A Megszállás 1968 már a mozikban

A Varsói Szerződés csapatai 1968 augusztusában megszállták Csehszlovákiát. Az akkori eseményeket dolgozza fel sajátos módon a Megszállás 1968 című dokumentumfilmes projekt. Öt ország öt rendezője saját hazájában az akkor barátinak nevezett hadseregek egykori katonáit kereste meg, hogy emlékezzenek, a csehszlovák megszállás idején szerzett tapasztalataikról, akkori feladataikról valljanak.

Különös élmény más nézőpontból – a megszállók szemszögéből – látni az intervenció mozzanatait. Jobbára úgy ismerjük ’68-at, ahogy átéltük, ahogy tanultunk róla, tehát ahogyan minket érintett. Ezért is dicsérni lehet, hogy elkészült ez a mozgókép, amelyben az eseményeket az akkori megszálló fegyveres egységekben szolgált, az eseményekben részt vett katonák szemszögéből, visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg. A rendezők különböző módon velük rekonstruáltak akkor megélt helyzeteket, eredeti helyszíneken.

A Jermakov tábornok utolsó küldetése című orosz rövidfilmben egykori magas rangú tisztek és egy egészségügyi nővér útra kel Prágába. Bármiféle felelősségérzet nélkül mondják: annak idején parancsot teljesítettek. Az epizód legmegrázóbb képein békésen, jó érzéssel sétálnak a Vencel téren, s közben be-bevillannak korabeli felvételek a ’68-ban ugyanitt vonuló orosz tankokról.

A második epizód, a Piros rózsa – Barátság és szerelem a megszállás idején című kreatív dokumentumfilm rendezője, Dombrovszky Linda egykori magyar katonákat szerepeltet, akik a Felvidéken, magyarlakta helyszíneken állomásoztak. A rendezőnő különféle szituációkban újrajátszatta velük azokat az apró történeteket, melyeket előtte elmeséltek neki. A Magyar Néphadsereg katonái, akik szintén parancsot teljesítettek, könnyen alakítottak ki kapcsolatokat az itt élő magyar lakossággal: barátságok szövődtek; a film résztvevőjének egyikében a szerelem is fellángolt egy itteni lány iránt, a kapcsolatból házasság lett. Volt, aki húskonzervet cserélt sörre a közelben dolgozó földművessel.

Katonafeleségek és kémek a lengyel rész címe: katonafeleség meséli el, hogy férjét a gyermekvárás boldog időszakában mozgósították „békeküldetésre” úgy, hogy nem tudták, hova, milyen feladattal küldik, és mennyi ideig marad távol. A film sokat elárul arról, hogyan fogadták Lengyelországban és másutt a megszállást. Mellbevágó felvételek láthatók az akkori Sopoti Nemzetközi Dalfesztiválról, amelyen Edith Haas keletnémet énekesnő volt a sztár, mások viszont (például a nyugatnémet fellépő) bojkottálták az eseményt. Annyian maradtak távol az énekversenyről, hogy az eurovíziós közvetítés is elmaradt.

A bolgár filmesek a Felesleges hőssel gazdagítják a vallomásokat. Egy bolgár katona csehországi halálának jár utána a stáb a katona szülőhelyén, ahol még mellszobrot is emeltek neki, és az eredeti helyszínen, ahol a holttestét megtalálták. A halála körüli nyomozás viszont olyasmit derített ki, ami egészen más fényben mutatja a hősiességét.

A német színeket képviselő Hangok az erdőben a keletnémet csapatok részvételének rejtélyét fedi fel.

Fájó sebeket tép fel a lelkekben, mégis jó nézni ezt filmet, melynek legfőbb hozadéka, hogy kockáin a történelem a dokumentumbejátszások mellett személyes élmények alapján elevenedik meg.