A lélektan boncolgatása érdekli

„Reggel tíz órától éjszaka kettőig a színházban vagyok”Dömötör Ede felvételeNyolc éve rendez. Első rendezését, a kilencvenkilencben bemutatott A fátyol titkait a Komáromi Jókai Színházba is elhozta a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata. Moliére Mizantrópjával együtt. Keresztes Attilára Oronte szerepét osztotta Tompa Gábor rendező. Emlékezetes két előadás volt. Először erről beszélgettünk a Komáromi Jókai Színház Vasmacska Stúdiószínpadán rendezett Határon Túli Magyar Színházak Ma-Holnap? című konferencia után. Keresztes Attila, a Kolozsvári Állami Magyar Színház aligazgatója elmesélte, egy hónapig és két hétig tartott az a turné a Vajdaságban és tájainkon.

Komáromban nagy sikert arattak.

Mindenhol hihetetlen fogadtatásban volt részünk. Azontúl, hogy találkoztunk a vajdasági meg az itteni társulatokkal és a közönséggel, kaptam egy rémítő képet arról a valóságról, amit addig csak sejtettem, vagy az ismerőseimtől meg a vendégeinktől hallottam. Azt, hogy hasonló, de nem ugyanabban a sorsban élünk mi erdélyi magyarok. Szomorúan láttam, milyen megszorítottságban élnek elsősorban a vajdaságiak, de hozzánk képest a felvidékiek is.

Annak idején, miért döntött a színház mellett?

Lelkipásztornak készültem, református kollégiumban végeztem, már fel voltam öltözve a teológiai felvételihez. Bizonyára már akkor az munkált bennem, amiből most is színházat tudok csinálni. A kíváncsiság. Az emberi lélektan boncolgatása, az összefüggések keresése, legyenek azok történelmi vagy lélektani összefüggések, amik az életünket előre vagy hátra mozdítják.

Rendezni huszonhat évesen kezdett. Ez miképp kezdődött? Mert színész szakon végzett a Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Színházművészeti Tanszékén.

Elvégeztem a főiskolát, és alkalmazásba kerültem a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál mint színész. Tanáraim, Csíky András osztályvezető és Spolarics Andrea asszisztens felkértek, hogy legyek a második asszisztens, így drámai gyakorlatot kezdtem tanítani a főiskolán, ahogy ma is teszem. Amikor másodéves lett az osztály, úgy hozta a sors, hogy én maradtam egyedül szakmai tanár. Vizsgaként elkészítettük Moliére A képzelt beteg című darabját, és ennek a fogadtatása végképp meghatározta karrierem további alakulását. Rengeteg díjat nyertünk az előadással, a színház felvette a műsorára, két éven keresztül ment. A következő évben rendeztem A fátyol titkait, ami modorában hasonlított A képzelt beteghez. Így lettem posztmodern rendező.

A fátyol titkai előadásán egy pillanat alatt furcsa színpadi világba csöppent a néző. Apró égők világítottak a bokrokon és a fákon. Megálmodta, hogy ilyen lesz?

Az igazán sikerült előadásaimmal, mert vannak kevésbé sikerültek is hál’ istennek, úgy vagyok, hogy amikor megnézem a harmadik, negyedik előadást, nem tudom, mik mozgatják ezeket a dolgokat. A fátyol titkai esetében az alapgondolatom az volt, hogy megfogalmazzam a szupergiccset, ami már átbillen blődbe. Az egész darabot újrafogalmaztam. Egyfajta puritán cirkuszi miliő keletkezett. A vígjátékokban azután is megpróbáltam mindent önmaga ellen fordítani. Romeo és Júliát is rendeztem, ami mást igényelt, de abban is volt humor.

Apropó, Shakespeare! Legutóbb A windsori víg nőket rendezte Kolozsvárott. Az előadásról készült fotókat nézegetve meglepett az a színkavalkád, amit alkalmazott. Sőt, mintha egy játékmackót is láttam volna.

A játékmackó azt énekli, hogy I Love You Baby. Amikor arról gondolkodom, milyen lesz egy előadás, elsősorban a képi világát találom ki. A windsori víg nőkben egy úriemberről próbáltam beszélni egy őrült világban. Nemcsak azért, hogy valami mást csináljunk, mint amit Shakespeare írt, hanem azért is, mert azt gondolom, hogy Sir Falstaffot – egy lovagot – végül bedarálja ez a színeiben, mentalitásában, erkölcsében telhetetlen világ. Öncélúan háromszor úgy megtréfálják, hogy belehal.

Eddigi, tizennégy rendezése közül melyik a legkedvesebb?

Barta Lajos Szerelem című darabja, melyet a Csíki Játékszínben rendeztem. Csöndes és eszköztelen előadás lett. Az egyetlen olyan előadás, amelyre azt mondom, hogy sikerült végigvinnem egy gondolatot úgy, ahogy addig nem. Mert azt mindig a rendező tudja a legjobban, hogy hol tévedett.

Ugyanabban az évadban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban rendezte a Csárdáskirálynőt.

A főiskolán a harmadik év végén zenés gyakorlat van, a Csárdáskirálynőt választottam, jeleneteket és néhány dalt. Ahogy elolvastam ezt az operettet, az jutott eszembe, hogy talán ez az egyik olyan operett, amelynek nagyon erős drámai magja van, nagyon igényesen vannak megírva a lélektani összefüggései. Hiányzik belőle a buborék. Talán az egyetlen operett, amely nem az operettért van, hanem valóban egy életérzésről, a háborúról, egy nagy vihar előtti félelemről szól. Nem egy buta szerelemről. Élet-halál tétje van, hogy valaki itt marad vagy elmegy, főként, ha két ember összekötöttségéről van szó. Ha egy ilyen anyagot olvasok, egyszerűen meg kell csinálnom.

Hamarosan a Komáromi Jókai Színházban rendezi a Csárdáskirálynőt. A közönség már várja.

Ezt a darabot alapvetően nem művészi kényszerből írták, hanem a pénzért, és azt be is kaszálták. A Csárdáskirálynő sikerdarabnak íródott, hihetetlen szakmai tudású emberek által. Sepsiszentgyörgy és környezete két éven át zsúfolt házakban nézte, elsöprő siker volt.

Ismeri a komáromi társulatot?

Kisvárdán láttam előadásokat. Amikor felkértek erre a munkára, DVD-felvételeket kaptam, további előadásokat néztem. December közepén ideutazom, és személyesen találkozom a színészekkel. Mert egy nagyoperettnek komoly színészi igényei vannak.

A Kolozsvári Állami Magyar Színháznak nemcsak rendezője, hanem öt éve aligazgatója is. 29 évesen került ebbe a funkcióba, ráadásul egy olyan helyen, ahol a nemzetközi hírű Tompa Gábor rendező az igazgató. A vezetői munka nem vonja el az energiáit az alkotástól?

Már ott tartok, hogy valamiről le kellene mondani. Évente két-három rendezést vállalok, ehhez jönnek még a főiskolásokkal a vizsgadarabok. Reggel tíz órától éjszaka kettőig a színházban vagyok.