olyasmit hallottam, hogy csak azért tanultál meg bőgőzni, hogy benne lehess ebben a bandában...

Döme Sándor: ĺgy igaz, a

Naccsönd miatt kezdtem el komolyabban foglalkozni a nagybőgővel. Előzőleg billentyűs hangszereken játszottam, ez azonban sokkal bonyolultabb, mert a bőgőből nehezebben csalhatók elő a hangok. Azt is mondják, jól mutat a kezemben a hangszer...

Hol léptetek fel Naccsöndként a rimaszombati verseny előtt?

Czuczor Nóra: Ez a verseny volt a harmadik fellépésünk. Előtte a kerületi szavalóversenyen szerepeltünk, illetve a suliban egy matematikaverseny kiértékelésén.

Molnár Csaba: Kihangosítva, profi körülmények között most először tudtunk zenélni. Ha úgy tetszik, ez a dolog itt született, és itt is hal meg.

Vagyis nem terveztek zenei karriert? Pedig gondolom, ezek után sok nyári táborba hívnak meg titeket...

Gogola Erzsébet: Már kaptunk is egy meghívást Aranyosra, egy gyerekeknek tartandó félórás koncertre. Hárman úgy gondoltuk, Rimaszombat után egy időre hidegre tesszük a bandát. Most viszont, hogy elsők lettünk, a kérdés tulajdonképpen nyitva maradt, meglátjuk, mi lesz.

Molnár Csaba: Én azért nagyon szeretném, ha születne egy Naccsönd-cédé. Csak azért, hogy megmaradjon ez az időszak.

Van egy cédére való dalotok? Egyáltalán, mi szerint választjátok ki a megzenésítendő verseket?

Molnár Csaba: Ennyire előre még nem gondolkodunk... Egy félórás anyagunk azért lenne. József Attila, Radnóti, Wass Albert és Weöres Sándor tartoznak a kedvenceink közé. Két-három dal úgy született, hogy a már meglévő alapokra kerestünk megfelelő verset, a többinél először a versre akadtunk rá, észrevettük benne a dallamot.

Mit gondoltok, miért esett rátok a zsűri választása?

Molnár Csaba: Számunkra a részvétel volt a fontos, az, hogy jól érezzük magunkat. Talán épp ezt a spontaneitást hallotta ki a zsűri a zenénkből...