A lány megbocsátott

Az ötlet 2002-ben született, amikor Roman Polanskit Oscarra jelölték A zongorista című filmjéért.

Az ötlet 2002-ben született, amikor Roman Polanskit Oscarra jelölték A zongorista című filmjéért. Egész Amerika kíváncsi volt, hogy a rendező kockáztatja-e a letartóztatást, amikor átveszi a díjat abban az országban, amelyből 24 évvel korábban elmenekült az ítélet elől, amelyet egy 13 éves lány állítólagos megerőszakolása miatt róttak ki rá.

A lány, Samantha Geiger, aki ma már 40 éves és három gyermek anyja, az amerikai televízióban jelentette ki, hogy megbocsátott a rendezőnek, és azt a napot, amikor Polanski Franciaországba kényszerült menekülni, a legszomorúbb napnak tekinti az amerikai bíróságok történetében.

Ez a kijelentés indította Marina Zenovich rendezőnőt arra, hogy dokumentumfilmet készítsen az esetről. A rendezőnő rengeteg archív anyagot tanulmányozott át, több száz tanút hallgatott meg, köztük ügyvédeket és a per államügyészét is. A filmről várhatóan sok vita lesz, mivel Zenovich azt bizonygatja benne, hogy Polanski áldozata volt egy részrehajló, tisztességtelen bírónak. Az 1993-ban meghalt Laurence J. Rittenband bíró és rögeszméje a film igazi témája. Rittenband gyógyíthatatlan önimádó volt, aki számára a médiában való szereplés volt minden. Ő ítélkezett Elvis Presley válási ügyében, Cary Grant apasági ügyében, és a Polanski-ügyet is hollywoodi cirkusszá akarta tenni. Ennek érdekében egy sor törvénytelenséget követett el. Megsértette a szakmai etikát, amikor fecsegett az ügyről a sajtónak. Vádolja őt az államügyész is, mondván, semmibe vette a felek által egyeztetett és aláírt ítéletet, amely Polanskit nem több mint 90 napi pszichiátriai megfigyelésre ítélte a kaliforniai Chino börtönben. Amikor a rendező testi épségéért aggódó börtönigazgató 42 nap elteltével kiengedte, a vád és a védők biztosak voltak abban, hogy az ügy lezárult. A feldühödött Rittenband azonban közölte az ügyvédekkel, hogy 48 napra visszaküldi Polanskit a börtönbe, utána pedig kiutasítja az országból.

Az államügyész szerint a bíró nem vett tudomást a két chinói pszichiáter jelentéséről, amely szerint Polanski szexuális agressziója izolált incidens volt, és a rendező nem jelent veszélyt a társadalomra. A bírót még a lány családja sem támogatta, de őt csak a „cirkusz” érdekelte. Ugyanakkor a színfalak mögött elég szabados életet élt, három menyasszonya is volt egyszerre és 54 évesen egy 19 éves lánnyal volt szexuális kapcsolata.

A felkértek közül egyedül Polanski nem akart szerepelni a filmben, amely jövőre, az ügy 30. évfordulóján jelenik meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?